Hol vagy? Duplahosszú 19. nap/1000

Kérdem az időtől, hol vagy? De az idő nem felel. Sosem felel, csak telik. Hallgat, múlik, eltűnik, mintha ott se lett volna. Soha.

Akartam valami fontosat csinálni az előbb. Úgy ültem le ide, hogy most valami nagyon fontos fog történni. De semmi más nem jutott az eszembe, csak a net. És egyik oldal vicces képet követte a másik. Majd pár szíriai menekült. Oroszország beleavatkozik az Assad rezsimbe? Nem fontos. Pár rajzfilm. Csak úgy. És telik az idő. Vagyis nem úgy telik, ahogy gondoltam. Igazából semmi meglepő sincs benne. Töltelékdolgokkal telik. Olvasni akartam. Mégse azt tettem. Írni akartam kétezer szót. Mégse az történt, hanem Apocalyptica-t hallgattam. Vajon miért húz alá minden szót a word? Persze tudom. Elég összefüggéstelen írás ez, nem is történet. Talán ma nincs már több mondanivalóm?

Nem.

Írnom kell. Még többet, csak a gyakorlás kedvéért. És amikor befejeztem ezt a sok értelmetlen kötőmondatot, bár nem vagyok benne biztos, hogy ezek kötőmondatok, régen volt nyelvtan óra, szóval ha vége ezeknek, akkor elkezdem végre, akkor majd végre elkezdem.

A valódi történetet.

Általában itt van az a pillanat, amikor abbahagyom. Nem jön az ihlet. Aha. Na és? Annyira kell az ihlet, hogy várnék rá? Dehogy jönne. Tudom mi lenne, már hogyne tudnám. Egyszerűen nézném tovább a netet, vagy valamelyik sorozatot. És megint csak eltelne az idő. Nem. Abból nem eszel. De ki nem eszik? Mindegy.

Ez olyan, mint a biciklizés, nem szabad megállni. Ha megállok, nem lesz tovább írva a történet. Nem is szabad most még a helyesírási hibákra sem figyelni. Bár jobb lenne, ha gyorsabban tudnék írni…nem, ettől csak idegesebb leszek…pedig már most is eléggé idegesít ez a fecsegő írás, legszívesebben a falhoz verném ezt a kattogós tesoro billenyűzetet. A mechanikus kattogás hangja, ami először még tetszett, mostanra egyre idegesítőbb.

Vagy csak az a baj, hogy nem tudom, meddig fog ez még így menni. Ma először a mennyiségre hajtok. legyen meg a napi adag. És a tegnapi pótlása. De őszintén: miért csinálom ezt?

Miért írok mindennap ezer szót?

Hmm. Mert megígértem magamnak. Megígértem, hogy minden nap teljesítem. És ettől nem akarok eltérni. Mert akkor magamnak hazudnék. Ó, de sokszor, de nagyon sokszor szegtem meg már ilyen és efféle ígéreteimet, hogy edzeni fogok minden nap itthon, hogy ennyi kilométert fogok lefutni minden hétvégén a szabadban, hogy ez meg az, ide meg oda…szóval elkötelezni magam, hogy valami rendszereset végezzek. És idáig még minden rendszeres dolgom kifújt. A munka az nem ide tartozik, csak a hobbi.

És ez az írás az. Ez egy rendszeres dolog. És szeretném végre elkezdeni:

A fekete maszkot viselő ember késével felvágta a nő hasát. A gyereket kiszedte  az üvöltő nőből, akit ketten lefogtak. A nő szeme előtt vágta félbe a gyerekét. És csak utána vágta el a nő nyakát. Talán igaz, talán nem. Annyi mindenesetre biztos, hogy a felvétel megszületett. És több, tucatnyi terhes nővel tették ugyanezt. Mindezt miért? Mert a prófétában nem úgy hisznek, ahogy ők? Ez baromság. erre nem lehet EZ a magyarázat! Ugyan. A gyűlölet lángját felkorbácsolták, és türannoszok embertelen erővel fújtatják a tüzét. Az hogy sííta vagy szunnita, tök mindegy. Ugyanolyan ember mind a kettő. De az egyik mondjuk fehérben van, a másik meg kékben. És ezért az egyik megöli a másikat. Micsoda őrület! Vagy simán csak burokban élek. Nem akarom látni az erőszakot, amit az iszlám állam HD-s kamerákon át akar a pofámba nyomni. Tömeges kivégzések, szertartásosan. Áldozatbemutatás? Vagy tényleg ilyen lenne a megtestesült GONOSZ?

Ha még vannak színfalak, akkor azok mögé érdemes nézni. Sose a bűvész kezét figyelni. Mi lehet a színfalak mögött? Mi ez az egész terrorizmus? Mi ez az egész őrjöngő, kegyetlen gonoszság, ami a maszkos férfiak ördögi, embertelen-arckifejezéstelen arcából sugárzik? Egyik nap királyok, másik nap rothadó hullák egy dróntámadás után. Rejtett háborúk. Világörökségű műemlékek felrobbantása és elpusztítása. Simára csiszolt, egyvallású föld, aki máshogy gondolja, azt megölik. Aki benne van a megtűrt halmazban, annak iskola, élelem, biztonság jut. És sok vér. Sok ártatlan ember vére mossa a keleti sivatag homokját. A menekültek mind a halál elől futnak. Népirtás folyik, és egy forrongó aranyolvasztó-üst, amiben minden elolvad, és az aranyat valaki elviszi, de az biztos nem vesz részt a bányászatában, megolvasztásában a fémnek…csak lefölözi a jussát.

Úr isten. Valami azt súgja nekem itt belül a fejemben, hogy ennél őrültebb korban már nem is élhetnénk. Talán mindennek az internet az oka. A legapróbb pofonból is világméretű hír lehet pár perc alatt, ha épp ott van egy fotós és épp egy híres ember kapja. Vagy egy híres ember adja. egy másik híres embernek. Az a helyzet, hogy minden dolog a gondolat sebességgel megosztható információvá vált. A facebook is tele van a legapróbb eseménytől a legnagyobbig. És nincs olyan, hogy ez nem fontos, és ne tedd ki. Bármi megjelenik a faladon: egy terhes nőt élve boncoló gyilkos iszlamista őrültről szóló híradás egy pénzéhes szupersztár legújabb kocsijának a defektjét követi, majd egy finom jégkrém teszt, és egy újabb szerencsétlen rákos kutyus, akit örökbe kell fogadnia valakinek, paleo tanácsok, eladó kerékpár, újabb baleseti hír… mi a kurva élet van itt?

Tisztára, mintha megelevenedne Spider Jerusalem világa. Hírek, hírek minden mennyiségben, ömlesztve, tíz képernyőn. És elveszel a hírekben. Nem tudod, melyikre figyelj. Egyik olyan fontos lesz, mint a másik. És nem fogsz meglepődni a huszadik tömegkivégzéses híren ebben a hónapban, mert már mindennaposak az ilyenek. megszokottá váltak. Tisztára elfogadottá. Tényekké.

Ettől függetlenül a hírek nem ugyanannyit érnek. Legalábbis ebben szeretnék hinni. Hogy egy kidurrant Lamborghini kerékről szóló egyoldalas cikk kevesebbet nyom a latban, mint egy megfulladt emberekkel teli embercsempész kamion lefülelése. Hogy egy fontos banktörvényt nem halkan, csak úgy mellékesen kell odatűzni a jól hangzó mutatók mellé, mert basszus, alig ért valaki a bankok nyelvén! A hitelnek az összes rövidítését ismerjük már, minden thm-et és ebkm-et, de ami ténylegesen belehúzza a bankokat a csődbe, vagy a kiköltözésbe, arról egy fiszfasznyi hírt tesznek csak oda Zenthe Feri bá hasonmása mellé, aki azt üvölti az arcodba az óriásplakátról, hogy újra nő a minimálbér! Valaki felírta a Népstadion melletti plakátra, a rendőrséggel szemben fekete autólakkal hogy: Ez hülye!

Strucc vagyok. A földbe dugom a fejem, így nem látok, nem hallok, és nem is kell beszéljek. Teljesen jó. Csak legyen munkám, tudjak félretenni hogy vehessek magamnak felesleges dolgokat, és csak teljen békében az élet. Nem kell változás. Csak teljen el az időm. Békében. Faszkalap.

Az a legnagyobb baj, hogy sok strucc van. Hozzám hasonlóan nem állunk ki semmi mellett. Ha lenne egy baleset, biztos hívnám a mentőt, de hogyan is kell segíteni? Mit kell? Nincs itt valaki, aki ért hozzá? Tehetetlen barom lennék. Birka vagyok, egy evőgép, munkagép, adógép, pihenésgép. Nem kell nekem semmi, csak végezhessem a dolgom és nyugodtan megdögölhessek.

EZ így nem lesz jó. Az idő telik.

Valójában a homokóra hazugság. Az idő nem múlik el soha. Folyton megy. Mint a kerek számlapú órán a másodpercmutató. Mindig megy, és mindig körbejár. Ismétel. Ami most történik a világban, az is már megtörtént számtalanszor. Csak régebben nem terjedtek ilyen sebességgel a hírek. Most és Most között lecsökkent a távolság a nullára. Amit most írok, és elküldöm e-mailen a barátomnak Kínába, ő most fogja megkapni, pár másodpercen belül. Nem kell várni semennyit sem. Nincs holt idő. Ha kell valami, csak rákeresel. Ha rosszul érzed magad, a barátaid rögtön megkaphatják a nyavalygásodat egy chat-ablakban. Vagy élőben is sírhatsz nekik, webkamera mindenben, webkamera mindenhol!

Akit megfigyelnek, az egy idő után immúnissá válik a tényre, hogy valami olyasmi történik vele, mintha egy egér lenne egy útvesztőben, és tudósok tanulmányozzák a mozgását felülről. Már nem tűnik fel a mindenhol jelenlévő kamera. Egyetlen boltban hatvan négyzetméterre tizenkét kamera! És csak a pénztárosokat figyelte fejenként kettő: egyik a kasszát, másik a pénztáros felülről, nehogy valamelyik vásárlónak ne üssön be valamit ajándékképpen!

Nem tudom, merre tart ez az egész. Mennyire lehet a gyűlölettel tömegeket manipulálni. Mert minél többen vannak egy tömegben, annál kisebb szikra is elég, hogy felszabaduljon a démon, és mindent elemésszen, mert a tömeg megvadult méhkassá válhat ilyenkor.

Félelmetes belegondolni abba, mennyire ki van mosva az emberek agya, akik nem néznek utána a dolgoknak, és csak előítéletekből felépített valóságuk van. Nincs másuk, amivel megítélnének egy helyzetet, mint az, hogy mit mondtak róla a tv-ben. Vagy esetleg a rádióban. És még félelmetesebb az, hogy alapjában békés közösségeket egymásnak tudnak ugratni ilyen félinformációkkal. Mintha lenne az emberben egyfajta csordaszellem, hogy követem a többieket, mert akkor legalább együtt leszünk. Ha pedig ez nem jön be, mert gyenge a csordaszellem, akkor külső nyomással szereznek érvényt neki. Mindenképpen irányítani kell a tömeg gondolkodását. Vagy önmaguktól átállnak, vagy kényszerítik őket. Fegyverrel.

És mint mindig, most is kevés az olyan ember, akinek lehetne hinni. Akik látják mindkét oldalt. És pártatlanul tudnak beszélni, mint egy békebíró.

Vajon miért van ilyen emberből kevés?

Mert egyik fél sem szeretne objektív kritikát. Inkább elhallgattatják a kritikust. Magyarán: megölik, jobb esetben csak szakmailag.

Annyi biztos, hogy a világ bajainak a forrása a szavakban rejlik. Minden szó, amivel tetteket lehet magyarázni, hamisságot hordoz magában. Csak nagyon kevés olyan objektív híradás létezik, ami se nem farag le a történtekből, se nem átfordítja azt az olvasói szája íze szerint. Szavak, szavak, szavak. Uszító, agymosó, nemzeti öntudatra ható, lelkesítő szavak. Mind a gyűlölet csíráit hordozza magában. Mind manipulál.

Vagy vegyük azt a sok ezernyi könyvet, amit több száz könyv összeollózott tartalmából írtak, és újként adják el a polcokon, vagy a neten! Vissza-visszaköszön egy, két, három, négy idézet is, átköltve. A kezdő író sikeres akar lenni. És lop a sikeresektől. Akik szintén lopták az előttük lévőktől. A feladat annyi, hogy egyéni tálalásban kell előadni. Hátha valaki elhiszi, hogy valami eredetiről van szó. Mert valójában alig születnek már eredeti alkotások. Vagyis születnek, de nem jutnak fényhez egy olyan erdőben, ahol pár faóriás eltakarja az eget, nem engedve növekedést az újonnan érkezőknek. Kiállítások, amik feledésbe merülnek, kis koncertek, amik rendkívüliek, de nincs pénz a fesztiválokon is megmérettetniük magukat, tehetséges művészek, akikre felfigyel egy-egy jeles kiadó vagy producer, és lefekszenek neki,  kompromisszumból kidobják azt ami eredeti, és beállnak a sorba, hogy ugyanolyan ócska zenét írjanak, ami idáig is szólt a kereskedelmi rádiók hulladék palettájáról!

Ami megszólítja az emberek nagy tömegét, az a kommersz. Akik lázadnak ez ellen, azok is kommerszek lesznek. Ami szerintem a helyes, az a források felkutatása. Az apró kiadók, zenei oldalak meglelése. A kincsek nem nőnek mindenhol. Nem is szabad várni, hogy a nyilvános csatornákon, a népszerű oldalakon át jöjjön valami igazán eredeti. Ami nincs agyonhallgatva, agyondícsérve, ami nem akar erőszakosan ott lenni mindenhol!

EZ az a pillanat, amikor az ember elkezdi kutatni a saját ízlését. Hogy mi is az, amit Ő szeret, nem pedig amit csak elfogad, megszokásból. Amit a szíve diktál, hogy –Ez az!

Erre nem fogsz keresési találatokat lelni a megújult gugli-ban. Erre magadnak kell rájönnöd. Hogy mi is az, ami megszólít téged. Mi a feladatod az életben. Lehet a téma kissé elkanyarodott a művészettől és a zenétől, bár nem biztos. Mi az, ami hajt előre? Mi az, ami több, mint az élet, amilyen most? Milyen lehetne?

Egyedül Te tudod a választ. Vagyis, ha maradok az első személynél: egyedül én tudom a választ. És bármennyire különös, ez nem logikus. Egyszer csak jön egy érzés, valami felkelti az érdeklődésem. Ezer szó minden nap? Úr isten, az nem semmi! De miről fogok minden nap írni? Van annyi történetem egyáltalán? És mi lesz, ha elérem az ezredik napot? Előrepillantottam az ezredik napra, és nem gondoltam többé rá. Nem tervezgettem semmit. Elég volt egy pillantás. Most már sokkal gyorsabban írok, mint két hete. És nem aggódom, hogy születnek néha ilyen írások is, amik csupán gyakorlásnak készülnek. Lehet hogy van valaki, akinek meg pont az ilyenfajta bejegyzések tetszenek. Annyiféle ember van, és meg csak írok magamból, kiírok mindent, ami még belefér egy éjfél előtti poszt-ba. Olyan, mintha sosem akarna véget érni. Mindig, amikor a billentyűkön nyugtatom az ujjam, eszembe jut egy újabb mondat. De lassan vége lesz már. Vagy nem. Alapjaiban kérdőjelezem meg a bejegyzésem várható hosszát!