Mintha ez is egyike lenne azoknak az idétlen banner-reklámoknak az oldalak szélein, pl: -El sem tudod hinni mi történt vele, és mégis! vagy- Öt óra alatt folyékonyan beszélt angolul, tudd meg a titkát!
Ez nem olyan, vagy lehet hogy mégis, még nem tudom.
Mert most írom.
Épp.
Szóval az egész egy kis viszketéssel kezdődött.
Lehene ebből egy szörnyű écrákos történet is, orvosokhoz való járkálásaim története, csodás megmenekülésem históriája.
De nem, ez sokkal érdekesebb.
Talán.
Szóval...várjunk csak, az előző bekezdés is így kezdődött.
Esős, áprilisi reggel. Péntek. Tizenhárom. Az ablakon kinézve a hév állomást látom. Taxik húznak el a buszsávban. Levonult az iskolába tartók tömege. Várom az indulást. Idétlen videókat néz mögöttem a kollégám. A kezeimen ma is tíz ujjat számoltam meg.
Na jó.
A viszketés eredete meghatározhatatlan. Vagyis annak tűnt elsőre. A nyakam alatt, pont ahol kapcsolódik a koponyám a gerincemhez, zavaró húzódást éreztem. Azt hittem, talán valami pattanásféle lehet. Amikor ezt írom, szintén érzem a húzódást. Valami nincs rendjén.
Lehetséges, hogy az agyi implantátum csatlakozója szorul cserére, olyan, mint amilyen Neo-nak is volt a Mátrixban?
Csak épp nem érzem, hogy ott lenne.
Ez kívül esik a valóságomon, ezen a világon, amit az érzékszerveimen keresztül érzékelek.
Vagy érzékeltetnek velem.
Valakik.
Húha, ebből jó kis üldözésimániás, összeesküvős-szabadkőműves, gyíkember-Zuckenberg kotyvalékot lehetne kihozni, de nem teszem.
Azon viszont elgondolkodtam, hogy lehetséges a valóságban is, hogy mást érezzek a kezemmel, mást lássak a tükörben azon a helyen, mint ami tényleg ott van?
Mintha lenne azon a területen egy érzékelés-maszkoló.
De mire lenne ez jó?
