51.nap/1000 A Tűz Begyújtása

Nincs is annál rosszabb érzés, mint amikor kialszik a tűz.

Amikor reggel arra ébredünk, hogy fázunk, és hideg mindenünk a takaró alatt. Amikor olyan szédülés hasogatja a fejünket, ami minden rossznak az előjele lehet.

Mert ilyen az, amikor az ember másnapos. 

Az első pillanatok az ébrenlétben már gyanút keltenek: túl sötét van. Miért keltem fel ilyen korán? Mit akar mondani nekem a testem, milyen kalandos útra fog elvinni engem? Az első lépések után jön a szédülés. Itt valami nem stimmel. A mosdó meglátogatása, egy gyors zuhany, két pohár víz és kávé. Majd visszafeküdni az ágyba, a jó öreg ismerős, a fejfájás mellé.

A has hideg. Nem ég benne a tűz. A tegnap elfogyasztott alkohol leállította az emésztést. Semmi sem megy tovább. Egy óra szünet.

Majd újabb út.

És a gyomortartalom kiürül a vécébe.

A helyzet komoly. Mérgezés tünetei, fehér arc, vesetájéki fájdalom. Krumplihoz kell jutnom. Főtt krumplihoz. A hányás utáni állapot megengedi az evést. De a szédülés megmarad. Hosszú órák telnek el kis kortyokban elfogyasztott víz, és apró darabkákban elmajszolgatott főtt krumpli evésével. Egy pohár light gyomormosó kólát is iszogatok. A fejfájás nem akar elmúlni. De dolgozni kell.

Össze kell szednem magam.

Minden simán megy, hogy utána újból erőt vegyen rajtam a szédülés.

Egyszerűen nem bírom az alkoholt. Eloltja a tüzemet.

Finom húsleves hoz vissza az életbe. Érzem, hogy minden rendben működik. A fejfájás is elmúlt. Újra van étvágyam. Újra ég bennem a tűz.

Amikor a hétköznapok egybemosódnak. Nincs semmi érdekes elfoglaltság, csak a rutin. A párod és a te életed is összecsiszolódott, nem tesztek mást, mint elvagytok egymásnak a munka után, mint két fáradt igásló. Néha, nagy ritkán elmentek valahová. Talán havonta egyszer, vagy kéthavonta. A kapcsolat elején lángoló tüzet ügyesen elfojtottátok, és kényelmes melegben vagytok. De soha nem tekeritek fel a lángot, hogy áthevítse a kovácsolásra váró anyagokat. Mint például egy gyerek bevállalását. Mert oda nem lesz elég a langyos meleg. Újra fel kell fűteni a kapcsolatot, mert máskülönben hazugság lesz az egész. Itt nyilvánvalóan pontosabban kell fogalmaznom. Rendben. A kapcsolat megvan két ember között, és elviselik egymást, a szerelem tüzét visszavették, hogy azért ne égesse meg őket annyira, és így kényelmes. De új anyag, magyarán egy új ember ilyen közegben nem tud megszületni valójában. Biológiailag ott lesz, és persze élni fog, meg minden, de nem lesz igazán ott. Hmm. Még mindig pontosítani kell. Új ember egyenlő új anyag. Ha a kapcsolat olyan mint egy kovácsműhely, akkor az új kardot nem elég csak kiönteni, hanem foglalkozni is kell vele. Ezt értem kovácsolás alatt. Mert máskülönben a langyos családi légkörben törékennyé válik. Sebezhetővé. Korunk tipikus mintapolgárává. De ki a fasz akarja ezt?

Amikor visszavesszük életünk tüzét, a takarékosság van a szemünk előtt. Nem akarjuk elpazarolni az erőnket. tartalékolni akarunk a nagy kihívásra. A nagy eseményre. Hogy majd ott belecsapunk a lecsóba.

De a valóság az, hogy nem tartalékolunk semmit ebből a tűzből, mert minden nap elégetjük az aznapi adagot.

És általában haszontalanul tesszük ezt. Elpihenjük a szabadidőnket, mert a munka után édes a pihenés. De két munka között lenne valami, ami lehetne valami, ha nem arra használnánk, hogy elteljen a délután! Ó, nem az elfoglaltságokra gondolok. Nem a délutáni focira, vagy a sörözésekre. Ezek is kellenek azért. Én arra gondolok, ami egy szisztematikusan felépített rendszerbe foglalja az időnknek-tüzünknek azon részét, amit egy adott dolog elérésére szánunk. Magyarán megint a célokról beszélek.

Célok…mindig csak a célok. Jó néha kitűzni pár célt magunk elé, mint például az időszakos autószervizt és a téli gumi cserét, a szállás lefoglalását vagy egy mittudomén mit!

Ezek mind jó célok, még a mittudomén mi is, de rövid távúak.

Teljesíthetők.

Örömöt okoznak, ahogy elérjük őket.

De mi van a hosszú távú célokkal? Amiket nem egy két hét alatt érünk el?

Hát, azokat szépen elfelejtjük.

Elsorvasztjuk.

Beletörődünk, hogy túl nehezek. Túl messze vannak, túl sok idő, túl túl túl.

Igazából ezekhez a célokhoz az kell, hogy többet tegyünk a tűzre, egy kicsit nagyobb lánggal égjünk, ne tartalékoljuk az erőnket valami nagy eseményre, vagy csak zsugoriságból, ami elég abszurd is lenne. Erre mondják azt, hogy oda kell tenni magunkat. Nem lehet félgőzzel, félvállal, félszívvel hozzáállni egy hosszú távú célhoz. Itt van például az én célom, az ezer darab ezer szavas történet. Ha nem gyorsítok bele, és naponta egyet írok le közülük, akkor is több, mint három évig tartana véghezvinni. De talán még több ideig is. Ez is egy hosszú távú cél, de nem az egyetlen. Ennek alapot is kell adni. És ez nem más, mint a napi rendszerességgel írt bejegyzések. Tudom, mostanában pár napot kihagytam. Féltem is egy kissé, hogy lehet, most fogom ezt is abbahagyni. Mint sok minden mást. De most újra itt vagyok, újra írok, még egy kicsit rozsdás ujjakkal, de teszem azt, amit megígértem magamnak, még ha nem is tudom, kinek írok magamon kívül.

A tűz kell ahhoz is, hogy felismerjük a társunkat. Ez olyan, mintha a sötétben, arcunkra árnyékot vető kalapban sétálnánk, és azt várnánk, hogy valakinek megtetszünk. Mégis, mit lát belőlünk a másik, aki talán szintén ilyen sötétben járkáló típus? Csak az árnyékunkat. Minket eltakar a fény nélküliségünk. Ez így kényelmes, hát hogyne lenne az. Egyszerre védelmet ad, és könnyedséget. Nem kell felfedni magunkat, nem kell törődni másokkal, mindenki a sötét álarca mögé bújik. De pont ezért nem tudják, ki az, akibe belebotlanak. Pont itt van. Jó lesz, biztos ki fogunk jönni egymással. Vak vezet világtalant. Ilyenkor jön be a tűz. Amikor az egyik és a másik is megmutat magából valamit, ami eloszlatja az árnyékot. Amikor kinyitnak egy kis ablakot a lelkükön, amin át be lehet nézni, felszítják a tüzet, hogy átizzítsa a falakat, és ne csak egy kis ablak legyen a fény, hanem ők saját maguk.

És a haraghoz is tűz kell. A pusztításhoz, háborúk kirobbantásához, őrült vérengzésekhez. Ugyanaz a tűz, ami összeköt két szerelmest. A szerelem és a gyűlölet egy lángból fakad. Nagymama bement a konyhába, és csutkára kinyitotta a gázpalackot fojtás nélkül, begyújtott a sparheltba és nyugodtan kiment megetetni a cicát, észre sem véve, hogy a láng ezúttal annyira hevesen ég, hogy a tűzhely vas oldala már fehéren izzik!

Az egyén saját felelőssége beosztani a tüzelőjét, és irányítani a tűz nagyságát. Máskülönben leég a világa.