El-vagy berozsdásodtak az ujjaim, régóta nem foglalkoztam az ezer szavas írásokkal, írásaimmal. Commitment, elköteleződés, olyasmi ez.
Lényegében arról van szó, hogy ezer napig írok ezer szót, és ezt már egyszer, vagy talán többször is leírtam.
Most inkább az írásról írnék.
Miért írok? Lehet egyszerűen csak az ujjgyakorlat miatt. Jó érzés memorizálni a billentyűket. Igen. Nem olyan régóta kezdtem el játszani egy kis tangóharmonikán. A legjobb dolog volt, ami történhetett velem, már ami az írást illeti. Fura módon ugyanazt érzem itt is, itt se nézem egyenként a billlentyűket, hanem elképzelem hogy kábé merre lehetnek és tíz ujjal gépelek, egyre kevesebbet látva magukból a billentyűkből, mert a kezeim eltakarják a klaviatúrát. Amikor zenélek, akkor sem nézem a billenytyűket, hanem elképzelem merre lehetnek és milyen hangokat fogok megszólaltatni. Itt ugyanez van. Hangok helyett mondandóval.
Már ki is fogytam az ihletből? Nem, a kedvem ment el.
Szar dolog ez.
Folyamatosan ott van a felyemben, hogy ezt, amit írtam, el fogom olvasni a végén. És ettől már olyan, mintha egy közönségnek írnék. Pedig csak bemelegítem az elrozsdásodott ujjaimat. Na, majd folytatom. Most fáradt vagyok.
Igen, elkezd lecsukódni a szemem, hajlik be a hátam a bőrszéken, és kezdem elhinni, hogy tényleg fáradt vagyok.
És majd folyattni fogom az írást, a nagy lófaszt fogom. Sok ilyen volt már, ezek mind félbehagyott töredékek.
...
No, már újra élénk vagyok.
Van egy rakás kis füzetem, ezek a burzsuj moleskine naptárszerűségek, amikbe tíz évvel ezelőtt írtam bele a mindennapi történéseket, vagy rajzoltam beléjük, ilyenek. Azon kaptam magam pár napja, hogy ezekre a füzetekre gondolok. És arra az emberre, aki ezeket megtöltötte írással, magamra. A szenvedéssel teli sorokra, miközben egy stabil állásom volt és délutánonként az volt a program hogy beültem a ps vagy az xbox elé konzolozni. Órákig csak futkostam és lövöldöztem, vagy japán ecsettel rajzoltam a képernyőre egy rókaisten képében. Gyönyörű, féléber állapotban leélt évek voltak ezek. Számot vessek magara? Nem.
A kis füzetekben az aktuális pillanatból írtam. Mindig a mostból, és ahogy papírt fogott a tinta, már múlt is lett. Folyamatosan, egyik pillanatról a másikra történt, ahogy a golyóstoll gömbje szétterítette maga alatt a háta mögül rányomodó tintát. És csak írtam, és írtam, ha kevesebb időm volt és épp csak megálltam valamit lejegyedzni akkor olvashatatlanabb lett a végeredmény. Ott pihennek az ágyam szélén ezek a könyvecskék, füzetek, amiket egy olyan ember írt, aki már halott. Pillanatról pillanatra meghalt, de előbb még leírta a gondolatait.
Nárcisztikus handabanda, időtöltés, gyónás az üres fülkének és a fekete templomajtó a leszakadt zsanérján lóg, üres a szószék, a falusiak rég elköltöztek, fa nő a feszület melletti kilyukadt tetőn át a szabadba.
Volt egy olyan gondolatom is, hogy nem fogom elolvasni ezeket a füzeteimet újra, hanem egyszerűen elégetem mind a faszba. Igen, gondoltam erre is. De az a helyzet, hogy egyre inkább érdekel mi lehet bennük a nyögdécselésen kívül. Emlékszem,nagyon menőnek gondoltam magam akkor amikor írtam ezekbe. csak előkaptam a zsebemből, mellette az összcsukható Zebra tollammal, és csak úgy elkezdtem írni.
De most tényleg elegem van. reggel folytatom, nyitva hagyom az oldat. (498 szó idáig)
...
Szóval.
Ez is olyan, mint az autóvezetés, legalábbis reggelig ez jutott az eszembe az írásról. Ha csak úgy beülök az autóba és elindulok, az még semmi. Elindulok, rendben, de merre megyek? Előre, persze. Előre megyek a stop tábláig. Onnan merre? Kanyarodjak a főútra vagy menjek egyenesen tovább? Megyek egyenesen tovább. Egy idő után jön valaki jobbról, és elsőbbséget adok neki. Majd elérek egy újabb főúthoz, erre már rákanyarodok. Meddig menjek rajta? Elmegyek a vasúti hídig. És ott merre? Egyenesen át az erdőn a reptér másik oldaláig. És ott merre? Lehet átmegyek a másik vasúti hídon is. És onnan? A kérdések folyamatosan jönnek, folyamatos választás elé állítva, és az egész autózás céltalan. Egy idő után visszatérek a garázshoz, és egy dolgot, vagyis legalább kettő dolgot el fogok tudni mondani az egész útról: hogy fogyasztottam az üzemanyagot és az időt.
Így is lehet írni. Csak leírom a szavakat hogy meglegyen az ezer, és le van tudva egy bejegyzés.
De mi értelme van ennek így?
Számomra ez egy idő után unalomba és rutinba fullad, de inkább az előbbi.
Ezzel szemben ha van mondandó, akármi is legyen az, attól máris gyorsabb lesz a gépelés.
Most jut eszembe, van még egy dolog, ami eléggé zavaró tud lenni-ha észreveszem.
Ez pedig a terelés. Vagy másnéven a ... hmm. Nem jut eszembe. Inkább körülírom. Szóval amikor írok, vagy csak bárminemű munkát IS akaork végezni itt a gép előtt, ez az erő egyre erősebben közbeszól. Hogy mit is mond, hogy nyilvánul meg? Így: csináld inkább ezt, nézd meg inkább azt, hagyd abba az egészet és lazulj el egy kicsit. természetesen ez mind érthető is lenne, ha fáradt lennék. De nem vagyok az! Egyszerűen csak próbálnék dolgozni, és rögtön beugrik a jutalmazásra, azonnali kielégülésre vágyó agyam, és onnan nincs megállás. Partizánakcióival folyamatosan bombáz, nem veszem észre és már meg is nyitott egy ablakot amin keresztül nézhetem a híreket, egy foobar-t a zenének, belefog egy játékba és már nem találom a fonalat, csak elképedve nézek az órára hogy basszus, eltelt a nap!
Na ez a durva.
Próféta üzemmódból kikapcsolva nyugodtam állíthatom, hogy ez a figyelemelterelés, a diversion egy pandemic, egy járvány. mindjárt ki is keresem a könyvet ami ezzel foglalkozik, nagyon jó. Nem, nem azért keresem ki hogy elmeneküljek az írás elől, nem!
Vagy mégis...?
...
Atyaég. Eltelt kb egy óra. És csak kerestem egy könyvet a letöltésekben. Persze meg kellett hozzá nyitni a drive-t. De ha már ott vagyok, megnéztem egy régi videót. De érdekes! Hoppá, egy értesítés a facebook-ról. Vége a videónak és jön a következő. Mi történt a telexen? A feed megy tovább. Nincs meg a könyv, megkeresem a gépemen, de előbb megnézek valami vicceset mert eleget írtam már, kell egy kis szünet! Válaszonli kéne neki...ez elég érdekes. Keresek rá egy jó mémet válaszként. Kurva vicces vagyok! Fáj a nyakam, lehet rosszul tartom magam. Megvan a kép, jöhet a mi is...?
...
Na, csak meglett:
