A megfigyelőnek el kell távolodnia a megfigyelése tárgyától, hogy valamennyire is objektívnek nevezhesse azt a folyamatot, amire a valóságkutatást használja meghatározásként. Mire megy ki az egész, ha azonosulássá fajul a vizsgálat? A megfigyelő bálványozni kezdi azt, amit megfigyel. Így gondolkodik: de jó kis disszertációt fogok én ebből írni, én vagyok az első aki ezt felfedeztem, ez hozza meg nekem a sikert! És AZ rátelepszik, AZZÁ válik, azonosul.
Mi a konkrét példa? Felesleges, lehet bármi konkrét. Egy idő után hóbortossá válik az illető. Gyűjteni kezd, felhalmozni. És a lényeg egyre távolabb kerül. Hogyan nő a körmöm stressz alatt? Hány dekás a reggeli adag a csészében? Mennyi az átlagos szempillantások száma a kezdődő párkapcsolatoknál adott földrajzi koordináták és népességeloszlás figyelembevételével? Rengeteg semmitmondó statisztika, rengeteg irodában üldögélő ember akik rögzítik az adatokat, rengeteg irodaház a semmiért!
A fontos emberek a hegy tetején lévő kastélyban, az Urak, akik rendkívüli iratokkal mászkálnak, és szentek, alig látta őket valaki, de a tisztelet sugárzik feléjük az egyszerű néptől. Önfenntartó bürokrácia, egy rendszer ami saját magát táplálja, a csodálatos örökmozgó is lehetne akár, ha nem emberek alkotnák, és valóban tökéletes lenne. Ezért van ennyi irodaház a világon?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése