nem tudom
milyen címet adjak neki.
talán a Hős és
a Mágus lenne a megfelelő?
a téma talán tényleg
az utcán hever, ahogy előttem elhaladnak a Blaha Lujza térről a Népszínház
utcába sétáló alakok. Minek is írnám le őket, sokfélék mint az őszi avar, amit
felkavar a szél. Megjön egy villamos.
Még többen leszállnak
a 37-es villamosról.
Mit lehet tudni a két
főszereplőről?
Hős egy igazi hős,
aki elrejti hősiességét, mert azt hiszi ez valami szégyellnivaló dolog.
Hős egy fiú.
Mágus pedig egy
vérbeli mágus, aki szintén hasonlóképp érez, és ezért csak kóstolgatja a
mágiát.
Mágus egy lány.
Itt vannak ők,
ketten, egy légüres térben lebegő buborékban, eléggé alaktalanul, épp hogy
léteznek.
Már léteznek. Hogyan
néznek ki, milyen gondolatok járnak a fejükben, kik ők?
Már léteznek, de kell
nekik egy világ, amibe megszülethetnek. Valahogy így kezdődhet minden élet.
Nos, akkor először is
elő kell készítenem a megfelelő talajt a történethez.
…
Milyen kor legyen?
Egy régi álmomból
fogom venni, 1800-as évek, a gőz ereje működik a gépekben, a klingelt téglákkal
burkolt házakat már a beton tartja össze, a nagyvárosokban gőzautók és lovas
kocsik mennek, zsúfoltak a vonatok, a gyárakban tízezernyi munkás, hatalmas
fejlődés mind az iparban, mind a társadalomban, a levegőben érezhető a
feszültség.
A világot egy
birodalom uralja. Uralmának alapja a technika. Ebbe a birodalomba fog
megszületni Mágus.
Mi is legyen Mágus
neve, hiszen névnek lennie kell…legyen Nitara.
És ahogy az lenni
szokott, a birodalom szeretne minden más országot bekebelezni, mert a
birodalmak már csak ilyenek, nőnek mint az amőba. Hős az egyik bekebelezett
országba születik, egy olyan országba, aminek a lakói nem nagyon állnak ellen
semminek, egykedvűen tűrik az elnyomást, nem lázadnak föl semmin. Most derítsük
ki Hős nevét is…legyen mondjuk a…Tosya.
Az a lényeg, hogy
mindketten olyan helyre születtek, ahol nem lehetnek boldogok ha úgy élnek,
ahogy azt elvárják tőlük. Mágusnak nem szabad a mágiával foglalkoznia, mert a
fejlett ipari, tudományosan racionalizált világban nincs helye a bizonytalan
dolgoknak. Hős pedig nem hősködhet egy olyan országban, ahol a szolgalelkűség a
divat, sőt az elvárás is.
Ennyi talán elég is,
hogy megálljon a saját lábán eme történet és útra keljen…de most késő
van…pihennem kell.
…….
1.
Különös Egyenlet
Nitara szemléli a
táblát. Egy professzor ír rá krétával. A teremben három sorban ülik körbe a
tekintélyes urat, aki szó nélkül ír. Eléggé apró terem ez, sziklába vájt
üregként indult még az ősök idején, afféle templom lehetett, gyéren
világíthatta meg az a két apró ablak a szemközti ovális falon, mert az anyaga
fekete vulkáni kő. A mennyezeten egy gázlámpa világít, Nitara az utolsó sorban
foglal helyet, most majdnem teltház van, tíz fő. A füzetében ez már a második
oldal, amit egyetlen tekintélyes egyenlet foglal el. Ez a professzor nagyon ért
a matematikához, de ha beszélnie kell róla, inkább hallgat. Koros öregúr, őszes
göndör haj és pocak, tanári egyenruha, sötét-bordó talár. Nemsokára itt a Nagy
Vizsga, a diákok utolsó megmérettetése mielőtt megkapják a fokozataikat.
Ilyenkor az összes órán telt ház van.
Nitarának kezd
gyanússá válni a helyzet, amikor már az ötödik oldalt is az egyenlet foglalja
el. Körbenéz, és a társai arcán is az értetlenkedés jelei látszanak, mit
akarhat a professzor? Lehet, hogy megőrült, és értelmetlen karaktersorokat ír a
táblára. Mindjárt vége az órának, páran már rég eltették a dolgaikat a
táskájukba, indulásra készen várják a jelet. A professzor megáll egy percre,
nézi a táblát, a jobb kezében a krétát még mindig hozzá nyomja. Közben
megszólalt kint a harang, a diákok felállnak, és magára hagyják a bolondos
professzort. Majd újra folytatni kezdi az egyenletét, látszik rajta hogy
koncentrál, a kréta megremeg a kezében ahogy egyre közelebb kerül a végéhez.
Hátrafordul, csak egyetlen diák maradt benn, Nitara. Gyorsan visszatér az
íráshoz, kattog a kréta a zöld üvegfelületen, míg végül abbahagyja és leül a
dobogó melletti székre, szembe a lánnyal.
A professzor halkan
zihál. Maga elé néz a földre, fel a táblára, majd Nitarára és az ajtóra, amin a
diákok kimentek. Feláll a székről, és becsukja a nyitva hagyott ajtót, a
zárnyelv hangosan kattan egyet. Visszaül a székre, újra a táblára néz, feláll,
javítani akar benne de a keze megáll a tábla előtt, majd leteszi a rongyot.
Nitara kezdi furcsán érezni magát, mert látja hogy itt valami nagy dolog
történik. Mi lehet ez az egyenlet?
-Látom érdekesnek
tartottad az órámat –így a professzor. Amit itt látsz fenn a táblán, az az
életem főműve. Tudom hogy ezért halálra is ítélhetnek, mert ebben az
egyenletben benne van az, ami bizonyítja a mágia létjogosultságát, a legnagyobb
tabuét ebben a világban.
Két kezével
nekitámaszkodik a pulpitusnak, megszorítja a szélét, majd elengedi és vidáman
elmosolyodik, összefonja maga előtt a karjait, megfordul, szemben a táblával.
Mit gondolhat egy
ilyen helyzetben egy leendő mágus, akinek el kell relytenie mások elől hogy őt
érdekli a téma? Lehet hogy tényleg megbolondult a professzor? De akkor miért
így bolondult meg, hogy pont ezt bizonyította be? Már ha tényleg igaz, hogy ez
az egyenlet bebizonyít akármit is. Túl hosszú, túl bonyolult, túl sok…lehet
akár blöff is.
-Ez elsőre soknak
tűnhet. Mert az is. Egy egész élet is kevés ahhoz, hogy valaki megfejthesse.
Így, leírva, semmit sem ér. –egy hirtelen mozdulattal felkapja a rongyot, és
vadul elkezdi törölni a táblát, a sok szám és jel összeolvad egyetlen fehér
masszává, Nitara legnagyobb megdöbbenésére.
Amikor befejezi a
törlést, megfordul a padok felé, és komoly tekintettel az egyetlen diákra néz,
aki a teremben maradt.
-Amiket itt
elmondtam, nem akárkinek mondtam. Tudtam, hogy itt fogsz maradni Nitara.
Figyeltelek már régóta, ahogyan a tantárgyakban megpróbáltad fellelni a többet,
a mágiát,a mögöttest. Ez a világ csak a gépekben hisz, pedig szinte az orrunk
előtt van annak a másik világnak az összes ereje. Magát az egyenletet
letöröltem, mert csak számomra jelent valamit is, egy vén bolond vagyok már,
ennyi belefér. Te is meg fogod találni ugyanezt a felismerést. Van egy ország a
Birodalmon belül, Paretigo. Ha tanácsolhatok valamit neked, akkor ott keresd a
választ. Most pedig elmegyek, nincs értelme többet tanítanom ezek után se itt,
se máshol.
A professzor lelépked
a katedráról, kimegy az ajtón és becsukja azt.
Ilyen egyszerűen.
Csend.
Az ajtó újra
kinyílik, bejön a szolga és eloltja a gázlámpát. Kimegy, a nap már lenyugvóban,
még egy páros sugár áthasít a termen és megvilágítja a táblát.
Mi a fene történt
itt? Az egész olyan, mintha megrendezték volna. Most akkor használhatatlan az
egyenlet, egy őrült ember kitalálmánya? Nem. Érzem, hogy nem. A professzor
felismerte bennem a szándékot, hogy a mágiával foglalkozzak.
Paretigo…Paretigo…hol lehet ez az ország?
Nitara becsukja a
füzetét, benne az egyenlettel.
Kinn az utcán ezernyi
autó, az iskolát egy vastag fal választja el a város lüktető őrületétől. Minden
pöfög, zúg. A villamos zötyögve viszi. Mágia. Kinéz az ablakon, vásárlási láz
minden mennyiségben. A sok újdonság, amivel az Ipar kényezteti a rabszolgáit,
ezeket a vásárlóképes, szürke embereket, akik csak azért dolgoznak, hogy a
munkájukért cserébe mások munkáját vigyék haza az otthonaikba. Vásárolj,
dolgozz, fogyassz, halj meg! A szimpla jelmondat, ami kimondatlanul is
irányadóként szolgál a tömegeknek. Mi értelme van ennek így, mintha másnak nem
lenne értelme ezen kívül! Miért kéne beállnia a sorba? Folyton újabb és újabb
dolgokat birtokolni, és sok pénzt keresni hogy megvehesse azokat. Pénzt pedig
munkával keresni, a munkát a pénzért végezni, a pénzt dolgokra költeni, a
dolgokat felhalmozni, a halmot eladni és érte pénzt kapni, majd újabb dolgokat
venni és újabb halmot építeni, egyre több pénzt keresni, egyre drágább dolgokat
venni, és az életét ennek a körforgásnak a szolgálatába állítani, mindent ettől
függővé tenni.
Mérgesen összehúzott
szemöldökkel szemléli a villamos ablakából a világot. Észrevesz egy fekete
macskát. A gondolatai megakadnak, tekintete a távolba réved, a villamos
zötyögve viszi tovább a lakása felé.
2. Paretigo
-Szeretnék hős lenni!
Legyőzni a rosszakat, segíteni a jókat!
Tosya a kisfiú.
Szaladgál a játszótéren, gondtalanul kitárt karokkal repülőt formál, a szél
belekap hajába. Nagyanyja a távolban üldögél és néha bekap egy keménycukrot,
színes magazint olvas. Az idő szép.
Az idő múlik.
Tosya felnőtt. Szürke
alakká vált. Rövid céljai vannak, mint a többieknek. Dolgozik. Ugyanott,
ugyanúgy, éveken át. A Birodalom elfoglalta országát, de semmit sem vettek
észre ebből az emberek. Talán a pénz lesz más színű, vagy az igazolványokba
lesz máshogyan beleírva az adat, ki tudja, kit érdekel.
A napok egymás után
jönnek és mennek, minden nap van valami érdekes, de semmisségek alapból,
nevetések vicceken, lapos poénok, semmi komoly. Lesz ahogy lesz, szinte érezni
a levegőben ezt a mondatot, kimondatlanul.
Valamimégis zavarni
kezdi. Nem kéne ennek így lennie ahogy van, csak mert a legtöbb ember azt
mondja hogy ez így jó…itt valami nem oké. Látszólag olajozottan megy az élet,
lassan de folyamatosan, mégis…mégis valami nincs a helyén, csak nem tudja mi is
lehet az. /folytatás/
