A Lincolnshire-ben található Alma Park légibázison beindították a hangárban lévő vadászgépet. Az oldalán lévő lyukakat befoltozták, kicserélték a szétlőtt motorblokkot, új gépágyút kapott, és várja a következő pilótát, aki újra harcba viszi. A szakaszparancsnok a csarnok első emeletén lévő iroda korlátjára támaszkodva nézi, ahogy a szerelők próbálgatják az indítást, tesztelik a motort, a szárnylapátokat. Hosszú vörös haját fonatként hordja, és jelenleg próbál nem arra gondolni, hogy az alant brummogó harceszköz egyben koporsója is odaveszett szerelmének. Tekintete a távolba mered, üvegesen nézi a kecses testet, a szerelők néha felpillantanak rá, de gyorsan elkapják róla a szemüket.
-Itt vannak az újoncok papírjai. Nézze át őket, és válassza ki közülük azokat, akiket érdemesnek talál felküldeni közülük. A hadsereg számára fontos, hogy ne veszítsünk el több gépet-és embert-, mint amennyi szükséges. Átnyújtotta a papírokat, és visszaült a forgószékébe. Egy vérbeli statisztikus volt, nem érdekelte más, csak a számok és a kockázat minimalizálása. Az arca egész egérszerű volt csíkformára nyírt bajuszával. A hadnagy nem szólt semmit, átvette az anyagot, tisztelgett és kiment.
****************************************************************
Aznap minden rendben zajlott, nem volt riadó, a kantinban is egész ehető volt a koszt, a bárányfelhők úgy úszkáltak a kristálytiszta kék égen, mint a mesében. A tavasz ereje végleg elfújta a szürkeséget és a végtelen ködöt.
Ráadásul a mai napra kimenőt kapott a szakasza, így jutalmazták őket egy sikeres ütközetért. Amiben minimális, két gépes vesztesége volt a németek húsz repülőjével szemben. A kórházban fekvő két pilóta egészségére fognak koccintani ma este. A közös irodaként működő barakkban vidáman átfutotta a jelentéseket, a terveket, meg minden ilyenkor átfutni való dolgot, persze amihez kellett idő, ott hagyott rá eleget. Parancs volt a legtöbbje, meg az átvezényelt pilóták listája, pótolni kell a lecsökkent létszámot. Többen betegeskedtek már, úgyhogy legalább öt-hat új embert kellett kiválasztania.
Amikor elkészült a listával, bevitte a százados szobájába.
Formalitás.
Hamar eljött az este, a kimenőt az újak is megkapták. A csapatszállító teherautón nagyon vidám hangulatban telt az idő a pub-ig, majd ott hamar leitták magukat. A hadnagy és az emberei egész este táncoltak, dalolásztak, énekeltek a civilekkel közösen, az új fiúk feloldódtak, jól alakult az este. Páran hozták magukkal a gitárjukat, valakinek volt fémsípja is, a másiknak szájharmonikája, felharsantak az ismerős dallamok. Amint éppen ropták, a hadnagy elé került az egyik újonnan átvezényelt embere, egy látszólag átlagos srác.
De ahogy belenézett a szemébe, mintha egy pillanatot kihagyott volna a világ és csak egy kis késéssel pörgött volna tovább. A srác rávigyorgott, átfogta a derekát és táncolni kezdett vele, mint ahogy azt a többi lánnyal is tette az este folyamán, de az arcáról hamar elszállt a részegek vigyora, és helyébe a meglepődés lépett, ahogy meglátta a hadnagy átható, kékesszürke tekintetét. Majd újra mosolyogni kezdett, mire a hadnagy, mint aki valami zavarót látott, ellökte magától és visszament a tömegben a pulthoz.
Gyorsan szedte a levegőt. De hamar jöttek a régiek közül, melléültek fáradtan, rendeltek és kifújták magukat. A hadnagy is visszanyerte önmagát, együtt ittak, újra táncoltak, de a srácot nem látta többet az este folyamán.
