49.nap/1000 A Közöny

Látszólag minden városban akad legalább egyetlen ember, akit néha elkap egy olyan érzés, hogy egy pillanatra akár, de megkérdőjelezze a látottakat.

Nem volt még reggeli napsütés, az utca szürkeségben úszott. Távolabb tőle, az árkádok alatt egy fehér lepel mozgott. Odaért, és egy hajléktalan feküdt ott, csak egy trikó és a térdéig lehúzott nadrágja volt rajta. A többi meztelen volt. Szánalmasan rángatózott, a 
tekintete felfelé nézett. Távolabb tőle, talán tíz méternyire, nyugodtan beszélgetett négy munkás. Valaki szembejött, és rá se nézett a földön fekvő emberre. Micsoda durva kép, az amúgy nyugodt utcában!
Ott, az árkádok alatt mindig alszik valaki.
És az arra járók megszokták már a látványt.
Közönyösen, egy pillantásra sem méltatva hagyták, hogy a hajléktalan tovább rángatózzon.
Dögöljön meg, talán ezt is gondolta valaki.
Szerintem a legtöbben csak úgy tekintettek rá, mint az út szélén lévő döglött macskára: kicsit sajnálják hogy ez történt, de annyi macska van, és különben sem az ő dolguk ezzel foglalkozni. Eggyel kevesebb hajléktalan. Eggyel kevesebb zavaró elem az utcán. Minek segítsek? Inkább pötyögöm a kibaszott facebookom a telefonomon, vagy hallgatom a köcsög zenéimet a kurva fülesemből, és továbbsétálok mint egy zsák löttyedt fasz, kezemben a takeaway kávémmal, és az ezernyi apró faszsággal a fejemben, amik kitöltik a nyomorék életemet!

Ó, a közöny. Nagyon jó ismerős. Talán már barátnak is fogadtad. Ő megnyugtat, hogy ez nem a te dolgod. Majd más megoldja. Te csak ne izgasd fel magad emiatt. Nem is kell odanézned. A piszok majd szépen a szőnyeg alá kerül, amíg elnézel. A dolgok majd maguktól rendeződnek. Neked semmit sem kell tenned. Menj csak szépen dolgozni az irodádba, és beszéljétek ki egymást egymás háta mögött, ahogy szoktátok! Végezzétek a teammunkákat, és ne foglalkozzatok vele, hogy mennyire értelmetlen is, amit ezen név alatt valójában csináltok! Gubózzatok be az életetek apró ketrecébe, amit még álmotokban sem szabad szűknek látnotok, mert annyi kikapcsolódási lehetőség van, annyi dolog történik a világban! Lájkoljátok a postokat, csipogjátok a kék madárral a legapróbb apróságot is, ami történt veletek, osszatok meg minél több lényegtelen lényeget az életetekből, hogy ti is elmodhassátok magatokról, hogy ott tartottátok a koncerten a mobilotokat a nézőtéren, magasan a fejetek fölött, hogy levideózhassátok a stage-t, és már mehet is fel a youtube-ra!

Csak egy valamit felejtetek el, de azt kurvára.
Ott lenni a pillanatban.

Lerakni a kibaszott telefont, és bemenni a tömegbe, átélni az eseményeket, nem megörökíteni!
Ki a faszt érdekel a videód, ha nem tudod magad jól érezni közben? Nézem, ahogy pontosan mozgatod a fókuszt, a kamerád magasan egy selfie-bot végén van, ügyelsz rá, hogy minden jól látszódjon. És te komolyan gondolod, hogy ez jó. Hogy most aztán jól megörökítem. Meglesz. Igen. A tökéletes felvétel. Ami bizonyítja majd a haverjaim előtt, hogy ott voltam!
Igen bazdmeg. Bizonyítani, azt fog. Mégpedig azt, hogy egy kurva jó koncerten voltál, és ahelyett, hogy benn táncoltál volna a közönséggel, te inkább álltál egyenesen, mint egy fasz, és nem voltál ott.
Tudod hol voltál?
A kijelző mögött. A telefonod kijelzője mögött. Azon keresztül nézted a világot. És kimaradtál a lényegből.
De a felvétel nagyon jól sikerült.
Feldughatod magadnak, jó mélyen.
Faszkalap.
És belőled nagyon sok van. Egyre több. Az emberek csordaszelleme vagy, nem is egy konkrét személy, mielőtt még itt valaki magára ismerne. Neeem. Ez nem egyéni stílus, ez nem eredeti. Ez a szürke, unalmas csordaszellem. Amikor bemész a metróba, és már veszed elő a telefont, hogy folytasd a hülyeséged. Igen, jól értetted, a léggömbök pukkasztgatása: hülyeség. Vagy a leveleidet nézed? Talán valami fontosat vársz? Kötve hiszem. Digitális viszketekséged van. Nem bírod ki, hogy ne piszkált a netes életed, hogy ne nézd meg az értesítési címsort ötpercenként. Mert hátha valaki kitett valami érdekeset a falára. Vagy jött valami hír arról a csomagról, amit már egy hónapja vársz. És már észre sem veszed, hogy mennyire uralja a tetteidet ez a szokás. Már nincs olyan, hogy Te. Csak a szokásaid maradtak. Amik ugyanolyanok, mint a többiek szokásai. És elvesztél. Zombi lettél. Agyhalott kretén, aki azt hiszi, hogy a mások által dícsért okos mondások bemásolása a hírfolyamra majd milyen eredeti lesz! Aki azt szereti, amit mások is, persze valami elbaszottul ritka márkáról van szó, és alig tud róla valaki valamit, pont ezért olyan eredeti!
Lófaszt eredeti. Más embléma, címke, de ugyanaz az alapanyag.

Csak az alapanyagot senki sem nézi meg.
És az egyre silányabb lesz.

Nincs igazából messze az az idő, amikor valósággá válik annak a japán tudósnak a találmánya, hogy a szennyvíztelepen kiszűrt szilárd hulladékból hogyan születik hamburgerhús. Az élelmiszeripari varázsszerek megfelelő kombinációja a kulcs hozzá. Ízfokozók, színezékek, stabilizátorok, aromák, állományjavítók....és kész is a szarból készült húspogácsa. És ezt is el fogják tudni adni, mert rásütik majd, hogy ökológiailag bizonyított tény, hogy egészséges a bolygó szemszögéből, ha szart eszünk. Egyébként ezt tesszük jelenleg is. Vagy talán annyira felütötte a fejét a közöny, hogy már észre sem vesszük, ha valami gyanús? Itt minden étel olyan egészséges! Gyárilag van ráírva, hogy az. Mert van benne vitamin, meg ásványi anyag. És kurvára kell a bélflórának az Actimel. Ha pedig pocak visszapofázik, kap egy kis savlekötőt. Faszt pofázik a kis geci, csak két kólát, három burgert, két nagy krumplit meg két muffint, és egy vaníliás shake-t ettem! Hát már ezt sem szabad? Pedig volt hozzá cézár saláta is, az egészséges, vagy mi a faszom?

A közöny az, ami belengi a társadalmat. Észrevehetetlen, mert torz tükreinkben épnek mutatja magát. És meggyőz bennünket, hogy a tükrökkel semmi baj, hisz látható, hogy nincs semmi bajom!

Aha, persze. Amikor a közöny megjelenik, a szeretet visszahúzódik. A közöny kiáramlik, és bevonja a viselőit, nyúlós, szürke anyaggal. A szív bezárul, infantilizálják azt, aki a szeretetről beszél, a látszólagos lesz a valódi, a hamis az igaz, de senki sem akar ezen sokat rágódni, hogy most mi is az igazság. Közönyösen élik tovább az életüket. Nem az ő problémájuk. Majd megoldja valaki egyszer.

Az a helyzet, hogy észrevétlen méreg ez, mint ez a banális, de igaz példa: a szénmonoxid. Mire észrevennéd, hogy baj van, már nem tudsz mozdulni a szorításából, megragad, és foglyul ejt. A közöny ellen csak a felismerés erejével lehet harcolni.

De ki ismeri fel?