Déli ebéd a hentesnél

Szatszang satsang sat tat thou art

Leszegett fejjel zenét hallgató srác, ezt kihagytad ma reggel!

Amico pectus, hosti frontem.

Sok idő telt el, mióta utoljára írásra szántam az időmből.
The last of the mohicans OST
Sok mindent átéltem.
Na, akkor gyerünk! Elég a nyugodalmas mohikán-zenéből.
Danny the dog - Atta boy
Kiről szóljon? Rólam. Ki vagyok én? Na gyerünk. Ott.Oda. Egyenesen. Körbe. Kikerülve. Átgázolva. Centizve. Gyorsan.
Vagy inkább lassan, óvatosan, settenkedve, halkan.

Egy reggel, semmivel sem másabb, mint bármelyik másik reggel, mégis sokkal másabb, mint akármelyik idáig tapasztalt reggel! A takarót ölelgetem a combommal. Első gondolat: kávé. A tudatom visszatér álombéli kalandozásából. Besüt a nap SRÉHEN az ablakon. Előző este a hold sütött be. Vasárnap.
Összekötő-tölteléknap, semmittevésnap, időmet elrabló dolgokkal töltő nap.
Hétfő.
Nem vasárnap.
Az óra jelez, szól a Ghymes, mindig egy percig szól és nem folytatja.

Kinn az utcán, bakancsom kopog. Követek valakit. Valaki után sétálok az utcán. Ugyanolyann gyorsan megy mint én. Gyorsítok. Lehagyom.
Az emberek szembe jönnek, néha mellettem szorosan közel, ha kitolják a kukát az utcára, elfordulunk egymás felé mint valami táncosok.
Séta a munkahely felé.
Előre nézek, ritkán a földre. Néha figyelem a szembejövő gyalogosokat, de hamar megtelik gondolatokkal a fejem. Elég ha kevés ruha van egy lányon, vagy valaki hasonlít valakire akit ismerek valahonnan. Vagy amikor.

Munka, telefonálás, ezek nem is mondatok! Mi mondanivaló van abban ha erről beszélek?

Ez a reggel már egy emlék. Álmomban utaztam, seprű volt a táskámban, dob az oldalamon és a szállodában mulatság. Hétfőn ért véget, mentek a diákok az iskolákba, az emberek metróztak, és én sétáltam tovább. Mentem a célom felé, ami nem a munkahely volt, nem a robotmunka egy irodában, nem az értelmetlen szavak egymás mellé tevése, hogy azt mímeljem hogy beszélgetek veled, pedig nem beszélgetek már évek óta, mert minden nap csak ugyanazokat a dolgokat mondom, és a többiek is csak ugyanazokat a dolgokat mondják, és így beszélünk el egymás mellett! Azt se tudom, hogy hívják az egyik barátnőjét, aki már rég a felesége! A másiknak él vagy meghalt az anyja? És a gyerekek is felnőnek, mert nincs semmi tartalom! És csak sétálok tovább, mert hétfő van, és én mégsem dolgozni megyek.
Mert van egy célom.
Mert megígértem valakinek valami fontosat, amiért a világ végére is elmennék.
Mert elegem lett abból, hogy a vasárnap nem más, mint egy tölteléknap a hét végén, amikor csak ülök a tévé előtt, és nem csinálok semmit, csak nyomogatom a kontrollereket, vagy nézek valami felejthető filmet, és az óra csak szalad előre, és már este tizenegy van.
Mert elegem lett a mertekből, és azokból.
A forgalomból. A cipőjüket bámuló alakokból a metrón. A részegekből akik a mozgó söröshordón bicigliznek. A világomból, amit a hiedelmeim és a félelmeim építettek fel.

És a kávé illata felébreszt. Az álom szertefoszlik.

Inception : Time(live)

Minden nap fecsegni kezd az elmém, és már nem zavar hogy értelmetlen az egész, mert megtaláltam a csöndet. Már kivettem a fülemből a méregdrága fülhallgatókat, az mp3-as lejátszót odaadtam egy barátomnak. Az évek során felhalmozott dolgok szép lassan kikerülnek a birtokomból. Egyre tágasabb a tér.

Egy dolog sose ment, és nem is bánom. Ez pedig a lelkesedés olyasmikért, amik nem lelkesítenek. Úgy tenni, mintha. Arcot vágni. Megpróbáltam. Megpróbáltam szeretni.

DCD - Opium

Az az ember, aki megpróbált szeretni, és nem kapta meg a lelkesedést a másik iránt, és fájt neki az elhagyás, én vagyok.
Az az ember, aki szeret, és nem vár cserébe semmit, de megijed attól, hogy visszaszereti valaki aki megpróbál szeretni, az is én vagyok.

Bármi problémám is adódik ebből, az magamból ered. Nem akarok más lenni. Ez lenni. AZ lenni. Ilyen lenni. Olyan lenni. Ezekhez tartozni azok helyett. Ezt vallani ahelyett. Egyik oldalra állni a másik helyett.

Na gyerünk, indulás!