Amikor meghozok egy döntést, az a döntés meg lesz hozva.
És ha meg lett hozva, nem változtatok rajta.
Nagy a kísértés, hogy változtassak a meghozott döntésen.
Sokszor ez a kísértés sokkal erősebb mint maga a döntés.
Sokkal édesebb.
Olyan "mi lenne, ha" érzés, amiből egy idő után "mi lett volna, ha" lesz.
Amikor a döntés meghozódik, beindul egy folyamat.
Ha jobbra megyek, nem mehetek balra is, pedig de jó lenne!
Vagy mehetek balra, de akkor már nem fogom tudni, mi van jobbra.
Menni kell és kész.
Álldogálok a konyhában, a mikróban forgó tányért nézem, a mosogatónak támasztom a medencémet, és villát fogok a bal kezemben. Azt a kis villát, amivel majd megeszem a mákostésztát. Zúg a magnetron, lassan melegszik az anyag. Tükröződök a mikró ajtajában, a fekete-szürke csíkos kapucnis pulcsim cipzárját látom, és a villát fogó kezem.
Lenézek a föld felé.
Engedek a fogáson.
Leesik a villa a járólapra.
Kettőt fordul a tengelye körül, és megáll.
Nem esik tovább.
Ilyen egyszerű Ez.
(BINAURAL SOUNDS 3D ASMR - Microwave Oven (1 hour))
Épp kinézek az ablakon.
Persze most nem, mert még nem tudok vakon írni, néha oldalt pillantok, és nézem a kertet.
Van itt az iroda ajtaja mellett egy eperfa, amit kivágtak még tavaly nyáron, de újra sarjadt és levelei lengedeznek a szélben a mellette növő, egyre hatalmasabb ecetfával együtt.
Ők ketten vagy hatvan centire vannak az ablaktól, a lefóliázott ablaktól, épp annyi helyet hagyva, hogy valaki elférhessen a házfal mentén ha épp erre van dolga.
Távolabb egy hinta áll, amin húzódzkodásokat szoktam művelni gerilla módon, hirtelen, amikor épp eszembe jut a reggeli kávéivó körutam előtt átvágván a gyér füvön. Babahinták, ülőkével.
Van egy babfa is, bár tudom hogy helytelen babfának hívni ha van rendes neve is, csak én nem ismerem. Ez a fa kis babokat növeszt az ágai végén, amik húzzák lefelé a lombkoronát.
Szép kék az ég.
Épp hidegfront vonul át Pest fölött.
A gomolygó, nagy felhők mind eltűntek.
Susognak a levelek.
