Hallgatom a zenét. Nézem a képeket. És a megfelelő pillanatban felismerem: ezek összetartoznak bennem:
.jpg)
2014. december 3., szerda
2014. december 2., kedd
Az internet AIDS-e
Susogó susogó sussogó hangok szólnak a monitormikrofonból. Az eszközből, amibe csak befelé szoktak menni a hangok, most kifelé jönnek. Éjjel van, nagyon sötét van kinn, az aggregátor adja az áramot a kis házikónak.
A mikrofon a nevedet mondja.
Figyelj. Titkos dolgokat mond az aldi háziasszonyainak magánéleti titkairól. Újfajta izzadásgátlót reklámoz suttogva. Anyád nevét ismételgeti. Egy bablevesrecept. Fakanalak összedörzsöléséből származó hang. A szoba üres.
Üres szoba a.
Egyetlen laptop. Wifi. Az ablakok be vannak betonozva. Ingyenes hétvégi ajándékcsomagok.
Egyenesedj ki, mert görnyedten jársz! Lépj ki az ablakon a tavaszi rétre, hagyd hátra a télikabátodat és a lejárt személyidet!
Afrodiziákumszagú parkolóautomatához közelítesz, és megtermékenyíted egy kétszázassal, GRATULÁLUNK, önnek háromnegyed órás parkolójegye született!
Pedig megfogadtam hogy nem fogok este kávét inni.
Random kép, mondjuk a 867543-as:
sajnos ilyen nincs.
De szolgálhatok esetleg a 1053979.gif-el:
A mikrofon a nevedet mondja.
Figyelj. Titkos dolgokat mond az aldi háziasszonyainak magánéleti titkairól. Újfajta izzadásgátlót reklámoz suttogva. Anyád nevét ismételgeti. Egy bablevesrecept. Fakanalak összedörzsöléséből származó hang. A szoba üres.
Üres szoba a.
Egyetlen laptop. Wifi. Az ablakok be vannak betonozva. Ingyenes hétvégi ajándékcsomagok.
Egyenesedj ki, mert görnyedten jársz! Lépj ki az ablakon a tavaszi rétre, hagyd hátra a télikabátodat és a lejárt személyidet!
Afrodiziákumszagú parkolóautomatához közelítesz, és megtermékenyíted egy kétszázassal, GRATULÁLUNK, önnek háromnegyed órás parkolójegye született!
Pedig megfogadtam hogy nem fogok este kávét inni.
Random kép, mondjuk a 867543-as:
sajnos ilyen nincs.
De szolgálhatok esetleg a 1053979.gif-el:
2014. november 23., vasárnap
1. fejezet: A korlát
ZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZKRSSS
RATTATARATTATARATTATATTATTTTATTATTRATTATTTTATTATTTTTAA
ZRRRZZZAAAZZZARRRAZZZAZZRTTATTTZATZTZTARZZTZATZTZBRAMMBRBRBRB
BRABBABABABABABABABABAABAABABABABABABBABABABA.....
A Lincolnshire-ben található Alma Park légibázison beindították a hangárban lévő vadászgépet. Az oldalán lévő lyukakat befoltozták, kicserélték a szétlőtt motorblokkot, új gépágyút kapott, és várja a következő pilótát, aki újra harcba viszi. A szakaszparancsnok a csarnok első emeletén lévő iroda korlátjára támaszkodva nézi, ahogy a szerelők próbálgatják az indítást, tesztelik a motort, a szárnylapátokat. Hosszú vörös haját fonatként hordja, és jelenleg próbál nem arra gondolni, hogy az alant brummogó harceszköz egyben koporsója is odaveszett szerelmének. Tekintete a távolba mered, üvegesen nézi a kecses testet, a szerelők néha felpillantanak rá, de gyorsan elkapják róla a szemüket.
Kiegyenesedik, és visszamegy az irodába. A zaj halk zakatolássá csendesül, ahogy becsukja maga mögött az ajtót. Pár perc múlva szólítják, bemegy egy újabb ajtón, és teljes csend veszi körül.
Ebben a belső szobában nehéz függönyök takarják el a kilátást, a vörösbarna szín dominálja a bútorokat. Jöttére a százados leteszi a vastag dossziét amit az előbb olvasott, röviden tisztelegnek egymásnak, és hellyel kínálja a hadnagyot.
-Itt vannak az újoncok papírjai. Nézze át őket, és válassza ki közülük azokat, akiket érdemesnek talál felküldeni közülük. A hadsereg számára fontos, hogy ne veszítsünk el több gépet-és embert-, mint amennyi szükséges. Átnyújtotta a papírokat, és visszaült a forgószékébe. Egy vérbeli statisztikus volt, nem érdekelte más, csak a számok és a kockázat minimalizálása. Az arca egész egérszerű volt csíkformára nyírt bajuszával. A hadnagy nem szólt semmit, átvette az anyagot, tisztelgett és kiment.
A tragédia előtt sem kedvelte a parancsnokát, ahogyan az emberek életét másodlagosnak vette, de most már semmit sem érzett iránta. Több katonáját is elvesztette amióta tart a háború, maga is vadászpilóta volt és ismerte az érzést amikor a bajtársak eltűnnek egy bevetés után, majd jönnek újoncok akiknek nincs idejük betanulni és alig maradnak páran, akikkel újra ki tud alakulni egy kötelék...az elején megfogadta, hogy senkivel sem fogja szorosra húzni ezeket. Váratlanul érte, mint egy kósza lövedék, amikor az egyik nap frissen átvezényelt pilóták között meglátta őt.
****************************************************************
Aznap minden rendben zajlott, nem volt riadó, a kantinban is egész ehető volt a koszt, a bárányfelhők úgy úszkáltak a kristálytiszta kék égen, mint a mesében. A tavasz ereje végleg elfújta a szürkeséget és a végtelen ködöt.
Ráadásul a mai napra kimenőt kapott a szakasza, így jutalmazták őket egy sikeres ütközetért. Amiben minimális, két gépes vesztesége volt a németek húsz repülőjével szemben. A kórházban fekvő két pilóta egészségére fognak koccintani ma este. A közös irodaként működő barakkban vidáman átfutotta a jelentéseket, a terveket, meg minden ilyenkor átfutni való dolgot, persze amihez kellett idő, ott hagyott rá eleget. Parancs volt a legtöbbje, meg az átvezényelt pilóták listája, pótolni kell a lecsökkent létszámot. Többen betegeskedtek már, úgyhogy legalább öt-hat új embert kellett kiválasztania.
Amikor elkészült a listával, bevitte a százados szobájába.
Formalitás.
Hamar eljött az este, a kimenőt az újak is megkapták. A csapatszállító teherautón nagyon vidám hangulatban telt az idő a pub-ig, majd ott hamar leitták magukat. A hadnagy és az emberei egész este táncoltak, dalolásztak, énekeltek a civilekkel közösen, az új fiúk feloldódtak, jól alakult az este. Páran hozták magukkal a gitárjukat, valakinek volt fémsípja is, a másiknak szájharmonikája, felharsantak az ismerős dallamok. Amint éppen ropták, a hadnagy elé került az egyik újonnan átvezényelt embere, egy látszólag átlagos srác.
De ahogy belenézett a szemébe, mintha egy pillanatot kihagyott volna a világ és csak egy kis késéssel pörgött volna tovább. A srác rávigyorgott, átfogta a derekát és táncolni kezdett vele, mint ahogy azt a többi lánnyal is tette az este folyamán, de az arcáról hamar elszállt a részegek vigyora, és helyébe a meglepődés lépett, ahogy meglátta a hadnagy átható, kékesszürke tekintetét. Majd újra mosolyogni kezdett, mire a hadnagy, mint aki valami zavarót látott, ellökte magától és visszament a tömegben a pulthoz.
Gyorsan szedte a levegőt. De hamar jöttek a régiek közül, melléültek fáradtan, rendeltek és kifújták magukat. A hadnagy is visszanyerte önmagát, együtt ittak, újra táncoltak, de a srácot nem látta többet az este folyamán.
A Lincolnshire-ben található Alma Park légibázison beindították a hangárban lévő vadászgépet. Az oldalán lévő lyukakat befoltozták, kicserélték a szétlőtt motorblokkot, új gépágyút kapott, és várja a következő pilótát, aki újra harcba viszi. A szakaszparancsnok a csarnok első emeletén lévő iroda korlátjára támaszkodva nézi, ahogy a szerelők próbálgatják az indítást, tesztelik a motort, a szárnylapátokat. Hosszú vörös haját fonatként hordja, és jelenleg próbál nem arra gondolni, hogy az alant brummogó harceszköz egyben koporsója is odaveszett szerelmének. Tekintete a távolba mered, üvegesen nézi a kecses testet, a szerelők néha felpillantanak rá, de gyorsan elkapják róla a szemüket.
-Itt vannak az újoncok papírjai. Nézze át őket, és válassza ki közülük azokat, akiket érdemesnek talál felküldeni közülük. A hadsereg számára fontos, hogy ne veszítsünk el több gépet-és embert-, mint amennyi szükséges. Átnyújtotta a papírokat, és visszaült a forgószékébe. Egy vérbeli statisztikus volt, nem érdekelte más, csak a számok és a kockázat minimalizálása. Az arca egész egérszerű volt csíkformára nyírt bajuszával. A hadnagy nem szólt semmit, átvette az anyagot, tisztelgett és kiment.
****************************************************************
Aznap minden rendben zajlott, nem volt riadó, a kantinban is egész ehető volt a koszt, a bárányfelhők úgy úszkáltak a kristálytiszta kék égen, mint a mesében. A tavasz ereje végleg elfújta a szürkeséget és a végtelen ködöt.
Ráadásul a mai napra kimenőt kapott a szakasza, így jutalmazták őket egy sikeres ütközetért. Amiben minimális, két gépes vesztesége volt a németek húsz repülőjével szemben. A kórházban fekvő két pilóta egészségére fognak koccintani ma este. A közös irodaként működő barakkban vidáman átfutotta a jelentéseket, a terveket, meg minden ilyenkor átfutni való dolgot, persze amihez kellett idő, ott hagyott rá eleget. Parancs volt a legtöbbje, meg az átvezényelt pilóták listája, pótolni kell a lecsökkent létszámot. Többen betegeskedtek már, úgyhogy legalább öt-hat új embert kellett kiválasztania.
Amikor elkészült a listával, bevitte a százados szobájába.
Formalitás.
Hamar eljött az este, a kimenőt az újak is megkapták. A csapatszállító teherautón nagyon vidám hangulatban telt az idő a pub-ig, majd ott hamar leitták magukat. A hadnagy és az emberei egész este táncoltak, dalolásztak, énekeltek a civilekkel közösen, az új fiúk feloldódtak, jól alakult az este. Páran hozták magukkal a gitárjukat, valakinek volt fémsípja is, a másiknak szájharmonikája, felharsantak az ismerős dallamok. Amint éppen ropták, a hadnagy elé került az egyik újonnan átvezényelt embere, egy látszólag átlagos srác.
De ahogy belenézett a szemébe, mintha egy pillanatot kihagyott volna a világ és csak egy kis késéssel pörgött volna tovább. A srác rávigyorgott, átfogta a derekát és táncolni kezdett vele, mint ahogy azt a többi lánnyal is tette az este folyamán, de az arcáról hamar elszállt a részegek vigyora, és helyébe a meglepődés lépett, ahogy meglátta a hadnagy átható, kékesszürke tekintetét. Majd újra mosolyogni kezdett, mire a hadnagy, mint aki valami zavarót látott, ellökte magától és visszament a tömegben a pulthoz.
Gyorsan szedte a levegőt. De hamar jöttek a régiek közül, melléültek fáradtan, rendeltek és kifújták magukat. A hadnagy is visszanyerte önmagát, együtt ittak, újra táncoltak, de a srácot nem látta többet az este folyamán.
2014. november 22., szombat
2014. november 16., vasárnap
Hogyan emlékeztem ma vissza egy webcímre?
Nemrég vissza akartam emlékezni egy webcímre, de csak annyit tudtam róla, hogy régen sokat voltam "rajta", nézegettem a vicces flash animációkat.
Nem tudtam róla semmit, mert az albinoblacksheep.com oldal jutott rögtön róla eszembe, ami eltakart minden további emléket.
Beláttam, hogy az emlék takarásban van. És ha próbálok emlékezni rá, csak még távolabb kerülök tőle. Minden kósza gondolat nélkül rátekintettem az albínó fekete bárányra.
Vártam.
Nem úgy vártam, mint amikor az ember vár valamire, aminek adott időben egy adott helyen meg kell jelennie, mint mondjuk egy busznak. Nem volt ebben a várakozásban semmi ilyesmi.
Elfogadtam, hogy nem az én kezében van a kulcs ehhez az emlékhez. És direkt írtam így az előző mondatot, mert egyfajta békés nyugalom szállt meg, amit utoljára az OMIKK műegyetemi könyvtárában éreztem, mert ott be kellett adni a kért könyvek listáját az asszisztenseknek, akik kikeresték a raktárról a könyveket, és szóltak amikor mehettem értük a pulthoz.
Ez történt ma is. Megvártam, amíg megkapom a választ. Annyi volt a dolgom, hogy apróságokra emlékezzek, mint például az oldal betűszínének a hangulata, vagy a fekete bárány és a flash animációk. Amint összeállt ez a kis csomag, átadtam az emlékeim mély, sötét űrének, egy pillanatig se gondoltam rájuk utána, és néztem a fekete billentyűzetet magam előtt.
A válasz pedig szinte a semmiből jött. Dagobah.biz. Talán kevesebb mint hat másodperc alatt.
Nem tudtam róla semmit, mert az albinoblacksheep.com oldal jutott rögtön róla eszembe, ami eltakart minden további emléket.
Beláttam, hogy az emlék takarásban van. És ha próbálok emlékezni rá, csak még távolabb kerülök tőle. Minden kósza gondolat nélkül rátekintettem az albínó fekete bárányra.
Vártam.
Nem úgy vártam, mint amikor az ember vár valamire, aminek adott időben egy adott helyen meg kell jelennie, mint mondjuk egy busznak. Nem volt ebben a várakozásban semmi ilyesmi.
Elfogadtam, hogy nem az én kezében van a kulcs ehhez az emlékhez. És direkt írtam így az előző mondatot, mert egyfajta békés nyugalom szállt meg, amit utoljára az OMIKK műegyetemi könyvtárában éreztem, mert ott be kellett adni a kért könyvek listáját az asszisztenseknek, akik kikeresték a raktárról a könyveket, és szóltak amikor mehettem értük a pulthoz.
Ez történt ma is. Megvártam, amíg megkapom a választ. Annyi volt a dolgom, hogy apróságokra emlékezzek, mint például az oldal betűszínének a hangulata, vagy a fekete bárány és a flash animációk. Amint összeállt ez a kis csomag, átadtam az emlékeim mély, sötét űrének, egy pillanatig se gondoltam rájuk utána, és néztem a fekete billentyűzetet magam előtt.
A válasz pedig szinte a semmiből jött. Dagobah.biz. Talán kevesebb mint hat másodperc alatt.
2014. november 6., csütörtök
Szerelmi vallomás
Gyönyörű testedre taszítva vágyom,
Távol tőled akkor is, amikor nem
Érintkezik a bőrünk, csupán pár
Szőrszál emlékszik csupán.
Alvó arcod éberen figyel,
Barátaid egy párhuzamos világ
Ban Ba Bann Ba Ba Bann.
Szívembe sosem zártalak, bár neked adtam,
Mégha nem is tudtál róla, mert
Látszólag!
Látszólag adtam csak oda neked.
Izzadt tested fejfájás kísérte,
Mégis vágyok rád, bárki is vagy
De nem akárki, Valaki?
Kellesz nekem, mint egy jó böfögés.
Szeretlek.
Távol tőled akkor is, amikor nem
Érintkezik a bőrünk, csupán pár
Szőrszál emlékszik csupán.
Alvó arcod éberen figyel,
Barátaid egy párhuzamos világ
Ban Ba Bann Ba Ba Bann.
Szívembe sosem zártalak, bár neked adtam,
Mégha nem is tudtál róla, mert
Látszólag!
Látszólag adtam csak oda neked.
Izzadt tested fejfájás kísérte,
Mégis vágyok rád, bárki is vagy
De nem akárki, Valaki?
Kellesz nekem, mint egy jó böfögés.
Szeretlek.
2014. október 20., hétfő
Camino Primitivo 2014/09/07-08, Vasárnap és Hétfő, Santiago-tól Lagos-ig, 15,16 nap
Hajnalban felkeltem, nagyon halkan összehajtottam a hálózsákom és lehúztam az eldobható lepedőt a matracomról, zsákot felkaptam és irány kifelé.
A téren valamelyik karaokés hely még mindig nyitva volt, de már nem akkora hévvel énekeltek benne, mint éjjel. Az utca fényeit hamar magam mögött hagytam, és felkapcsoltam a fejlámpát. Szitáló köd borított be, a tehenek szemei világítottak rám a mezőről, pásztáztam az utat kóbor szempárok után kutatva, de csak cicák leselkedtek rám.
Az út eseménytelenül, és végtelen sötéten folytatódott egészen pirkadatig, ágyúdörgésekkel tűzdelve. Minden dörgés után sűrűbb lett a ködszitálás. Amikor már látni lehetett szabad szemmel is a sötétben, észrevettem az első zarándokokat akik épp akkor jöttek ki a szállásaikról, vagy még benn öltözködtek, nyolc óra körül járt már az idő. AZ út mentén igen nagy mennyiségű hirdetést halmoztak fel egymás mellé ezen a ponton:
Szentimentálisan vonzódni kezdtem a kilométerkövek irányában, párat le is fotóztam, tetszett ahogy fogy róluk a hátralévő út. Olyanok mintha sírkövek lennének.
Az út felvezetett egy tévétoronyhoz, ekkor már sorra előzgettem a zarándokokat, egyre többen voltak, de mégsem sokan. Az útszéli szendvicsesnél nagy tömeg eszegetett. Csak nem akart véget érni az emelkedő, amikor lejteni kezdett végre. A reptér melletti rácson sok fakeresztet láttam, nem jöttem rá ennek a jelentésére. Miért pont ott? Vagy lehet hogy arra ment az a vasútvonal, ahol múlt évben sokan meghaltak a kisiklott vagonok között? Nem...nem hallottam vonatot. De attól még lehet, na mindegy.
A látványosságok annyira nem hatottak meg, elszaporodtak a vacakárusok is akik mindenféle nehezéket akartak eladni, ez is egy híres kilátópont-szerűség volt, ahonnan már lehetett látni a katedrális tornyait. Persze én összetévesztettem a távoli tévétorony antennáival, ez van!
Santiago-ban esett, a térre mentem hogy ott legyek én is, egy pillanatig megelégedettséget éreztem, majd átvette a helyét a kíváncsiság: hol lehet beváltani a sokpecsétes credential-t?
Hát itt.
Kitartás!
Miután meglett a papiros, sétálgattam még egy kicsit a városban, fotóztam a szép régi épületeket és az ilyenkor szokásos dolgokat.
A főtéren ilyen stílusú szobrok gubbasztottak az erkélyeken
Krisztus karate...
Majd ettem egy nagyon hangos vendéglőben hamburgert és kis oldalast finom sörrel,
megírtam a képeslapokat, elolvastam a magammal hozott levélben az üzenetet a képem hátoldalán, felszálltam a buszra és elindultam Porto felé.
Portóba este érkeztem, a metróból kiszállva gyönyörű belváros fogadott, mintha egy pesti belső kerület lett volna.
Követtem a kis utcákba beforduló távolsági buszokat, és megtaláltam a pályaudvart, ami egy nagy garázs volt, lakóháznak álcázva. Az aljezur-i buszra már nem volt jegy, ellenben Lagos-ba húsz perc múlva indult egy, hogy másnap hajnali 5-re odaérjen. Így gyorsan telefonáltam anyámnak hogy élek, vettem két doboz sört és szendvicseket, és kényelmesen elhelyezkedtem.
Már majdnem azon voltam, hogy elalszom, amikor Lisszabonban mindenki leszállt. Ez gyanús lett, így megtudtam hogy várni kell fél órát éjjel 1-ig,amikor is jön a másik busz. Itt fel tudtam hívni Nori-t is, csak le kellett hagynom a portugál országhívószámot, a 351-et.
Eszembe jutott, hogy Hugo szerint az emberek máshogy viselkednek a nedves, hidegebb Baszkföldön, mint spanyolország közepén, vagy a portugálok, akik szintén ezen a félszigeten laknak, mégis sokkal nyugodtabbak. Vagy például a kínaiak esete, hogy a hegy egyik oldalán teljesen más nyelvjárást beszélnek mint a másikon. Magyarán a népek vérmérséklete közti különbségekért nagymértékben a környezet a felelős.
09.08 2:43 benzinkút, valahol Portugáliában
Jó hogy nem hagytam ki az utolsó 34(37?) kilométert. Nem jó írni, mert féloldalt fekszem az ülésben, és nincs fény.
Lagos-i buszállomás, reggel
Telihold van, és köd. Reggel 5-re értem ide, meglátogattam a vasútállomást kábelezés miatt, most 6:15 lehet, nyit a pénztár. Nori szerint megy innen hatkor busz->persze, csak Lisszabonba...
Vajon a hold mindig ugyanabba a szögben mutatja az arcát, vagy forgatja is?
Útközben idefelé láttam a buszból sárga nyilakat: a Portugál Út.
Láttam itt a lagosi főutcán azt az utazási irodát is, ahová sietve berohantunk, miután a buszállomáson közölték, hogy nincs több busz...hmm. Hová is mentünk...volt ott egy nagy kert is. Spanyol város. (Sevilla. Mint a bordély.)
Itt is lövik a reggeli felhőket.
A buszon ülve Aljezur felé, figyelve ezt a nagy ködöt: olyan, mintha tél lenne hideg nélkül. Nagyon fáradt vagyok. Kb. aludhattam 1.5, 2 órát, 29 órája nem láttam ágyat!
2014. október 19., vasárnap
Camino Primitivo 2014/09/06, Szombat, Azúra, 14. nap
Fél nyolctól délután kettőig 29km hosszú és gyors séta.
Melidénél becsatlakozott a francia út, ezt könnyedén észrevettem, mert lettek zarándokok az úton!
Hihetetlen.
Egy dagadt, hullaarcú pacák a csontváz nejével nem köszönt vissza. Később láttam, hogy mindketten fülhallgatóztak.
A mai ebéd zöldbab-krumplileves, csirkemell sültkrumplival, vörösbor és gyümölcsjoghurt.
Az alberge fullon van, és most ütötte el a szomszédos templom a hatot.
A busz reggel 8-kor indul Santiagoba, ha a testem nem kel fel hajnal 4-5 körül, akkor nem gyaloglom le ezt a 37km-t.
8 óra folyamatos út, pihenőkkel 9.
Most egész jól vagyok, vettem az Eroski-ban müzliszeletet/csoki-banán/ és epres joghurtot.
A portói buszjegyet még Lugo-ban megvettem holnap délután 5-re. Ott megírom a képeslapokat, maximum nem fogom tudni feladni őket, mert vasárnap lesz. Vagy ki tudja...
Remélem nem fog megfosatni ez a joghurt.
Reggel furcsa álmom volt. Rémálom. Azt álmodtam, hogy 96 szálas optikai kábeleket hurcolok a Kassák76-tól az Esztergomi32 felé. Kb. 5-6m, két karika. Aztán amikor már közel voltam a bungihoz, azon kezdtem gondolkodni, hogy lehet direkt voltak ezek a karikák otthagyva, és a camino helyett inkább két szaros optikai kábellel foglalkozom.Az egyik pillanatban feltűnt anyám, mosolygott, és el is tűnt a sarkon túl. Úgy akartam hogy ne ez legyen a valóság. Hogy folytathassam az utam! És akkor hirtelen kinyitottam a szemem a sötét-homályos albergében, az emeletes ágyon.
Itt 32 ágy van, két szoba az emeleten az 62, meg a földszintiek. Sok.
Rögtönzött skótdudakoncertet ad négy dudás és egy dobos. A gyerekek táncolni akarnak, de a felnőttek csak hallgatnak, állnak, néha biccentenek a fejükkel. Majd két idősebb nő elkezdi, és már hárman járják.
A taps félbeszakítja a táncot. Jobbfelé idős emberek lépnek be a dísztelen kapun a templom belseje felé.
A templomban mise folyik. De nincs sehol, aki a misét celebrálná. Egy pillanatra láttam egy nőt, nem papi ruhában, egy mobilszerűséggel a kezében az oltár mellett elsuhanni.
Mormognak az öregek.
A mise rádiókapcsolattal zajlik az oltár melletti helyiségből.
Furcsa.
Ittam egy finom kávét, kissé savas a gyomrom, de ez a vacsora után nem csoda.
Lehet hogy ez csak egy bemelegítő mise, mert most jött az igazán sok öreg, és két béna is.
Igazam volt. Gyertyagyújtás. Tele a templom. És nem csak öregekkel.
Az oltáron 6 gyertya ég, szent Jakab előtt 1. Kapcsolgatják a villanyt föl és le. Tiszta izgalom!
A mise egy vidám énekkel indult, utána keresztvetés adott jelre, begyakorlott mondatokra begyakorlott válaszmondatok. Bal kézzel vetettem keresztet, remélem nem bukom le.
Sokat Senor-oznak.
Fiataok olvasnak fel egymás után, egy fiút egy lány követett, majd vidám allelujás ének. A piros ruhás pap jóízű példabeszédét a zöld ruhás pap precízebb, magyarázóbb példázata követi. Ez sokkal hosszabb. A szemben lévő oldal-oltáron egy tógába öltözött kisjézus áll egy aranyhullámokon úszó földgömbön, mellette talán szűzmária?
Egy újabb rövid felolvasást újabb ének követ, közben adománygyűjtés nagy vörös zoknikba.
Oltáriszentségmutogatás után kezet fogtunk azokkal, akik körülöttünk voltak, ostyaosztás alatt gitármuzsika szól/az albergében megszállt kertészcsapatból lehetnek, kellemes lányduett/. Az út elején Domingo megkeresztelt San Juan de Villapanada-ban, most pedig a mise...jó volt kezet fogni, de az ostyából nem ettem. Ja, és kb. a fél templom ereszkedett térdre az oltáriszentségelésnél. Most majdnem mindenki az oltárhoz tömörült, állunk. Ja, most áldják meg a zarándokokat.
Ideje lépni. Fél 9.
Porto:Casa da Musica metrónál felszállni
Trindade-nál átszállni a sárga vonalra
Sao Bento-nál leszállni, a 11-es állásból indul Aljezur felé 0:48-kor.
Ha elfogyott a jegy, Lagos-ba kell menni. Portóban foglaltam 7.-re szállást itt, a Mandala kávézó/étteremben pont az alberge mellett.
Nagyon izgatott vagyok, útra készen fekszem le, a táskát csak fel kell kapni és mehetek is. Remélem a testem is kipiheni magát, holnap hajnalban indulás.
Hihetetlen.
Egy dagadt, hullaarcú pacák a csontváz nejével nem köszönt vissza. Később láttam, hogy mindketten fülhallgatóztak.
Az alberge fullon van, és most ütötte el a szomszédos templom a hatot.
8 óra folyamatos út, pihenőkkel 9.
Most egész jól vagyok, vettem az Eroski-ban müzliszeletet/csoki-banán/ és epres joghurtot.
A portói buszjegyet még Lugo-ban megvettem holnap délután 5-re. Ott megírom a képeslapokat, maximum nem fogom tudni feladni őket, mert vasárnap lesz. Vagy ki tudja...
Remélem nem fog megfosatni ez a joghurt.
Reggel furcsa álmom volt. Rémálom. Azt álmodtam, hogy 96 szálas optikai kábeleket hurcolok a Kassák76-tól az Esztergomi32 felé. Kb. 5-6m, két karika. Aztán amikor már közel voltam a bungihoz, azon kezdtem gondolkodni, hogy lehet direkt voltak ezek a karikák otthagyva, és a camino helyett inkább két szaros optikai kábellel foglalkozom.Az egyik pillanatban feltűnt anyám, mosolygott, és el is tűnt a sarkon túl. Úgy akartam hogy ne ez legyen a valóság. Hogy folytathassam az utam! És akkor hirtelen kinyitottam a szemem a sötét-homályos albergében, az emeletes ágyon.
Itt 32 ágy van, két szoba az emeleten az 62, meg a földszintiek. Sok.
Mormognak az öregek.
A mise rádiókapcsolattal zajlik az oltár melletti helyiségből.
Furcsa.
Ittam egy finom kávét, kissé savas a gyomrom, de ez a vacsora után nem csoda.
Lehet hogy ez csak egy bemelegítő mise, mert most jött az igazán sok öreg, és két béna is.
Igazam volt. Gyertyagyújtás. Tele a templom. És nem csak öregekkel.
Az oltáron 6 gyertya ég, szent Jakab előtt 1. Kapcsolgatják a villanyt föl és le. Tiszta izgalom!
A mise egy vidám énekkel indult, utána keresztvetés adott jelre, begyakorlott mondatokra begyakorlott válaszmondatok. Bal kézzel vetettem keresztet, remélem nem bukom le.
Sokat Senor-oznak.
Fiataok olvasnak fel egymás után, egy fiút egy lány követett, majd vidám allelujás ének. A piros ruhás pap jóízű példabeszédét a zöld ruhás pap precízebb, magyarázóbb példázata követi. Ez sokkal hosszabb. A szemben lévő oldal-oltáron egy tógába öltözött kisjézus áll egy aranyhullámokon úszó földgömbön, mellette talán szűzmária?
Oltáriszentségmutogatás után kezet fogtunk azokkal, akik körülöttünk voltak, ostyaosztás alatt gitármuzsika szól/az albergében megszállt kertészcsapatból lehetnek, kellemes lányduett/. Az út elején Domingo megkeresztelt San Juan de Villapanada-ban, most pedig a mise...jó volt kezet fogni, de az ostyából nem ettem. Ja, és kb. a fél templom ereszkedett térdre az oltáriszentségelésnél. Most majdnem mindenki az oltárhoz tömörült, állunk. Ja, most áldják meg a zarándokokat.
Ideje lépni. Fél 9.
Porto:Casa da Musica metrónál felszállni
Trindade-nál átszállni a sárga vonalra
Sao Bento-nál leszállni, a 11-es állásból indul Aljezur felé 0:48-kor.
Ha elfogyott a jegy, Lagos-ba kell menni. Portóban foglaltam 7.-re szállást itt, a Mandala kávézó/étteremben pont az alberge mellett.
At dawn we ride!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)