Épp itt ülök egy bárban egy szendvics és bácsis sör társaságában(ami álnév a birra moretti-t takarja), Firenzében. Nagyon fáradt vagyok, fárasztó volt átvágni a városon ide, a folyó túlpartjára, de egyben megnyugtató is. Már túl voltam a főbb látványosságokon, és nem kellet a hétvégére megsűrűsödött turistaáradat közepén vadásznom a jó fotókra.
Azért ma is lett pár jó fotó, de nem olyan lázas igykezettel készültek, mint három nappal ezelőtt.
A legtöbb mai fotó az antropológiai múzeumban született, a törzsi világ kellékeiről, isteneiről, mindennapi használati tárgyaikról. Érdekes, hogy pont most olvasom Láma hatására Neil Gaiman-tól az Amerikai Istenek-et, amiben pont az ilyen istenek jelennek meg, persze emberi alakban, és mint a végtelen történetben a mese, úgy tartja őket életben a bennük való hit.
Ha már nem hisznek bennük, meghalnak.
Jó kis könyv, na.
Assisi.
Már tavaly is meg akartam látgatni ezt a várost, de gyalogszerrel, valami távolabbi helyről indulva, és mint a caminó-n, legyalogolva pár száz kilométert.
Nem volt most ehhez kedvem.
Igazság szerint semmi de semmi kedven nem volt gyalogolni.
Helyette szelmélődéssel teltek a napjaim.
Szemléltem Firenzét, a benne sétálgató embereket, az épületek apró részleteit, a matricákat az elektromos szekrényeken...
Assisi-ben másként volt ez.
Itt nem voltak esernyőkkel rohangáló négerek, akik az első csepp esőre mint az áldozatukat űzö vadak, úgy rohanták le a turistákat, hogy eladhassák nekik a vacak ernyőiket!
Na de nem is a négerek a fontosak most.
(*vonaton Budapest felé, másnap délben- azért vagyok dühös rájuk, mert nem ismerem őket)
Amikor a vonat kábé másfél órás utat maga mögött hagyva begördült Assisi látótávolságába, hát az...azt akartam irni hogy maga volt a csoda, de ez olyan sablonosnak hangzik.
Egyszerűen megkerülhetetlenül az ember tudomására hozza magát ez a város, amikor meglátja. A hegyre épült, nagyon sok, fehér kőből éült ház. A katerális, és az alapzatául szolgáló teológiával foglalkozó iskola.
Az egésznek olyan beütése van, mintha a tibeti Potalá-t látnám, a lámák szálláshelyét.
Sok képet készitettem a szűk utcácskákról, és az azokat összekötő megannyi még szűkepp lépcsőről, kanyargó sikátorról, és mindent kő borit.
Két dolog maradt meg bennem nagyon erősen: Szent Ferenc sirjánál érzett nyomás a szivemben, és a szent keresznél tett másnapi látogatásom, ami a legenda szerint megszólitotta Ferencet (aki amúgy egy jószándékú bugris fizimiskájával rendelkezett). Megismertem a Tau jelét, az október negyedikén égő mécsesek lángjainak távolból látható fényét az ormokon, láttam egy házakkal benőtt régi római kori szinházat és levadásztam az összes munzee-t.
Meg rohadt jó pizzát ettem a városban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése