Üdvözöllek a blogomon. Volt idő, amikor rosszul esett a viszonzatlan köszönés, de pár év ebben a szakmában megváltoztatott. Szóval nem várom már el, egyszerűen csak köszönök, és megyek tovább.
Olyan, mintha magamnak köszönnék, amikor köszönök valakinek. Van úgy, hogy nem köszönök, mert nincs kedvem. Valamikor megbánom, hogy köszönök, mert nem volt jó a hangszín, nem volt elég határozott, laza, hangos, satöbbi.
Ki vagy te?
Nem fontos. Akárki is legyél, üdvözöllek a blogomon.
Ki vagyok én?
Számodra nem fontos, lehet hogy pont olyan vagyok, mint te. Vagy felszínes tulajdonságaim szerint pont az ellentéted. A válasz így nem jön el, inkább írok egy keveset a szándékról, hogy miért szaporítom még egy bloggal a netet, a szférát ha úgy tetszik.
Újra akartam írni, csak úgy bármiről. Mostanában egyre többször megjelent bennem a kép, hogy ülök itt az asztalomnál, és írom a blogomat.
Vissza akartam tartani magam tőle, de nem megy.
És ez jól van így.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése