Zene

 Igen, most mindent leírok, amit a zenéről gondolok. Egyetlen bejegyzésben el fog férni, nem kell több száz oldalas könyvvé válnia, egy bejegyzés, csak épp annyi betű, amitől nem fárad el a kezem.

Nagyképűen hangzik talán, hogy egy olyan nagy eszmegócpontot és élményfürdőt mint amit a zene szó képvisel, csak így egyszerűen belepréselhet valaki egy ilyen szűk helyre. Biztos blöfföl, nem is tudja megcsinálni!
Kihívás, na akkor lássak csak neki!

Mi a zene? Nem tudom.

Őszinte, rövid mondat. Igen, egy mondat, nem is kell több. Ennél őszintébbet ugyan ki mondhatna róla? Vagy van aki tudja, mi a zene? Ki lehet az?

Például egy hangmérnöknek mi a zene? Összerakott hullámok zaja. Szörcsögő csap lelassított, visszhangosított, megvágott, újratérhatásolt zöreje egy ajtónyekergésből nyert mikropillanat ezredmásodpercéből felszorzott búgásával kísérve, és a hangmérnök hátra fordul a hallgató felé, enyhe lenéző tekintettel: érted?

Vagy egy gitárosnak mi a zene? Kezdve ott, hogy milyen márkás-márkátlan kedvenc gitárja van, a budok mennyire koptak meg, a húrok hogy nyúlnak, milyen anyagból vannak, a pengető vagy a köröm hossza, az erősítő beállítása, és mire megszólal ebből valami, az is inkább ujjáték, akkordok váltogatása gépiesen, dúdolgatni valami dallamot vagy hallgatni a többieket a fejhallgatón és izgulni hogy jól szól-e.

És a hallgatónak mi a zene, most nem szól mert koncentrálnom kell. Érzelmeket kavar fel bennem, hallgatóban. Vezetés közben veszélyes, főleg ha valami hevesebb érzést hoz fel, megváltoztat. Módosult tudatállapot, agycsemege, máshol járok, egy számot többször meghallgatok és ott van a fejemben, kitörölhetetlenül egy pár napig, amikor hallom valahol, elmosolyodok és újra dúdolni kezdem.

De a zene mi? A levegőben terjedő hanghullámok? A zenész személyisége? A hangmérnök matematikája? A hallgatóban kiváltott érzelmek?

Bevásárlóközpont-zene, még a vécében is szól, nem hallgat el amíg az utolsó mozilátogató el nem hagyja a multiplexet. Meghatározhatatlan stílus, eltompítja az embert, és a boltok sajátosan harsogó zenéjükkel csalogatják be a folyosón sétálókat, funkciózene.

Nem, a zene más.

Egy időben, gimi alatt és még utána is jó tíz évig folyton szólt a fülemben valami, hogy ne halljam a külvilágot. Metró, busz, villamos, trolli, utca. Szólt a zene, mint egy pajzs. Lehet, hogy megöregedtem, de már nem hiányzik. Jobban esik a csend. Ha valami hangos zene kezd szólni este, és ilyen melegben az összes ablak nyitva, a füldugómért nyúlok, olyan mint egy kapszula, és csend van.

Elkezdtem észrevenni a csendet a zenében. Olyan, mint a japán kalligráfia: a fehér veszi körbe a fekete vonalat, nem a vonal hagy nyomot a fehér papíron.

Mostanában amelyik zenében nem hallom meg a csendet, az nem tetszik. Mintha teletömném a hasam mindenféle kajával, és utána rosszul vagyok.

A zene: csend. A csend: zene.

(Tape - A spire Live @ NOTCH 08 HONG KONG)