Assisi, majd újra Firenze

Épp itt ülök egy bárban egy szendvics és bácsis sör társaságában(ami álnév a birra moretti-t takarja), Firenzében. Nagyon fáradt vagyok, fárasztó volt átvágni a városon ide, a folyó túlpartjára, de egyben megnyugtató is. Már túl voltam a főbb látványosságokon, és nem kellet a hétvégére megsűrűsödött turistaáradat közepén vadásznom a jó fotókra.
Azért ma is lett pár jó fotó, de nem olyan lázas igykezettel készültek, mint három nappal ezelőtt.
A legtöbb mai fotó az antropológiai múzeumban született, a törzsi világ kellékeiről, isteneiről, mindennapi használati tárgyaikról. Érdekes, hogy pont most olvasom Láma hatására Neil Gaiman-tól az Amerikai Istenek-et, amiben pont az ilyen istenek jelennek meg, persze emberi alakban, és mint a végtelen történetben a mese, úgy tartja őket életben a bennük való hit.
Ha már nem hisznek bennük, meghalnak.
Jó kis könyv, na.

Assisi.

Már tavaly is meg akartam látgatni ezt a várost, de gyalogszerrel, valami távolabbi helyről indulva, és mint a caminó-n, legyalogolva pár száz kilométert.
Nem volt most ehhez kedvem.
Igazság szerint semmi de semmi kedven nem volt gyalogolni.
Helyette szelmélődéssel teltek a napjaim.
Szemléltem Firenzét, a benne sétálgató embereket, az épületek apró részleteit, a matricákat az elektromos szekrényeken...

Assisi-ben másként volt ez.

Itt nem voltak esernyőkkel rohangáló négerek, akik az első csepp esőre mint az áldozatukat űzö vadak, úgy rohanták le a turistákat, hogy eladhassák nekik a vacak ernyőiket!

Na de nem is a négerek a fontosak most.
(*vonaton Budapest felé, másnap délben- azért vagyok dühös rájuk, mert nem ismerem őket)

Amikor a vonat kábé másfél órás utat maga mögött hagyva begördült Assisi látótávolságába, hát az...azt akartam irni hogy maga volt a csoda, de ez olyan sablonosnak hangzik.
Egyszerűen megkerülhetetlenül az ember tudomására hozza magát ez a város, amikor meglátja. A hegyre épült, nagyon sok, fehér kőből éült ház. A katerális, és az alapzatául szolgáló teológiával foglalkozó iskola.
Az egésznek olyan beütése van, mintha a tibeti Potalá-t látnám, a lámák szálláshelyét.
Sok képet készitettem a szűk utcácskákról, és az azokat összekötő megannyi még szűkepp lépcsőről, kanyargó sikátorról, és mindent kő borit.

Két dolog maradt meg bennem nagyon erősen: Szent Ferenc sirjánál érzett nyomás a szivemben, és a szent keresznél tett másnapi látogatásom, ami a legenda szerint megszólitotta Ferencet (aki amúgy egy jószándékú bugris fizimiskájával rendelkezett). Megismertem a Tau jelét, az október negyedikén égő mécsesek lángjainak távolból látható fényét az ormokon, láttam egy házakkal benőtt régi római kori szinházat és levadásztam az összes munzee-t.

Meg rohadt jó pizzát ettem a városban.

Ezer szó ezer napig - 77. nap - Firenze

Régi emlékek kötnek ehhez a városhoz, emlékek, amik nem(mind) az enyémek, de mégis velem történtek meg.
Egy régi kolléga, a mély hangú, vékony termetű Yocee szerettette meg velem az Assassin!s Creed első részét, de a következő rész játszódik itt, ebben a városban, ahol ezt irom épp.

Egy titkos társaság tartja kézben az Éden Almáját, egy földönkivüli technológiát, amit ősidőktől fogva adnak tovább egymásnak a civilizációkat összekötő titkos társaságok tagjai-vagy rabolják el egymástól, pusztulást hozva a megraboltakra.

Az első részben elaludtam. Vagyis a karakterem, Desmond Miles. Elraboltak, elrabolták, és egy laborba zárták-zártak, hogy egy álomgép segitségével összerakjam a DNS-emben tárolt emlékeket egy adott korból. Egy adott felmenőm emlékeit.

Elindul a szimuláció.

És máris az ötvösök hidján találom magam, egyik suhanc banda tagja vagyok, akik épp összecsapni készülnek a hidon egy másikkal. Nem vagyok szegény, szerelmes vagyok, fiatalabb vagyok mint amikor a gépbe kerültem...gépbe? Nincs idő, elő a kardot! De jönnek a katonák, menekülés a tetőkön át!

Végig Firenzén.

Emlékszem, amikor először voltam itt Kövivel és Zsolttal (alias Lajos) szinte ledöbbentett a Dóm. Hihetetlenül szépen kidolgozott homlokzata és a játék friss élménye összecsengett a fejemben, kellemes hangon rezonált bennem az -Itt már egyszer jártam- érzése.

Akkor még árultak az indiai-fekete árusok Duff sört a főpályaudvar melletti bódéikban, olyat, mint amit Simpson is ivott a rajzfilmben, Tegnapelőtt már nem láttam ezt a sört, az árusok is átköltöztek az út másik oldalára. Pedig vettem volna. Anno nem tettem meg, most megtenném, de már nem lehet.

Emlékszem arra is, hol laktunk, és eltömődött a wc, mert tudtunkon kivül leállitottuk a szivattyút amikor Lajos tölteni akarta este a laptopját. Szerencsére hat év alatt kihaltak az olasz szabványú falialjzatok, amikbe nem fért be a töltő, meg úgy semmi se az olasz elektronikai cikkeket kivéve...tisztára olyan volt az a falialjat mint az otthoni, de pár miliméterrel keskenyebb volt a lukak közti távolság, és az istennek sem ment bele a dugó...
Szóval...az egyik este vitába keveredtünk. Behúztam a kéziféket, amikor arról volt szó, hogy na, mégis, valamerre csak el kéne menni este bulizni. Szóba jött a Hard Rock Café, és hogy tuti lesz ott pár jó csaj is. Lajos teljesen fellelkesült, bennem meg akkor kavargott a világ, hogy mit is szeretnék, szeretnék-e bármit is, és mi is a szeretet, miért élek egyedül...és ezek eredője a csökönyös szamár viselkedése lett, a nem nem nem! Végül úgy lett vége az emlékemnek, hogy Kövivel leültem borozni a hotel előtti kis, szűk utca szemközti szegélyére, és nem tudom mi volt utána. Lehet elmentünk valamerre sétálni, csak mi hárman.

Mint amikor négyen, általánosban, az 1000tea felé vettük az utunk. És nem kellett több barát. Persze a barátokat és barátnőket ez nem érdekelte, és a gimi idejére feloszlott ez a négyes fogat négyessége.

Firenze.

Volt egy lány, aki amúgy odajött hozzánk amikor üldögéltünk egy padon valamelyik kertben, de rögtön elnézést is kért, mert csak azért jött oda hozzánk, hogy lerázzon egy perverznek tűnő alakot, aki követte. Beszélgettünk/gettek inkább/ vele pár mondatot, mire a pasas elhúzott valamerre, a lány felállt, köszönt, és eltűnt ő is.

Annyira nem éreztem OTT magam.
Akkor.
Jelen a pillanatban.
A fejemben voltam.
Vágyakoztam, a jövőbe gondoltam, kétségek gyötörtek magammal kapcsolatban, irigységek mások kapcsolataira, mert nekem nem volt, és félelem, hogy mi lesz, ha egyszer lesz, teljes zavar.

Ellenben most nyugodt szemlélődéssel nézegetem a környezetem. A sok fajta embert. Elég csak hogy leüljek a dögnehéz táskámmal az első napon délelőtt a régi Bazilika lépcsőire, olvasgassak egy kicsit az ebookolvasón, és amikor belefáradok, pihentessem a szemem a környezetemen. Ilyen dolgok történtek, viberből kivágom a szöveget:
"itt nagyon lassan telik az idő, reggel fél héttől du2ig a városban sétáltam hátizsákkal, de többször is leültem lépcsőkre, hogy onnan bámulhassam az embereket, szemléljem az apróságokat, mint a bolond embert akit 2x láttam, nagy torzonborz hajával és kék farmeringében úgy nézett ki, mint egy szabadnapos villanyszerelő, lendületesen sétált és kiabált a világba. vagy a mellém mobilozni leült kínai srácot, aki kb kétpercenként kocahorkantást hallatott ahogy megszívta az orrát. vagy a háromlábú, vékony kutyát, akit egy lány sétáltatott, és egy szálkásszőrű tacskóval találkoztak, akit meg egy néni vitt, és a tacskó felugrált a lány lábára. a jóképű ötvenes olasz férfit, aki a kávét adta, és sosem jut eszembe hogy olaszul hogy köszönnek. a katonai páncélautó mellett álldogáló szakállas, marcona alakot gépfegyverrel a kezében, amint összetalálkozik a tekintetünk az Uffizi árkádjainál. vagy a vézna lányt cigivel, aki kétszer is rámnézett siettében, ahogy bámultam a lépcsőről. a szarszagú utcát, ahol Fossi márkájú szippantóskocsikkal tisztították a csatornát. a dupla híd aranyművesei kirakatát bámuló turisták hadát. az első ristretto kávé olajos sűrűségét. a két bőröndöt toló, masassarkú-miniszoknyában billegő kínai nő combjait és esetlen mozgását a súlyos terhek miatt, meg az őt megszemező katonát a vasútállomáson."

Másik apróság: itt nagyon kicsik a szúnyogok, akkorák mint három muslinca. Be kellett kapcsolnom a szobában lévő szúnyogirtó ketyerét, ami rendkivüli figyelmességre vall. Az ajtó melletti polcon bababiztos sarokvédők vannak fejmagasságban, első gondolatom az volt, hogy milyen baba az, aki ennyire magas? És tegnap este, a sötétben kotorászva a villanykapcsoló után jól bele is basztam a homlokom...a műanyagba. Amúgy egy asztal, kényelmes gurulós szék, és egy ágy, buktatható fönti ablakkal a szoba berendezése. Ja, és egy rakás vállfa egy kerekes vállfatartón, aminek a gyűrött, hajtókás pólóim nagyon örülnek. A konyhában a serpenyő minimum három kilós, öntöttvas szörnyeteg, de imádom. A zuhany nyomása nem annyira erős, sőt inkább gyenge, de most blogolok, vagy a tripadvisornak irok véleményt?

Az 5ritmuson tanult, gyakorolt, átélt mozgások sokat segitenek az utcai mozgásban is. Ahogy tartom magam. A lépéseim ruganyossága. A szembe jövő emberek kikerülése, vagy ha nem figyelnek, mert épp mobiloznak, akkor elkerülése. Bár a legtöbb mobilozó ember azért nagyon is tisztában van hogy ki van előtte perifériálisan.

Rengeteg a motoros, és dudálnak hogy figyelj rájuk ha tilosban mész át, vagyis dudálnak rám, ha piroson megyek át, hogy álljak meg, mert ők nem fognak. Csak úgy nem dudál senki, és ha dudálnak, akkor sem mérgesen. Nem indulsz rögtön a zöldnél? Duda. Bennragatál a kanyarodó sávban és indexelsz? Duda. Tudod, hogy a turisák birkamódon egymáshoz bújva folynak át a kereszteződésekebn, és a sereghajtók tojnak rá hogy te mennél? Duda. Duda amikor szűk utcában mész, duda amikor kijössz, duda amikor jobbkezed van egy kereszteződésben és a másik nem lassit, de te se fogsz, ezért dudálsz.

Alapvetően bájos az egész.
És egyáltalán nem zavar az olasz nyelv, még akkor sem ha üvöltöznek egymással, például a munkások.
Az angol annál inkább zavar, de lehet csak amiatt, mert...mert miért is? Mert értem? Hmm. Na mindegy.
Vagyis nem.
Nem mindegy, hogy mi miért zavar.
De sokszor van úgy, hogy csak felnyagyitom a problémát, és nem is zavar semmi, de az ezer szó az ezer szó, és már kezd beállni a jobb vállam.
Tuti hogy a sok telefon-kamera eltevéstől, tartástól...vagy az éjjeli vonaton feküdtem el ennyire?
Holnap Dóm, Babali, Boboli vagy mi kertek, modern múzeum és matricák.
Meg futás reggel, ha jól ébredek.
Mert ma reggel fájt a jobb fülem, és az szar.