2026. június 15., hétfő

Gyakorlás 1.+2. nap

 Az everness fesztiválon vagyok önkéntes. Ezt csak azért mondom,mert valahogyan el kell kezdeni. Mármint az írást.

2026.06.15 hétfő

Ma bohóclámpákat szereltünk fákra Andrással. Az idő eleinte szeles volt, később kisütött a nap. Ebédre thai rizsescsirkét ettünk,és hozzá sárgabarack levest ami elég bizarr volt, mivel ezt az összetevőt általában lekvárokban használja a magyar konyha.

Lehet érdekes lenne egy teljes napot leírni így. Hogy gyros tálat ettem mert nem tudtam hogy lesz vacsora, ami viszont elég szerény volt, csak két zsemle, paprika-pari és kenősök, sonka....igazából nem is volt annyira szerény.

Este lementünk a partra, és mivel a strans zárva volt, gy egy kb 3 méteres szabadon hagyott részen tudtunk lejutni a vízhez. Mi négyen evernessesek, egy uszkárt fürdető lány, lengyel bringások hatvan év körül,mind ott álltunk és néztük az aranyló naplementét ahogy hidat fest a víztükörre.

Mindenközben most dead can dance-t hallgatok, az Aion albumot. Az emberek egész kedvesek, szépen halad az építkezés. 

Mindig ott van az a fura érzés bennem ilyenkor. Hogy lehet a lényeges dolgokat nem írom le. Nem számít, ez most gyakorlás.

Nem tudok nagyon gyorsan írni, mert a kis bluetooth billenyűzet nem bírja és kihagy betűket, szüneteket.

Olyan jó lenne egyszerre sokat olvasni. Egyszerre sok mangát végigolasni. Sok filmet megnézni egyszerre. De nem csak gyorsan. Mélyen is. Mintha évtizedeket töltenék el velük. Hasonló elven,mint az Inception-ban, amit szerencsére nem tudom hogy mire fordítottak le. Az álomban lévő álomban az idő hatványozott módon lassul az álmodó fizikai idejéhez képest. A lényeget a filmben pár snitt alatt mutatják meg, az együtt leélt életet és a megöregedést, majd az elmúlás helyett a felébredést a még mindig fiatal testbe, ami őrületbe és később öngyilkosságba kergeti Mal-t. De vajon tényleg öngyilkos lett, vagy csak felébredt az álomból, amit Cobb az ébrenléti valóságának hitt? Végtére is nem számít. Ha Mal az öngyilkossággal felébresztette magát, akkor csak várnia kell amíg Cobb is felébred. Amíg tovább alszik addig szépen leéli az életét az álmában.

Az Inception-t Eredet-nek fordították.

Lényegében nem számít semmi.

Az írásmint fizkai cselekvés egyszerre köt gúzsba és indítja be a fantáziámat. Írás közben átalakula mondandóm.

Olyan jó lenne régen élni újra, de kicsit idősebben. Találkozni a fiatal dead can dance tagokkal a koncertjeiken. Felkeresni pár szent embert, akik azóta mind meghaltak. Játéktermekbe járni újra és dobálni be a gépekbe a pénz és játszani a béna grafikájú játékokkal. 

Vagy folytatni egy románcot, nem kimenekülni belőle...egyáltalán hogy úgy mondjam, elkezdeni, és most már gyerekeim lennének. Egy kis ember azt mondaná nekem hogy -Apa!

Basszameg. Miért hatott ez most meg ennyire?

https://songmeanings.com/songs/view/3530822107858563598/

Kedden egész nap elvoltam a főnök nyaralójában szerelni.

Szerda van most. Iszonyatos búskomorság és telítődés amit érzek. Vagyis így vacsora után inkább ürességet. Volt egy pár perc amíg mindenkit halottnak láttam, mozgó testeknek. Majd rájöttem hogy én is csak egy mozgó test vagyok. Történeteim vannak, sokáig ezt gondoltam. De nincs semmi történetem. Egy sodródó hajó vagyok az élet tengerén, ami nem hagyta el a kikötőjét messzebb mint a legközelebbi korallzátony. Hiába mennék el a világ távoli pontjaira, akkor is ezt érezném. Megmagyarázhatatlan. Mintha valami nagyon hiányozna az életemből, de hiányzik az hogy egyáltalán érezzem azt, vagy valami utalás lenne rá hogy mi is az ami hiányzik!

Most tartok egy kis telefonszünetet.

Lehet hogy a klasszikus felállás hiányzik, akkor rendben, tegyem fel. Direkt nem úgy, hogy tegyük fel. Nincs más aki helyettem feltenné. Szóval, mi is ez? Talán egy család. Igen, meg egy vagy két gyerek. Eljátszom ezzel, hogy kijövünk a fesztiválra együtt, a gyerekek max 5 évesek de inkább kisebbek. Az enyémek? Mármint a párommal végzett kopuláció eredményei? Igen. Nagyon édesen mosolyognak, mostanában több kisgyerek mosolya is felébresztette bennem talán az apai ösztönöket...már ha vannak ilyenek, mert az édesapámtól, hát, nemigen kaptam ilyen örökséget. Na mindegy, valahogy összeismerkedtem a párommal, valószínűleg már kurvára abban a korban volt amikor már nagyon akart gyereket, lehet össze is házasodtunk vagy egybe keltünk.

Talán azt tudom a legteljesebben elképzelni hogy a kapcsolatunk egyszerűen csak megtörtént. Mint amikor egyik anyag találkozik a másikkal és reakcióba lépnek, a harmonikus fajtából. Vagy nem ilyen kapcsolatra vágyik a legtöbb ember? Nem tudom. Én biztos ilyenre vágyom.
Hogy úgy ismerjük meg egymást, mintha már jó pár éve ismernénk egymást. Lehet túl sokat akarok, de nem érdekel. Ha már az álmodozás terén kompromisszumokra hajlok, akkor az már nagyon el van baszva.

Na jó. Megvan ez a setting.

És?

Talán ez is olyan, mármint hogy erről írok, mint amikor próbáltam elképzelni milyen lehet egy még sosem ízlelt íz. Szarvasgomba. Egészen addig amíg nem ettem belőle, csak elképzelni tudtam, és a valóság más volt. Hát hogyne már. Szóval arról akarok írni, egy olyan állapotról, amit csak körvonalazni tudok. Valszeg nagyon szeretném a családom. Örömmel töltene el a látásuk. Szeretnék velük sok időt tölteni,még ha a gyereknevelés kezdeti idejében az egész olyan lehet mint egy pokoli maraton, kialvatlanul.

Igen. Lehet ez hiányzik. A család. Éveken át merenghetek, álmodozhatok róla, és csak egyre idősebb leszek, míg a végén már tényleg csak egy vén szar leszek.

Mára szerintem ennyi. 


2026. április 7., kedd

Könnyedén

Este 11, csend.
A fülemben folyamatosan sípoló hangtól eltekintve, persze.

Cím. Könnyedén. Miért?

A történet szabadsága miatt. Nem szeretném a címmel lesújtani azt amit még meg sem írtam.

A gondolatok nagyon gyorsan jönnek, inkább az ujjaim azok, amik sebesen ütögetik a billentyűket.

Nos, hát. Noshát. Vagy vegyek be egy nospát?

Lélegzet. Nagy.

Gondolatok, napi események, cementes zsák pakolás a Tátra téren.
Árok a víznek, nehéz.
Az üzemanyag egyre drágább.
Politikai őrület a világban és kis hazámban.

Kis hazánk-ban...nem, nem szeretem a többes számot. 

Szünet.

Panaszkodjak? Nem szokásom.

Egész egyszerűen induljon el.

A történet.

..........................................

Kocsi, régi lovas kocsi. Elfüggönyözött ablakok, belül a szereplők. Este van? Reggel? Nem éjjel, és nem dél. Az út zötykölődik, a kocsis néha kiált valamit valakinek, vagy a lovaknak. Senki sem tudja és senkit sem érdekel. A befüggönyözött ablakok  csábítanak hogy hozzájuk nyúljak és elhúzzam, hogy csak egy résnyire de kilessek hogy merre is járunk.
Többes szám. Egy kocsiban utazom két másik emberrel. Én is a kocsiban utazom! Hogy történt ez? A mesélőből szereplő lett! Vágy. Vágytam rá hogy belülről, a kocsi belsejéből mondjam el a történetet. 
Már ha van történet.
Mert már hosszú órák, talán napok óta utazunk, utazom velük. Ők szintén nem szólnak egymáshoz, a feltétlen udvariassági körökön kívül. Jó reggelt, egészségére, tessék ezt leejtette köszönöm...ilyenek hangzanak el, nagyon ritkán. Mit csinálok én? Egy e-book olvasó van a kezemben, és belemélyedek az ezernyi letöltött könyvem közül abba, amiben egy apa és fia sétálnak a poszt apokaliptikus világon át valamiféle menedék felé. A három másik? Ők szintén olvasnak. Valaki könyvet, valaki hasonlóan hozzám e-könyvet, a harmadik meg csak néz maga elé, ötven percenként megmozdul hogy kiropogtassa a tagjait, majd újra visszaréved meditatív állapotába. Kik ezek az emberek, milyen idősek lehetnek? Mi a nemük? Arcvonásaik?
Semmi sem látszik belőlük. Tetőtől talpig fekete köpeny takarja el a testük, a kezeiken fekete selyem kesztyű, az arcukat maszk fedi. Fekete selyem maszk. Nem lehet kivenni az arcvonásaikat, se a hangjukból következtetni bármi személyesre. Talán hangszintetizátort használnak? Termetre olyanok mint én, átlagosak. 
Majd hirtelen megáll a hintó, a három alak kivágja az ajtót, és egyszerre ugranak ki, majd háromfelé válva futnak el az égtájak felé.
Halk kopogást hallok, a kocsis az.
-Menj te is, ne hagyd hogy kimozduljon a Világ.
Így hát belesüllyesztettem a könyvolvasómat az oldaltáskámba, felvettem a vastag kabátomat, és elindultam északnak.
A Sarkig meg sem álltam.