Amikor a tükörbe nézünk, egy olyan arc néz vissza ránk, amit
rajtunk kívül senki sem tart ismerősnek. Sőt, ha meglátnák, inkább furán néznék
csak. Lenne benne valami furcsa. Valami nem megszokott. Az egyénnek a saját
arcát a tükörképe jelenti. Az őt ismerő embereknek pedig pont a tükörképének
vertikális tükörképe. Minden nap ott van a fürdőszobában, és megnézzük, minden
rendben van-e rajta. Megborotváljuk, ha férfiak vagyunk, vagy nem, kisminkeljük
ha nők vagyunk, vagy nem, és ezeknek a tetszőleges kombinációi az egyéni nemi
beállításainktól függően.
A tükörben lévő arcot csak mi látjuk ismerősnek. A fotókon
nem őt látjuk. Hanem a fordítottját. Ezért olyan idegenek a fotók. Ez az oka,
hogy bénának néz ki sok arcképünk. Mert bénának ítéljük meg. Mert nem hasonlít
arra az arcra, aki visszanéz a tükörből.
Nem olyanok vagyunk az életben, mint a tükörképünk. Nem
olyan a hangunk sem, mint amilyennek halljuk. A koponyánkon belül eltorzul az
összes hang. És amint kívülről meghalljuk, egy rögzített felvételen, szintén
idegenkedni fogunk tőle. Mert nem ismerős.
Mert nem mi vagyunk. Mert az valaki
más.
Belül vagyunk, a külső hatásra csak következtethetünk. A
tükörkép…a tükörkép…becsapás. Pont minden fordítva van, mi mégis ahhoz
igazodunk, ami a valóság ellentéte. Mikor láttuk magunkat kívülről? Egy
kísérlet volt már. Kellett hozzá egy tudatátviteli készülék és egy donor, akit
transzban tartottak. Az alany látta magát kívülről, a donortestben mozgatta a
karjait, felállt, integetett, és minden mozdulatát leutánozta a valódi teste.
Csak épp fordítva, mint a tükörben. Amikor a jobb kezével integetett, a valódi
teste is a jobb kezével integetett. Amikor elfordította balra a fejét, a másik
is balra fordította. Nem volt letükrözés. Nem volt egymás mellett sétálás. Ha
közeledtek egymáshoz, kezet tudtak fogni például, de a jobb kezét nem tudta a másik
bal kezére tenni, csak ha a bal kezét is megmozdította hozzá.
A tükörember látszólag mindent ellenkezően csinál, mint mi.
Csakhogy ő az, aki úgy mozog, ahogy mi. Semmi ellenkező mozgás. Minden
mozdulata a mi mozdulatunk egy az egybeni leképezése. Az alany egy idő után
kezdte megszokni a helyzetet, és alapos képet kapott arról, hogy néz ki egy
külső megfigyelő számára az, ahogyan ő mozog. A transz végén a kísérleti
anyagokat kielemezték, és hosszú évekre titkosították az eredményeket.
Sokan azt tartják természetesnek, ami épp a természetes
fordítottja. A tükör-arcból kialakult önkép egy fordított világból való. Akinek
balra hajlik egy kissé az orra, az meg lesz győződve, hogy olyan képe van,
ahogy a többi ember is látja. Csakhogy a tükörben az az orr épphogy jobbra
hajlik!
És a kést tartó kéz is a másik kést tartó kéz felé lendül.
Ha rendes tükörről van szó.
De amiről most hallani fogtok, az egy furcsa tükör története
lesz.
*********
Egy fekete tükör érkezett a messzi Amerikából. Fekete doboz
volt, benne két tükörlap, egymással precíz szöget bezárva. Az arcát kétoldalt
látta bennük, ugyanúgy, mint egy normális tükörnél. De középen a tükörképének a
tükörképe jelent meg! Amikor balra hajolt, a tükörkép is balra hajolt, a
szemlélőnek jobbra. Amikor megpiszkálta a jobb szemét, a tükörben is a jobb
szemét piszkálta, ami a szemlélő számára a bal volt. Vicces, de kissé ijesztő
volt látni, ahogy a tükörkép saját életet él, és minden mozdulatnak az
ellenkezőjét teszi. Próbálta kideríteni, hogy ki küldhette neki, de nem volt
feladó a csomagon. Csak a bélyegzőkről és matricákból tudta kikövetkeztetni,
hogy valahonnan Iowa-ból küldhették neki. Valami azért rémlett, mintha egyszer
megadta volna az elérhetőségét egy illúziókkal foglalkozó oldalon, rendelni
akart valamit, de meggondolta magát.
Mindegy.
A tükröt feltette a fürdőszobatükör helyére. Lassan
megszokta az új arcát. Tudta, hogy őt így látják mások, mégis néha hiányzott
neki a régi tükör-arca. De hamar elfelejtette. Amikor mégis úgy esett, hogy
meglátta magát egy tükörben, a megjelenő alak idegennek tűnt. Szép lassan
átrendeződött a fejében a saját magáról alkotott képe. A tükörben lévő ember ő
volt. Megtanulta újra a mozdulatokat, a hajnyírást, a borotválkozást. A „valódi”
tükörképéről pedig alig vett tudomást, úgy tekintett rá, mint az elvarázsolt
kastélyban a torzított képet adó tükrökre szokás: nem valódi, csak egy vicc.
Az egyik reggel valami furcsa dolog történt. Épp mosta a
fogát, amikor észrevette álmos szemével, hogy a valódi tükörképe a bal kezébe
fogja a fogkefét, tökéletesen letükrözve az ő jobb kezét. Tágra nyitotta a
szemét, de addigra már újra helyreállt a rend. Mi történt? Kellemetlen hideg
kúszott végig a gerincén. Szembenézett a tükörképével. Letesztelte, hogy
ellentétesen mozog-e még. Majd egy ideig farkasszemet néztek. Minden rendben
volt. Itt volt az ideje munkába menni, ő jobbra, a tükörképe balra indult. De
csak az egyikük arcán suhant át egy gyors vigyor.
Aznap este szintén fogmosáshoz készülődött. A tükörkép is a
jobb kezében tartotta a kefét. Öblítettek. És egy pillanatnyi késedelem, a
tükörkép még kiköpte a vizet, amikor ő már felnézett. Egyedül lakott, így nem
lett volna értelme szólni senkinek. De ez már neki is sok volt. A tükörképe
értetlenül nézett vissza rá. Ő is értetlenül nézte a tükörképét. Aznap este
alig jött álom a szemére.
Másnap reggel a tükörkép nem volt a helyén. Nem sietett be
balról, hogy a gazdája elé álljon. Egyszerűen nem volt ott a kis fekete
dobozban. Nem akart hinni a szemének. Ez biztos csak valami ész érvekkel simán
megmagyarázható fizikai jelenség lehet. Vagy a tükör egyszerűen tönkrement.
De a tükör jó volt. Mert újra megjelent a tükörkép. Csak
ezúttal a gazdája mögött. Ránevetett, és belökte a fürdőszobába, egyenesen a
fekete doboznak. Az ütéstől elvesztette pár pillanatig az eszméletét.
Amikor magához tért, már csapdában volt. A tükör fekete kerete
vette körbe látóterét. A fürdőszobaajtót látta, félig nyitva volt. Majd
hirtelen valami ellenállhatatlan erőt érzett, hogy megmozduljon, és a következő
pillanatban megjelent a tükörképe az ajtóban. Az eredeti tükörképe. Akit már
majdnem elfelejtett. Olyan idegennek tűnt. A tükörkép rávigyorgott, ő
visszavigyorgott. A tükörkép jobb kezébe fogta a fogkefét, ő is a jobb kezébe
fogta a fogkefét, valahogy csak úgy a kezébe került a semmiből, a csap mellől,
amit nem látott. Mosta a fogát, a tükörképe is mosta a fogát. Majd öblítés, és
elfordultak egymástól, az ajtó becsukódott. Az ellenállhatatlan erő megszűnt,
újra tudott mozogni. Próbálta kilökni az üveget, de el sem érte. Hiába
ütögette, az ütései a levegőben megálltak. Tehát mégsem szűnt meg az erő!
gondolta. A tükörben nem lehetett semmit csinálni. A semmiben lebegett. A feje
tompa lett. A gondolatai megszűntek kavarogni. Hihetetlen békét érzett. A
tükörképe napjában párszor megjelent előtte, akkor visszatért a dühe, az
érzései, de nem tudott mit tenni.
Egyik nap a tükörképe felhozott a lakására egy nőt. Érdekes
módon a nő is csak úgy, a semmiből megjelent a tükörben. Ameddig együtt tollászkodtak
az üveg előtt, addig a tükörképek is élvezték egymás társaságát. De ahogy üres
lett a fürdőszoba, a lány eltűnt.
Ekkor látta be, hogy ő maga sem létezik.
Csupán egy tükörkép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése