Az emeleti irodában van egy szóda automata. Az a fajta,
amire rá kell tenni egy tizenkilenc literes, nagy ballon vizet, kilukasztja a
tompa műanyagtüske a száját, és bugyborékolni kezd lefelé a szódagépbe a víz.
Először megtelik a kis, hűtött italtárolója. Ilyenkor még várni kell egy pár
percet, mire a régi, hűtött víz és az új, langyos víz elkeveredik. Csak utána
érdemes megnyomni a szódakészítő gombok közül a sokbubisat. Van egy kis, oltár
szerű hely a meleg és a hideg vizes csapocska alatt, ahová be kell tenni az
üres poharat, amit az oldalt sorakozó poháradagolóból vesz le a szomjas ember.
És friss, sziszegős hang kíséretében kicsurog a finom szóda.
Ám az egyik nap valaki öntött magának egy adagnyi szódát, és
nem itta meg.
Az irodában folyt tovább az élet. Senki sem törődött ilyen
apróságokkal. A pohár víz csak állt ott, félretéve a polcon, magányosan, hátha
valaki megissza végre. De nem jött senki érte. A napok csak teltek. És a vízből
az utolsó szódabuborék is kimászott.
Hiába is próbált ebbe a vízbe telepedni bármilyen alga, vagy
élet.
Mert ez a víz Clearwater víz volt.
Aki nem tudná, annak elárulom, hogy ez egy paranoiás módon
megtisztított kútvíz. Hatszor szűrik ki belőle mindazt, ami káros. Először
homokszűrőn, a fizikai szennyeződéseket. Majd aktív szénszűrőn át a szerves
anyagokat és az illatanyagokat veszik ki belőle. Majd UV fénnyel megölik benne
a összes baktériumot. Ezután átfolyatják ozmózisos membránszűrőkön, ami mindent
kivesz a vízből, még a vírusokat is, az összes nehézfémmel és toxinnal együtt.
Így desztillált vizet kapnak. Ehhez hozzá kell adni ásványi sókat, mint a
kalcium, kálium és magnézium. Majd ózonnal kezelik a palackozás előtt.
A végeredmény egy olyan vízszerű ital, ami nem oltja a
szomjat, és csak még szomjasabb lesz tőle az, aki fogyasztja. Egyedül szódának
jó.
Aki kiöntötte a pohár vizet magának, valószínűleg csak egy
jó kis szódát akart inni. De ez az eset már többször előfordult. A szódavíz
ottmaradt. Mert buborékok nélkül már nem finom. De az is lehet, hogy sok dolga
volt épp akkor annak a valakinek, aki kiöntötte magának. A gép elkészítette
ebből a nagyon tiszta vízből a szódát, és a szóda csak várt. És nem jött érte
senki. Egy másik alkalmazott is akart szódázni, így félretette a polcra a három
decis műanyagpoharat, mert nem tudhatta, hogy nem-e egy használt pohárról van
szó.
A polcon lassan párolog belőle a víz. A mikroorganizmusok
nem tudnak benne megtelepedni. Ez egy halott víz. Olyan, mint a boltokban
kapható riska zero tej. Nulla százalékos zsírtartalom! Alapjában véve miről
beszélünk, tejről? Francokat, hiszen az csak fehér víz! Ha állni hagyod, nem alszik meg, hanem
megrohad!
Az egyik dolgozó az akváriumába öntötte a Clearwater-t.
Hamar vennie kellett új halat.
És csak telnek a napok.
A pohár gazdája már többször visszatért, és többedjére ivott
szódát is, mindig más pohárból, észre sem véve a polcon őt néző vizespoharat.
Akiről megfeledkezett. A szomjas irodisták csak tolták magukba a nedűt. És
fogytak a poharak, mert nem hozta vissza senki azt, amelyikből ivott, ment a
kukába. Kicserélték a ballont is, mert már kifogyott belőle az összes víz. A
polcon, teljes magányában, elfelejtve és a történet folyásának tanújaként állt
a pohár víz. Kiismerte az emberek szokásait. Tudta, mikor fognak többet inni,
mikor kevesebbet. Az egyes alkalmazottak szokásaira is szép lassan rájött.
Volt, aki minden órában, egy adott időben jelent meg, és rituálisan
elfogyasztott egy langyosra kevert pohárnyi vizet. Egy másik minden reggel, a
reggelije mellé töltött magának egy kevésbubis pohár szódát. Megint másvalaki
csak ebédidőben bukkant fel a gépnél, és óvatosan körbenézve, hogy nem
figyelik-e, alátartotta a szódanyílás alá a nagy bögréjét, és két adagot
töltött bele! Amikor egyszer valaki mellette állt, hogy sorra kerülhessen, csak
egy adag szódát mert magának nyomni. Voltak, akik napokig nem jöttek oda. Ezek
voltak többen. Akikre csak úgy rájött az ihatnék, és meglátogatták a sarokban
álló gépet.
A pohárban egyre kevesebb volt már a víz. Valahonnan
belerepült egy szerencsétlen sorsú muslica, és az aljára úszott a teteme,
miután hiába próbálkozott kimászni a csúszós oldalfalon. A pohárnak meg kellett
barátkoznia a gondolattal, hogy ő egy gyilkos. Nem tudta hová tenni ezt.
Az iroda mindennapi életéből ő csak azt látta, ami ebben a
kis szobában történt. Vízautomatához betérő dolgozók, egy kis asztal egy
kávéfőzővel, egy tavaly előtti naptár a falon. A fal sárgásbarna volt a
cigaretta füstjétől. Néha egy diákmunkás tért be ide, és ennél a kis asztalnál
ette meg az ebédjét. Neonvilágítás adta a fényt felülről.
Lassan az utolsó csepp víz is elpárolgott a pohárból.
Ekkor hirtelen elnyelte egy fekete lyuk. Egy pillanatig volt
aktív a jelenség, ezt a poharat, és a mellette lévő „Aggromelációs kimutatások
a bérszámfejtés területi migrációjában”-című aktát szippantotta magába. Valaki
épp vizet töltött magának akkor, egy halk pukkanást hallott a háta mögött, de
mire odanézett, a fekete lyuk már nem volt ott. A poharat pedig senki sem
hiányolta. Egy közönséges PU pohár volt, fröccsöntött tömegtermék.
Ám a másik dimenzióban ereklye lett belőle, és az aktából
is. Egy nagy szakállas férfi egyetlen fiát épp egy kőre fektette. Kezeit,
lábait kikötözte a kisfiúnak, és épp bele akarta vágni a kését, ahogy azt Isten
parancsolta. A pengét a feje fölé emelte, és az elkábított fiú szíve felé
szúrt, amikor a semmiből előbukkanva jól fejbe vágta a bérszámfejtéses mappa. Pár percre elvesztette az eszméletét, a kő
mellé roskadt. Majd miután magához tért, meglepve látta, hogy egy különös alakú
-és anyagú- pohár is van a mappa mellett, ami fejbe vágta. Olyan különlegesen
könnyű és átlátszó volt! Semmiben sem hasonlított semmilyen tárgyhoz, amit
ismert. Kioldozta a fiát, és nagy megtiszteltetésnek vette az Istentől, hogy
ilyen jelet adott neki. Utazó bölcs lett, útja során számtalanszor elmesélte a
történetét, és hangosan felolvasott a könyvből, bár egy szavát se értette, mert
olyan nyelven írták, ami akkor még nem létezett. A férfi sok gyermek apjaként
halt meg hatalmas családja gondoskodó védelmében. A poharat ereklyeként őrizték
élete során, de halálakor rejtélyes módon nyoma veszett. Talán az egyik rokon
csenhette el, aki elvegyült a gyászolók között, hogy közel kerülhessen az
ereklyetartó dobozkához.
Ezernél is több év telt el, a pohár bejárt több országot és
templomot, ahol épp az aktuális elrablója kiállítatta. A Nemzeti Múzeum állandó
kiállítási tárgyai közé vette, mint a törvénykönyv mellett felbukkanó szent
grált. Évente egyszer a nagy tér közepén kiállítják zarándokok
százezrei akarják olyankor látni.
Viszont a tudósok máig nem értik, hogyan tudtak az ősi
időkben PU poharat készíteni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése