A téren valamelyik karaokés hely még mindig nyitva volt, de már nem akkora hévvel énekeltek benne, mint éjjel. Az utca fényeit hamar magam mögött hagytam, és felkapcsoltam a fejlámpát. Szitáló köd borított be, a tehenek szemei világítottak rám a mezőről, pásztáztam az utat kóbor szempárok után kutatva, de csak cicák leselkedtek rám.
Az út eseménytelenül, és végtelen sötéten folytatódott egészen pirkadatig, ágyúdörgésekkel tűzdelve. Minden dörgés után sűrűbb lett a ködszitálás. Amikor már látni lehetett szabad szemmel is a sötétben, észrevettem az első zarándokokat akik épp akkor jöttek ki a szállásaikról, vagy még benn öltözködtek, nyolc óra körül járt már az idő. AZ út mentén igen nagy mennyiségű hirdetést halmoztak fel egymás mellé ezen a ponton:
Szentimentálisan vonzódni kezdtem a kilométerkövek irányában, párat le is fotóztam, tetszett ahogy fogy róluk a hátralévő út. Olyanok mintha sírkövek lennének.
Az út felvezetett egy tévétoronyhoz, ekkor már sorra előzgettem a zarándokokat, egyre többen voltak, de mégsem sokan. Az útszéli szendvicsesnél nagy tömeg eszegetett. Csak nem akart véget érni az emelkedő, amikor lejteni kezdett végre. A reptér melletti rácson sok fakeresztet láttam, nem jöttem rá ennek a jelentésére. Miért pont ott? Vagy lehet hogy arra ment az a vasútvonal, ahol múlt évben sokan meghaltak a kisiklott vagonok között? Nem...nem hallottam vonatot. De attól még lehet, na mindegy.
A látványosságok annyira nem hatottak meg, elszaporodtak a vacakárusok is akik mindenféle nehezéket akartak eladni, ez is egy híres kilátópont-szerűség volt, ahonnan már lehetett látni a katedrális tornyait. Persze én összetévesztettem a távoli tévétorony antennáival, ez van!
Santiago-ban esett, a térre mentem hogy ott legyek én is, egy pillanatig megelégedettséget éreztem, majd átvette a helyét a kíváncsiság: hol lehet beváltani a sokpecsétes credential-t?
Hát itt.
Kitartás!
Miután meglett a papiros, sétálgattam még egy kicsit a városban, fotóztam a szép régi épületeket és az ilyenkor szokásos dolgokat.
A főtéren ilyen stílusú szobrok gubbasztottak az erkélyeken
Krisztus karate...
Majd ettem egy nagyon hangos vendéglőben hamburgert és kis oldalast finom sörrel,
megírtam a képeslapokat, elolvastam a magammal hozott levélben az üzenetet a képem hátoldalán, felszálltam a buszra és elindultam Porto felé.
Portóba este érkeztem, a metróból kiszállva gyönyörű belváros fogadott, mintha egy pesti belső kerület lett volna.
Követtem a kis utcákba beforduló távolsági buszokat, és megtaláltam a pályaudvart, ami egy nagy garázs volt, lakóháznak álcázva. Az aljezur-i buszra már nem volt jegy, ellenben Lagos-ba húsz perc múlva indult egy, hogy másnap hajnali 5-re odaérjen. Így gyorsan telefonáltam anyámnak hogy élek, vettem két doboz sört és szendvicseket, és kényelmesen elhelyezkedtem.
Már majdnem azon voltam, hogy elalszom, amikor Lisszabonban mindenki leszállt. Ez gyanús lett, így megtudtam hogy várni kell fél órát éjjel 1-ig,amikor is jön a másik busz. Itt fel tudtam hívni Nori-t is, csak le kellett hagynom a portugál országhívószámot, a 351-et.
Eszembe jutott, hogy Hugo szerint az emberek máshogy viselkednek a nedves, hidegebb Baszkföldön, mint spanyolország közepén, vagy a portugálok, akik szintén ezen a félszigeten laknak, mégis sokkal nyugodtabbak. Vagy például a kínaiak esete, hogy a hegy egyik oldalán teljesen más nyelvjárást beszélnek mint a másikon. Magyarán a népek vérmérséklete közti különbségekért nagymértékben a környezet a felelős.
09.08 2:43 benzinkút, valahol Portugáliában
Jó hogy nem hagytam ki az utolsó 34(37?) kilométert. Nem jó írni, mert féloldalt fekszem az ülésben, és nincs fény.
Lagos-i buszállomás, reggel
Telihold van, és köd. Reggel 5-re értem ide, meglátogattam a vasútállomást kábelezés miatt, most 6:15 lehet, nyit a pénztár. Nori szerint megy innen hatkor busz->persze, csak Lisszabonba...
Vajon a hold mindig ugyanabba a szögben mutatja az arcát, vagy forgatja is?
Útközben idefelé láttam a buszból sárga nyilakat: a Portugál Út.
Láttam itt a lagosi főutcán azt az utazási irodát is, ahová sietve berohantunk, miután a buszállomáson közölték, hogy nincs több busz...hmm. Hová is mentünk...volt ott egy nagy kert is. Spanyol város. (Sevilla. Mint a bordély.)
Itt is lövik a reggeli felhőket.
A buszon ülve Aljezur felé, figyelve ezt a nagy ködöt: olyan, mintha tél lenne hideg nélkül. Nagyon fáradt vagyok. Kb. aludhattam 1.5, 2 órát, 29 órája nem láttam ágyat!
