Global Vibes 2013 dorombtalálkozó-beszámoló

Az első fellépő a Didgedo volt, a doromb a digeridoo után jött, nem játszottak együtt. A második fellépő Garai Márton, egy IT guy...mana mana...doromb...mana mana...lehet hogy hiányzik belőle valami,vagy csak a számtekszakkörös pulcsija teszi? Amikor F-el játszottam a próbateremben akkor én is kipróbáltam a dorombjaimat, de ugyanez már nem jön ki jól színpadon.

A harmadik fellépő egy francia papírsárkánykészítő: Dom Martin. Egy telefonkártyából készült dorombon játszik, ezt sokkal gyorsabban és az ütődés veszélye nélkül lehet visszafelé is pengetni.

Megjelent mellette egy másik fickó is aki 4 dorombot szerelt egy félkör alakú fára, így könnyen tudja váltogatni őket.

A negyedik egy szlovák fúziós ethno zenekar, a Jawsharpo's Project; két konga, rajtuk két rókaprém,borz sapka a fejen és egy pásztorfurulya! Nagyon jól szól a furulya ès a kèt konga a dorombbal, ami szintén a furulyás srác dolga. Szilágyi Áron:Kárpátok Ormai-nak feldolgozása. Furcsa,azt hittem hárman vannak,de így is nagyon ügyesek.

Az ötödik csapatban egy tízéves kissrác dobolt, egy eléggé ijesztő tekintetű furulyás ember susogott, krisnaillatú füstölő égett és egy kislány álarcos alakítása a színpad előtt. Lassú az egész, hogy a dobos tudja őket "követni". Gitár alap is van, majd a doromb kissé felgyorsítja az egészet,de valami nem stimmel. A furulyás ember most énekelni kezd, ő lehet az apa. Az egész vérkomoly. Előkerül a sámándob is. Most olyan leléphetnék hangulatom van, mert ezek nem egy-két számot terveztek ma estére. A kissrácnak hoznak egy mikrofont, de nem szól. Láthatólag az apját ez nem nagyon zavarja, eldorombozik egyedül a duettjükben. Rendkívül ellenszenves nekem ez az egész, mi a franc? Az biztos,hogy a gyerekeknek ez hatalmas élmény, de sok ez már. És a füstölő szar illatú. Színpadias meghajlás, mintha ők lettek volna a csúcs.

Bernard Hanreich Ausztriából a következő, torokhangon énekel. Durván jó! Kinézetre egy bohókás öregember. Hátul a pultnál nevetgélnek az emberek, zajlik az élet! Dorombon is jól játszik,odavissza penget gyorsan, de ez még mindig nem az, amire várok. mire is várok?

A következő egy orosz hölgy, Olga Prass, nagy arc az orosz dorombos körökben. tetkós felkarok, magasszárú bakancs, effekt pedálos dorombozás. Háromlemezes dorombon, majd egykézbe fogott két dorombon játszik. Kezd olyan érzésem lenni, hogy ez egy ki-mit-tud eljátszani a dorombján. Gyors pengetés odavissza, ügyességi gyakorlatok, sok mély levegő, és lüktet! Le is fotózta a közönséget. Dorombosokról készít portrékat szerte a világban.

Most jön a Yenisey, belső ázsiai zene lesz magas színvonallal a kis kopasz szerint. Szinte lehet érezni a beálláson is,hogy itt aztán nem semmi fog következni. Kezdek fáradni. Elkezdtek egy számot, de a török dobos srác,a dorombos öreg meg az énekes hárman annyira nincsenek összhangban,hogy az már fáj.

Ezek nem hallják egymást? Egyedül a bajszos dorombos tartja a ritmust, aki kéthúros domrán játszik (Csekne Attila). Doromb: nulla összhang. Az ember mást várna egy 18 éve létező zenekartól...újra a színpadon van a doboló kissrác és a maskarás kislány, egy vásznat tartanak, hogy zenére fessen rá a törökdobos fickó.

Van egy olyan érzésem, hogy Áron házibuliján vagyok, ami igaz is. Ellenkezéseim ellenére nem érzem rosszul magam, a dorombot mindenbe sikerül belevonni, ami dicseléretes! Kezdek rohadtul fázni.

Következik a kecskeméti Sevi és Tanaka, komoly szerkóban vannak. Dorombduó. Ez jól indul! Viszont csak a visszhangra építenek. Megtévesztett a látszat, nem érzem az erőt a másik dorombosban, az egészet a fejkendős Tanaka viszi. Ezt a fuvolafogást tanítani kéne! A végére egész jó ritmust hoztak össze. A global vibes hatására alakultak meg.

A gyerekek sikoltozva kergetik egymást a szinpad előtt. A következő Yaroslaw Kaminsky ukrajnai előadó, aki megzenésített versekkel nyomul, az obertronik egy általa szervezett rendezvèny. Nem hittem volna,hogy herótom lesz ennyi dorombtól,de úgy érzem, telítődtem. Amit ez az ember képes művelni a loop pedálokkal, az egyszerűen valami. csodálatos! Csak valami baj lehet a monitorokkal,mert ő sem hallja rendesen saját magát, és a szólamok egymásra illesztésénél ez gond.

Utolsónak Szilágyi Áron lép fel, mint David Carradine egy kungfufilmben csak gyorsítva és pontosan. Jó nagyon. Egy szerszámosládányi dorombból választott egyet, a doromb mondja meg milyen zene is lesz. Teljesen átszellemülten játszik. Végre valami erős. "Versenyen kívül", időtöltésként lép fel. Az oda-vissza játéka gyilkos. Na de elég az ajnározásból!

Egy hosszabb szünet után a Recyclo Elektro lépett fel, a mester is,Szilágyi András-Áron, savanyúshordók és nagyon durva pergetés. Három doromb harca!

A következő szintén három dorombos,plusz egy furulyás de az egyik dorombos szájdobon is játszik! Szellemvadászok voltak ők Franciaországból, a Les Chasseuses de Pensées.

Utánuk az Ördögfű jött. Subába,szőrbe burkolózott profik, regöltek, törökdobjuk és favillájuk is volt! Jól zenèlnek.

Őket követte a sokdorombbal egyszerre játszó száj-és dorombfájás, vagyis a Maul und Trommelseuche. Két vékony fickó ósztriából. Őket láttam még jó régen, amikor F-ell votam itt lenn.

(Ezek után a Grabancot már nem vártam meg, a fáradtság legyőzött, ami doromb volt azt meghallgattam)

Bekötés a Kassák Lajos utca 70-ben (vagyis no good)

 (a legteljesebb audiovizuális élmény érdekében Prodigy-No Good)

Először a gondnok beenged a szerelőszintre, ahol egy nagy lyukon keresztül belépsz. Jobbra nézel, egy gerendákkal telirakott szűk folyosó, a szekrény biztos nem erre lesz. Majd jönnek a többiek is, át a széthiltizett betonfalon, napszemüvegben mert kinn negyven fok van árnyékban. A folyosó egy nagy teremmé szélesedik, ahol éppen lakógyűlés van, pár unott arc támaszja az oszlopokat és távolról nézi a többieket. Újra jobbra nézel, az egyik öregember épp lekéste a kábelezést és tengerészjárásban a kijárat felé igyekszik. Mindenféle jó nők rohangálnak, hogy összegyűjtsék az aláírásokat. Majd újra egy szerelőfolyosóban folytatod az utat, a sötétben. Itt is mindenféle alakok rohangálnak és ugrálnak, de számodra az egész olyan lassúnak tűnik. Már mindjárt négy óra, és nem fogsz időben végezni ezzel a fullal. A lakók önfeledten táncolnak a villogó lámpák fényében. Szétváltok, hogy így gyorsabban megtalálhassátok a központi szekrényt, és közben a lakók nem hagynak békén, mert odajönnek hozzátok és folyton kérdezősködnek. Egyikőtök vadul üvölteni kezd, a másik összeomlik, te pedig csak állsz a falnál és nézed a fehér ruhás takarítónőt. Folytatódik a séta a villódzó lámpák között. Majd hirtelen kinyílik egy ajtó, az egyik lakó letépi rólad a kabátodat, de te nem törődsz ezzel, és belépsz. Az őrült munkatársad csak a bejárat előtt ugrál, míg a másik magába roskadva néz rád, alulról, vádló tekintettel egy kanapén ülve. Az egyik lány jól kineveti őt, de ez a kopasz, orrpiercinges gondnokot láthatóan nem zavarja. Végre megtalálta valaki a szerszámod, amit átnyújt neked. Dühösen nekiesel az utolsó falnak, amit az előbb tapasztottak össze gézből és gipszből. A gondnok mintha hallana valamit, és közben az őrült kollégádat elviszik a mentősök. A fal áttörése után széttöröd a bebugyolált vécécsészét is, amitől a rezignált másik kollégád örömtáncot lejt, miközben egy üvegkockába tessékelik a megint másik társadat. A szennyes ruhákra is rászáradt a gipsz, azokat is szét kell törni. Az üvegkockában dohányzástól eredő nagy füst lesz, és a táncoló kollégád újra a díványon ül és mélyen a szemedbe néz. A bekötésből nem lett semmi, vége.

hunyadi téri csarnok oldalsó kapu kávézó

Milyen érdekes...ahogyan egy jó ceyloni teát iszom és nézem a bódé oldalára kitett fotón itt a hunyadi téri vásárcsarnokon belüli kis kávézóban a hideg kapu mellett ezt a kèt, a századelőn lefotózott fiatal nőt, amint épp önfeledten kávéznak és beszélgetnek., és fogalmuk se lehetett róla, hogy száz évvel később valaki épp az ő régmúlt pillanatát fotózza le egy okostelefonnal és 3g hálózaton át elérve az internetet, postolja egy blogbejegyzésben...

2008

 Amikor egyedül utazol a villamoson, és az utasoknak csak a langyos kapaszkodó az egyetlen jele, és az is kihűl, és rájössz hogy tárgyak között vagy.

Hogy az emberek is csupán tárgyak, két lábon járó személyiségjegy-halmazok, emésztőrendszer-zsákok, véredények, kínában készült ruházati termékekbe öltöztetett 36.5 celsius fokon lassú égéssel üzemelő húsmasszák több évnyi emlékkel a kocsonyás agyvelőjük milliárdnyi neuronjába rejtve, lélegző entitások akik milliónyian vannak körülötted az utcán és kerülgetned kell őket mert nem ismerheted meg őket mert egybefolyik az arcuk és néha meglátsz egy jó pasit vagy egy klassz táskát vagy egy érdekes kutyust de mindez csak újabb és újabb apró szemét ami teletölti gondolatokkal az agyadat és nehéz megszabadulni ezektől a gondolatoktól, a gondolatok, a megállás nélküli monológ amit a belső "te"-d súg a füledbe bármi aprósággal kapcsolatban amit jöttödben-nemtedben látsz, és nem hagyja abba és egész nap csak beszél és eltereli a figyelmedet, lefáraszt, meggyötör és a sötétbe húz.

Ilyenkor meg kell állni. El kell hallgattatni a hangot. Ki kell kapcsolni a gondolatokat. Elindulni lépésenként, minden gondolat és hang nélkül, elindulni csak arra koncentrálva hogy mész; nem érdekes hogy milyen messze vagy hogy hány óra van, úgyis odaérsz, csak menni kell.

a félbehagyott dolgok kísértete

őrizz meg engem attól, hogy a félbehagyott dolgok kísértsenek,

rátelepedjenek az életemre mint megannyi szalmaszál,
őrizz meg tőle, hogy a gondolataim kifogást találjanak,
és meggyőzzenek arról, hogy hagyjam félbe amit elkezdtem.

engedd meg hogy kinyissam az ajtót a friss tavasznak,
átlépjem a küszöböt és újra járjak az Úton,
magam mögött hagyjam a múlt kötelékeit,
és megtartsam ami fontos nekem.

a célom megvilágította egy villám,
de az íjam nem emeltem fel hozzá,
sötétben vagyok újra,
nem cselekedtem időben.

nem várok többet villámokra,
nem gondolok többé elmulasztott dolgokra,
íjam a hátamra veszem,
és elindulok a hajnali derengésben.

merre vagy, kísértet, te, ki életemben oly sikeresen kárténykedél?
itt vagy a hátam mögött, várod hogy megforduljak és kimondjam:
-Nem tudom megtenni! –Feledtesd el a kínomat! –Vigasztalj!
megfordulhatnék, feladhatnám, visszaléphetnék, igen.

megtehetném hogy kigáncsolom magam,
és sírva kérek segítséget,
az élet túl rövid viszont
az ilyen komédiákhoz.

nemsokára felvirrad a Nap.

Egy döntés

 Amikor meghozok egy döntést, az a döntés meg lesz hozva.

És ha meg lett hozva, nem változtatok rajta.

Nagy a kísértés, hogy változtassak a meghozott döntésen.

Sokszor ez a kísértés sokkal erősebb mint maga a döntés.

Sokkal édesebb.

Olyan "mi lenne, ha" érzés, amiből egy idő után "mi lett volna, ha" lesz.

Amikor a döntés meghozódik, beindul egy folyamat.

Ha jobbra megyek, nem mehetek balra is, pedig de jó lenne!

Vagy mehetek balra, de akkor már nem fogom tudni, mi van jobbra.

Menni kell és kész.

Leesik a villa

 Álldogálok a konyhában, a mikróban forgó tányért nézem, a mosogatónak támasztom a medencémet, és villát fogok a bal kezemben. Azt a kis villát, amivel majd megeszem a mákostésztát. Zúg a magnetron, lassan melegszik az anyag. Tükröződök a mikró ajtajában, a fekete-szürke csíkos kapucnis pulcsim cipzárját látom, és a villát fogó kezem.

Lenézek a föld felé.
Engedek a fogáson.
Leesik a villa a járólapra.
Kettőt fordul a tengelye körül, és megáll.
Nem esik tovább.

Ilyen egyszerű Ez.

(BINAURAL SOUNDS 3D ASMR - Microwave Oven (1 hour))

Kinézek az ablakon

 Épp kinézek az ablakon.

Persze most nem, mert még nem tudok vakon írni, néha oldalt pillantok, és nézem a kertet.

Van itt az iroda ajtaja mellett egy eperfa, amit kivágtak még tavaly nyáron, de újra sarjadt és levelei lengedeznek a szélben a mellette növő, egyre hatalmasabb ecetfával együtt.
Ők ketten vagy hatvan centire vannak az ablaktól, a lefóliázott ablaktól, épp annyi helyet hagyva, hogy valaki elférhessen a házfal mentén ha épp erre van dolga.

Távolabb egy hinta áll, amin húzódzkodásokat szoktam művelni gerilla módon, hirtelen, amikor épp eszembe jut a reggeli kávéivó körutam előtt átvágván a gyér füvön. Babahinták, ülőkével.

Van egy babfa is, bár tudom hogy helytelen babfának hívni ha van rendes neve is, csak én nem ismerem. Ez a fa kis babokat növeszt az ágai végén, amik húzzák lefelé a lombkoronát.

Szép kék az ég.

Épp hidegfront vonul át Pest fölött.
A gomolygó, nagy felhők mind eltűntek.
Susognak a levelek. 

Nyuszitánc a youtube-on (régiblog)

 ...Ott tartottam hogy hivatásommá vált a kávéautomaták szervizelése. A környéken lakók már ismerték az autómat, a barna mikrobuszt tele kávéautomata alkatrészekkel. Amint meghallották a dübörgő motorom, kitárták a firenzei lakásaik ablakát, és angyali szárnyakon átszelték hozzám a levegőt, én persze csak javítottam tovább a beteg kávéautomatát.

-La Vazza, bazze, gyász. volt az akkori szavajárásom.
-Ti amo, amore mio! üvöltötték felém a tömegből, a kávéspoharaikat kezükben szorongató emberek, arcukon éteri mosoly, szemükön tonnányi csipa mert korán van és nem keltek még fel, de kávészagomból kikövetkeztették hogy a mai adag nagyon finom lesz.
-Takarodjatok el az automatámtól, ti istenverte férgek! üvöltöttem, és hétágú abroncskorbácsommal nagyot húztam egyszerre ezer ember hátán, amitől kissé fellazult a tömeg.
-Vadállatok, nézzétek mit tettetek ezzel a csöppséggel! mutattam az eltömődött pénzbedobó nyílásra.
-Örüljetek, hogy haragom nem csap át tomboló vérengzéssé, és éget hamvas porrá mindannyiótokat! azzal nagyot dobbantottam vasalt balettcipőmmel, és rózsaszín tüllszoknyámra húzott szegecselt bőrdzsekim bal zsebéből kivettem a próbazsetont, hogy ellenőrizzem az automata működését.

A megrettent, földön apró kupacokban kucorgó tömeg ennek hallatára morgolódni kezdett, több ezer ember ebben a kis olasz faluban, kávé nélkül, reggel, hétfőn...de én nem féltem, mert szemöldököm le volt borotválva, és fekete napszemüveget viseltem kakastaréjjal.
A kávéspohár kiesett a tartójába, beleömlött a víz, majd a barna és a fehér adalék, és kész is volt. Lassan ajkamhoz érintettem a műanyag csészét, és frenetikus öröm áradt szét megviselt harmincas testemben.

Kissé lejjebb húztam a szemüvegemet, megpödörtem freddis bajszom végét, és halkan odasúgtam a hozzám legközelebb álló fülébe:
-Jöhettek.
Tájfun, földrengés, vulkánkitörés együttesen is kevés lenne hogy akár megközelíthetné azt a hangorkánt, ami ezután következett; az emberek egymás élő húsába haraptak, fejeket szaggattak le, karokat csavartak ki helyükből csak hogy egy finom reggeli kávéhoz juthassanak.
De már csöngött is a telefon, és meglepetésemre...

(Csicsi - Nyuszitánc)

Ez egy fotel?

(Vektor - Akkor felfedez Kozsó)

Amiről szó van, talán a valóság? Node kérem, és akkor mi van? Sajátságosan összehordott mondat.

A megfigyelőnek el kell távolodnia a megfigyelése tárgyától, hogy valamennyire is objektívnek nevezhesse azt a folyamatot, amire a valóságkutatást használja meghatározásként. Mire megy ki az egész, ha azonosulássá fajul a vizsgálat? A megfigyelő bálványozni kezdi azt, amit megfigyel. Így gondolkodik: de jó kis disszertációt fogok én ebből írni, én vagyok az első aki ezt felfedeztem, ez hozza meg nekem a sikert! És AZ rátelepszik, AZZÁ válik, azonosul.

Mi a konkrét példa? Felesleges, lehet bármi konkrét. Egy idő után hóbortossá válik az illető. Gyűjteni kezd, felhalmozni. És a lényeg egyre távolabb kerül. Hogyan nő a körmöm stressz alatt? Hány dekás a reggeli adag a csészében? Mennyi az átlagos szempillantások száma a kezdődő párkapcsolatoknál adott földrajzi koordináták és népességeloszlás figyelembevételével? Rengeteg semmitmondó statisztika, rengeteg irodában üldögélő ember akik rögzítik az adatokat, rengeteg irodaház a semmiért!

Kafka: A Kastély.

A fontos emberek a hegy tetején lévő kastélyban, az Urak, akik rendkívüli iratokkal mászkálnak, és szentek, alig látta őket valaki, de a tisztelet sugárzik feléjük az egyszerű néptől. Önfenntartó bürokrácia, egy rendszer ami saját magát táplálja, a csodálatos örökmozgó is lehetne akár, ha nem emberek alkotnák, és valóban tökéletes lenne. Ezért van ennyi irodaház a világon?

találkozás

Egy új emberrel való találkozás. Minek izguljak? Ismeretlen a másik; amikor találkozunk és beszélünk, már ismerős lesz. Az izgalom a jövőben van: az előre elgondolásban, hogy miről beszélünk majd, milyen lesz a másik és mit szól hozzám, mit akarok tőle és ő tőlem, pörög az elme! Ó, az elme. Miközben mi történik? Találkozom egy ismeretlennel, semmi több. Nem most, majd. Mégis, egy kellemes bizsergést érzek a házam közepén néha, ha erre gondolok.

Zene

 Igen, most mindent leírok, amit a zenéről gondolok. Egyetlen bejegyzésben el fog férni, nem kell több száz oldalas könyvvé válnia, egy bejegyzés, csak épp annyi betű, amitől nem fárad el a kezem.

Nagyképűen hangzik talán, hogy egy olyan nagy eszmegócpontot és élményfürdőt mint amit a zene szó képvisel, csak így egyszerűen belepréselhet valaki egy ilyen szűk helyre. Biztos blöfföl, nem is tudja megcsinálni!
Kihívás, na akkor lássak csak neki!

Mi a zene? Nem tudom.

Őszinte, rövid mondat. Igen, egy mondat, nem is kell több. Ennél őszintébbet ugyan ki mondhatna róla? Vagy van aki tudja, mi a zene? Ki lehet az?

Például egy hangmérnöknek mi a zene? Összerakott hullámok zaja. Szörcsögő csap lelassított, visszhangosított, megvágott, újratérhatásolt zöreje egy ajtónyekergésből nyert mikropillanat ezredmásodpercéből felszorzott búgásával kísérve, és a hangmérnök hátra fordul a hallgató felé, enyhe lenéző tekintettel: érted?

Vagy egy gitárosnak mi a zene? Kezdve ott, hogy milyen márkás-márkátlan kedvenc gitárja van, a budok mennyire koptak meg, a húrok hogy nyúlnak, milyen anyagból vannak, a pengető vagy a köröm hossza, az erősítő beállítása, és mire megszólal ebből valami, az is inkább ujjáték, akkordok váltogatása gépiesen, dúdolgatni valami dallamot vagy hallgatni a többieket a fejhallgatón és izgulni hogy jól szól-e.

És a hallgatónak mi a zene, most nem szól mert koncentrálnom kell. Érzelmeket kavar fel bennem, hallgatóban. Vezetés közben veszélyes, főleg ha valami hevesebb érzést hoz fel, megváltoztat. Módosult tudatállapot, agycsemege, máshol járok, egy számot többször meghallgatok és ott van a fejemben, kitörölhetetlenül egy pár napig, amikor hallom valahol, elmosolyodok és újra dúdolni kezdem.

De a zene mi? A levegőben terjedő hanghullámok? A zenész személyisége? A hangmérnök matematikája? A hallgatóban kiváltott érzelmek?

Bevásárlóközpont-zene, még a vécében is szól, nem hallgat el amíg az utolsó mozilátogató el nem hagyja a multiplexet. Meghatározhatatlan stílus, eltompítja az embert, és a boltok sajátosan harsogó zenéjükkel csalogatják be a folyosón sétálókat, funkciózene.

Nem, a zene más.

Egy időben, gimi alatt és még utána is jó tíz évig folyton szólt a fülemben valami, hogy ne halljam a külvilágot. Metró, busz, villamos, trolli, utca. Szólt a zene, mint egy pajzs. Lehet, hogy megöregedtem, de már nem hiányzik. Jobban esik a csend. Ha valami hangos zene kezd szólni este, és ilyen melegben az összes ablak nyitva, a füldugómért nyúlok, olyan mint egy kapszula, és csend van.

Elkezdtem észrevenni a csendet a zenében. Olyan, mint a japán kalligráfia: a fehér veszi körbe a fekete vonalat, nem a vonal hagy nyomot a fehér papíron.

Mostanában amelyik zenében nem hallom meg a csendet, az nem tetszik. Mintha teletömném a hasam mindenféle kajával, és utána rosszul vagyok.

A zene: csend. A csend: zene.

(Tape - A spire Live @ NOTCH 08 HONG KONG)

a péntek

Olyan furcsa egy nap ez a péntek. Holnap kezdődik a hétvége, és máris elfelejtettem, hogy mit terveztem el mára. Ahogy hazaérek, a kávé és a net után csak ülök itt ezzel a kérdéssel a fejemben: vajon mi volt az a remek dolog, amit elterveztem mára? És kattintgatok, görgetek tovább.

Minden péntekkel így járok. Azt hiszem, hogy majd milyen sok időm lesz végre foglalkozni azokkal a dolgokkal, amikkel nem foglalkozom a többi nap. Pedig ugyanannyi időm lenne, hogy ne csak pénteken, hanem máskor is megtegyem azokat!

Nahát.

Úgy látszik, meditálnom kell ezen a kérdésen még egy keveset.

Vagy nem is, minek!

A helyzet adott: rutin lett a péntekből, ami magával hurcolja a rutinszerű szombatot és vasárnapot!
Félelmetes a rutin.
Juj.

Most például írok. Ha minden nap ugyanebben az időben elkezdenék írni, ebből is rutin lenne, és oda az egész!

De minek kell az összes rutintól félni?

Viszont amit a péntekkel művelek, az rossz.
Nem érdemli meg ez a szép nap, hogy csak úgy észrevétlenül elmúljon.
Álljon itt a péntek dicsőségére ez a bejegyzés, mindamellett emlékeztetve engem, hogy becsüljem meg a pillanatot.

(The Cure - Friday I'm In Love)

gondolkodó

Üdvözöllek a blogomon. Volt idő, amikor rosszul esett a viszonzatlan köszönés, de pár év ebben a szakmában megváltoztatott. Szóval nem várom már el, egyszerűen csak köszönök, és megyek tovább.

Olyan, mintha magamnak köszönnék, amikor köszönök valakinek. Van úgy, hogy nem köszönök, mert nincs kedvem. Valamikor megbánom, hogy köszönök, mert nem volt jó a hangszín, nem volt elég határozott, laza, hangos, satöbbi.

Ki vagy te?

Nem fontos. Akárki is legyél, üdvözöllek a blogomon.

Ki vagyok én?

Számodra nem fontos, lehet hogy pont olyan vagyok, mint te. Vagy felszínes tulajdonságaim szerint pont az ellentéted. A válasz így nem jön el, inkább írok egy keveset a szándékról, hogy miért szaporítom még egy bloggal a netet, a szférát ha úgy tetszik.

Újra akartam írni, csak úgy bármiről. Mostanában egyre többször megjelent bennem a kép, hogy ülök itt az asztalomnál, és írom a blogomat.

Vissza akartam tartani magam tőle, de nem megy.

És ez jól van így.

(a dimitrifan.blog.hu első bejegyzése)