A virágos mezőn nyílt a margaréta. Gyönyörű szép sárga színe
volt a porzójának. A szirmai fehéren illegették magukat a lanka szélben. Egy
vaddisznócsalád kukucskált ki az erdőből, de a mama úgy döntött, hogy túl
kockázatos a nagy síkságon átmenniük. Inkább visszahúzódtak. Énekesmadarak
nézelődtek az ágakon ülve. A szép margaréta pedig büszkén állt, egymagában,
esőtől és napsütéstől megkímélve.
A mező szélén sétált Zsuzsi is, a fekete kutya. Egy
kiránduló párt kísért éppen befele azt erdő mélye felé. Szerette kísérgetni az
embereket, de volt otthona, nem céltalan kóborló volt. Csak kirándulós fajta
volt.
A mai nap nagyon esős lett, így Zsuzsinak nem volt sok kedve
beljebb menni az erdőben, a kirándulók is fáradtak voltak, és így, mintegy
terelve őket, nem engedte, hogy tovább menjenek. Mindhárman visszafordultak. Az
eső is rákezdett, a ruháik már éppen eláztak. Pedig mennyire át akartak vágni
az erdőn! Az elején még dühösek voltak a kutyára, a fiú felé is rúgott a
bakancsával, amikor rájuk kezdett ugrálni. De amikor visszaértek a mezőre,
világossá vált, hogy nagyon fáradtak és pont át is áztak. Már azon voltak, hogy
megköszönik Zsuzsinak a segítséget, de addigra már csak a hűlt helyét látták.
Négy fekete lábán loholt a házuk felé, hogy a lyukon át
bemásszon a kutyaházához. Zsuzsi szeretett itt lakni. Egy idős néni volt a
gazdája, aki napjában egyszer etette, konyhai maradékokkal. Amit kapott, az a
fél fogára sem lett volna elég, ha előtte nem kóborolt volna hosszú órákon át,
élelmet keresve a többiek szemetében. De az idős asszony maradékai ízlettek
neki a legjobban. Ő ide tartozik, ehhez a gazdához.
Hármat forgott maga körül, mire lefeküdt a szőnyegére. Az idős
asszony addigra már a fotelben üldögélt, és keresztrejtvényt fejtett. Nem volt
tévé a házban, csak egy kis rádió. Vacsorára tojásos lecsót evett zsemlével,
Zsuzsi pedig marhacsontot kapott a tegnapi levesből. Az óra hatvan
másodpercenként megmozdította a nagymutatóját. A nap nagyon messze van a
földtől. Az ég a felhők fölött mindig kék.
Zsuzsi igazából nem volt más, mint a hely szelleme. Az erdőt
nem lehet elképzelni nélküle. Fontos a szín. És a fajta. Teljesen fekete kutya,
a semmiből elősétál, kirándulók mellé szegődik és nyoma vész. Sejtelmes.
A világ nem más, mint lekódolt, értelmezett tárgyak és
események. Mindennek megvan rögtön az értelme, még az értelmetlen dolgoknak is.
Az elme kivetülése minden. Hogy a valóságban miért pont egy fekete kutya
képében materializálódik a hely szelleme, magyarázat nélkül maradt. Vannak
olyan dolgok, amik csak egyszerűen vannak. Mivel az embernek megfogható dolog
kell, hát fekete kutya lett. Ahhoz, hogy látható legyen, valódi természetét
bele kell öntenie egy anyagi testbe. A kirándulóknak fogalmuk sem volt róla,
hogy ők is csak testet öltései valamiknek. Folyamatos álarcosbál vesz körül
minket, és azt hisszük, hogy különbözőek vagyunk. Díszes maszkjaink, szegényes
maszkjaink mögött mégis ugyanazok vagyunk, az üresség.
Borzongató még csak belegondolni is, hogy a valóságban nem „vagyunk”.
Ami van, az csak valaminek a testet öltése, az óceán bezárása egyetlen cseppbe,
valami kevesebb, mint a kezdeti állapot, és határokkal ellátott, ami előtte
határtalan volt. Erre mondjuk hogy „vagyok”.
Ha jó szemünk van, meglátjuk az abszurditást minden olyan
helyzetben, ahol az anyagi akar mindenható lenni, felülkerekedni. Amikor az
emberek többre értékelik a pénzt, mint amire való, akkor elszabadul egy rossz
szellem. A pénz nem arra való, hogy halmokban álljon, hanem hogy átalakuljon. Hogy
eltűnjön. És helyette legyen belőle mondjuk egy albán pékség, egy focicsapat,
egy nehéz ékszer, ház, anyagi javak. De több anyagi jav kell. És ahhoz meg több
pénz. Így az ember, ha sok pénzt keres, egy olyan helyzetben találhatja magát,
hogy mindene megvan, de még ez és az is kell, a pénz megtermelődik hozzá, és
megint lett egy újabb földdarab megvéve, egy új laptop, új felnik az autóra…
A pénz anyagi javakká alakul. Az anyagi javak pénzzé
alakulnak. Körforgás.
Milyen egyszerű elkanyarodni a történet vezérfonalától,
és helyette csak hánykolódni! Pedig most ez pont így lesz. Zsuzsiról nem lehet
többet megtudni, mert már nagyon későre jár. Igazából annyira fáradt vagyok,
hogy eltudnék bárhol aludni. Persze tudom, hogy itt a kényelmes ágy, és közel a
lefekvés, de mégis tartom magam. Utolsó erőmmel is azon vagyok, hogy írjak.
Kinek írok? A két kiránduló merre ment? Zsuzsi miért nem
lány?
Nem tudom. Nagyon üres érzés kerít hatalmába, amikor ezen az
elsőn elgondolkodom. Névtelen, arctalan valakinek. Egy idegennek. Több
idegennek. Leendő ismerősöknek.
A tej a boltban kiömlött. Egyszerűen csak fogta magát, és
minden előzetes figyelmeztetés nélkül kiömlött, végig a polcon álló többi
tejen, egyenesen a sötét padlóra. A vásárlók közül senki sem értette ezt. Nem
volt ott senki a közelében, aki esetleg tréfából kilyukasztotta volna a dobozt.
Minden magától történt. A tej döntött: ki akarok szabadulni! És elfolyt a
polcok alá. Később, amikor már nem volt egy lélek sem a boltban,
előmerészkedett. Minden tejet kinyitott. Az összefolyó tejekből pedig egy óriási
tejszörnnyé alakult, aki nekiesett a falu házainak, de először az üzlet
leláncolt bejáratának. Tört és zúzott, megállíthatatlan volt. Egyszerre csak
megjelentek a cicák a tej lábainál. És bőszen lefetyelni kezdték! A büszke
tejszörny rohamos fogyásnak indult. Dagadó mellkasa beesett, ereje megcsappant.
A cicák szép lassan elfogyasztották őt, hiába próbált elbújni előlük. A sok
cirmos, fekete, barna, szürke, fehér cica mindig rátalált, és itták őt.
Aprócska nyelveikkel szívták fel a tejszörnyeteget, egészen addig, amíg nyoma
sem maradt. A falusiak azóta nem engedik meg a boltosnak, hogy tejet merjen
tartani. Túl veszélyes. És ezt a rizikót senki sem akarja felvállalni.
Újra elérkezett az utolsó száz szóhoz. Mindig az utolsó a
legnehezebb, főleg, ha alapból fáradt is. Szinte csak a lélek tartja már, hogy
menjen előre, ne álljon meg. Nagyon nehéz. Az ujjai kezdik felmondani a
szolgálatot. A szemei alig vannak nyitva. De erőt ad neki, hogy már csak ötven
szót kell leírnia. Miért is olyan foltos
ez? Mióta lett fontosabb a szavak mennyisége, int a történet milyensége? Elég
régóta. Mondhatni, a kezdetektől. El kell fogadni, hogy nem minden történet
lesz ezer szavas. És hogy sok olyan bejegyzés is fog születni, aminek az alapja
nem más, mint puszta gyakorlás. Ez van, és mindjárt vége.
Most. Még nem. Majd most. Igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése