Könnyedén

Este 11, csend.
A fülemben folyamatosan sípoló hangtól eltekintve, persze.

Cím. Könnyedén. Miért?

A történet szabadsága miatt. Nem szeretném a címmel lesújtani azt amit még meg sem írtam.

A gondolatok nagyon gyorsan jönnek, inkább az ujjaim azok, amik sebesen ütögetik a billentyűket.

Nos, hát. Noshát. Vagy vegyek be egy nospát?

Lélegzet. Nagy.

Gondolatok, napi események, cementes zsák pakolás a Tátra téren.
Árok a víznek, nehéz.
Az üzemanyag egyre drágább.
Politikai őrület a világban és kis hazámban.

Kis hazánk-ban...nem, nem szeretem a többes számot. 

Szünet.

Panaszkodjak? Nem szokásom.

Egész egyszerűen induljon el.

A történet.

..........................................

Kocsi, régi lovas kocsi. Elfüggönyözött ablakok, belül a szereplők. Este van? Reggel? Nem éjjel, és nem dél. Az út zötykölődik, a kocsis néha kiált valamit valakinek, vagy a lovaknak. Senki sem tudja és senkit sem érdekel. A befüggönyözött ablakok  csábítanak hogy hozzájuk nyúljak és elhúzzam, hogy csak egy résnyire de kilessek hogy merre is járunk.
Többes szám. Egy kocsiban utazom két másik emberrel. Én is a kocsiban utazom! Hogy történt ez? A mesélőből szereplő lett! Vágy. Vágytam rá hogy belülről, a kocsi belsejéből mondjam el a történetet. 
Már ha van történet.
Mert már hosszú órák, talán napok óta utazunk, utazom velük. Ők szintén nem szólnak egymáshoz, a feltétlen udvariassági körökön kívül. Jó reggelt, egészségére, tessék ezt leejtette köszönöm...ilyenek hangzanak el, nagyon ritkán. Mit csinálok én? Egy e-book olvasó van a kezemben, és belemélyedek az ezernyi letöltött könyvem közül abba, amiben egy apa és fia sétálnak a poszt apokaliptikus világon át valamiféle menedék felé. A három másik? Ők szintén olvasnak. Valaki könyvet, valaki hasonlóan hozzám e-könyvet, a harmadik meg csak néz maga elé, ötven percenként megmozdul hogy kiropogtassa a tagjait, majd újra visszaréved meditatív állapotába. Kik ezek az emberek, milyen idősek lehetnek? Mi a nemük? Arcvonásaik?
Semmi sem látszik belőlük. Tetőtől talpig fekete köpeny takarja el a testük, a kezeiken fekete selyem kesztyű, az arcukat maszk fedi. Fekete selyem maszk. Nem lehet kivenni az arcvonásaikat, se a hangjukból következtetni bármi személyesre. Talán hangszintetizátort használnak? Termetre olyanok mint én, átlagosak. 
Majd hirtelen megáll a hintó, a három alak kivágja az ajtót, és egyszerre ugranak ki, majd háromfelé válva futnak el az égtájak felé.
Halk kopogást hallok, a kocsis az.
-Menj te is, ne hagyd hogy kimozduljon a Világ.
Így hát belesüllyesztettem a könyvolvasómat az oldaltáskámba, felvettem a vastag kabátomat, és elindultam északnak.
A Sarkig meg sem álltam.