Hirtelen jött a hívás. Régi emlékek, a félszeg hang a telefon másik végén. Épp...
Mindegy. Nem akarom leírni amit éreztem, azt elmondtam akkor.
Lényegtelen, hogy izzadva álltam a napon, egy sittes konténer mellett, amikor épp azt hallom, hogy léteznek életek messze a padlások forróságától, a megblankolt kábelektől, a kéthetenkénti ügyeletektől, messze a halál faszán túl, az Azori szigetvilágban, ahol intelligens tengeri emlősökkel lehet foglalkozni.
Kényelmes, irigylésre méltó életet élő volt barátnőm története. Gazdag (anyagilag) családi háttér, kiadott lakás, mester mellett üldögélés, napozás, néha egy kis masszázs vagy homeopátiás szerek felírása, utazás Indiába, követve az Önvalót és a delfineket, gondtalan és irigylésre méltó élet...amivel csak egy baj van.
Több ezer ilyen élettel szembesültem már idáig. A gazdag emberek élő sírboltjaikban a gödöllői dombság lábainál a hév vonala mellett, relikviáik lógnak a falakon, drága autóik a garázsban állnak, feszített víztükrű medencéik tisztaságára drága szűrőrendszer vigyáz, biliárdterem az alagsorban, a következő helyiségben jacuzzi és szauna, mesés, irigylésre méltó vagyonok.
Amiket pont leszarok.
Nem irigylem az idegbeteg kínai üzletembertől a szalonból vásárolt legújabb BMW-t, se a távoli országokból összehordott sok kacatot, amik a nappaliban hirdetik tulajdonosaik irigylésre méltó tapasztalatait, az se érdekel, hogy milyen kurva drága kazánt kellett kicserélni, mert belevágott a villám.
Miért éreztem mégis szarul magam? Nem cserélnék a volt barátnőmmel se, engem nem vonzanak a delfinek, se a guruk hosszan tartó társasága, se a spirituális gettókba sűrített zarándokok. Az utazást se irigylem tőle.
Igen. Tudom miért. Tudom miért éreztem úgy magam, és tudom azt is már, mi az, amit irigyeltem tőle.
A célt, nem az övét, hanem a tényt, hogy neki van célja.
Olyan céltalannak érzem a mindennapjaim telését. Hmm. Ez nem pontos. Minden napomat lezárom. Nem marad másnapra semmi, amit ma elintézhetek. Akkor hát? A hosszú távú cél hiányzik, és...
Mindegy. Innen már újból fecsegés lenne.
Csend? Lófaszt csend. Fú, nem tudom hová tenni ezt. Igazából örülök annak, hogy látok alternatívát a napi robot mellett.
Szabad életet él. Gyűlölöm ezért. Egyre idősebb leszek. Olyan leszek, mint a szembeszomszéd, aki csak élt, lett egy gyereke, majd otthagyta az asszony, és élt még, aztán meghalt. Gyűlölöm? Szeretnék én is szabad életet élni.
