Mitől lesz élénk egy reggel? Igazából semmi előjele sincs.
Előző nap ugyanúgy fekszel le. Vagy ne tegezzelek? Végtére is ki vagyok én,
hogy tegezzem Ön-t, vagy Magát, nagy betűvel az ő-t és az m-et, hogy érezze a
törődést!
Szóval előző nap ugyanúgy fekszel le. És nem foglak magázni.
Fogadd el, hogy ez így van, nekem így kényelmes, meg minek hordod úgy fenn az
orrod.
Akkor mégegyszer. Ó, most meg az a baj, hogy ilyen szó
nincs? Márpedig van. Mégegyszer. Nem fogom úgy írni, hogy még egyszer. Mert ez
nem mennyiséget jelöl, hogy például még kétszer. Nem. Ez egyszerűen az újrának
a másik változata.
Sosem lesz ebből semmi, ha így haladunk. Naszóval. Az előző
nap. Ugyanúgy fekszel le. Semmi különös. Másnap reggel mégis kitörő energiákat
érzel, rendkívül élénk vagy, jó a bőrödben lenned, valahogy minden a helyén
van. Aztán megeszel egy nagy pizzát a péknél. És mintha elvágták volna az
energiáidat. Újra visszazuhansz a kataton hétköznapjaid megszokott, szürke
állapotába, amin a kávé és a cigi sem segít.
Lehet kissé sarkítok. De a mechanizmus működik. Az energiadús
állapotokat szétveri a rossz étel. Vagyis tudod, hogy a pizza nagyon finom,
laktató, kell! De ott a másik fele is, hogy szétcseszi a hangulatodat. Lehet,
észre sem veszed hogy visszazuhantál egy előző állapotba. És ettől rossz étel
számodra a finom pizza. meggátol, hogy folytasd az élénk állapotodat.
De ez a jelenség igencsak ritka. Mármint hogy reggelre
hirtelen tele vagy tetterővel. Mindenféle mentális befolyás is szükséges még a
kajákon kívül. A hangulatot több oldal irányítja. Ezért nem lehet az
antidepresszánsoktól tartós hatást elvárni a táplálkozás megváltoztatása, a
hozzáállások átalakítása, és az elme megedzésének hiánya mellett.
Jól akarod magad érezni? Tegyél érte! A reggeli élénkség egy
kis ízelítő volt abból, milyen is lehet az élet, amikor nem vagy legátolva
minden befolyásoló szartól, hogy szarul kéne magad érezni miattuk, amikor
minden egyensúlyba kerül, és nem billen ki a mérleg nyelve egyik oldalra sem!
Belegondoltál már abba, hogy amit csinálsz magaddal, azt
minek is csinálod? Miért gyújtasz rá egy újabb cigire, minek iszol meg egy
újabb csésze kávét, minek nem veszed a fáradságot, hogy magad főzte ételeket
egyél, olyan anyagokból, amiket te válogatsz össze? Kényelmes életet élsz.
Rögtön kell a kaja, a fájdalomcsillapítás, az élvezet, a pihenés. A tested,
szellemed és elméd szinte olyan, mint valami érthetetlen feladatleírás. Nem
tudod mit kell velük kezdeni. Ezért hallgatsz a tapasztalt rókákra, a
táplálkozási gurukra, a szellemi vezetőkre, az iskolai vizsgákra.
És egyvalakit folyton kihagysz ebből a sorból, valakit,
akire tényleg hallgatnod kéne.
Jézus Krisztust.
Sosem hallod meg az Úr szavát. Pedig halkan ott szól a
füledben. Olyan halkan, hogy szinte alig lehet hallani. Az Úr szava nagyon
csendes. De mindig az igazat mondja. Mindig ott van veled. Te mégsem hallgatsz
rá! Elnyomod a füledben szóló zenével, az értelmetlen csevegéseiddel, a folyamatos
tévézéseddel és buta játékaiddal!
De az Urat nem tudod elhallgattatni. Folyton figyel rád, és
nem hagy el. Sosem hagy el. Mindig veled lesz! Az úr! Úristen! Egyél rendesen!
Műveld magad! Ne tompulj be, mint valami gyökér!
Node vissza a valóságba. Az a valaki, akit kihagysz a
felsorolásból, az te magad vagy. Mint szuverén ember, és mint egy nagy dolog
apró részlete. Figyelni kell a kósza pizzákra. Már megint…megint nem lesz semmi
ihletem, hogy folytassam ezt. Pedig most a képet választottam ki előbb.
Igen. A Ragyogásból egy kép. Jack csak ír. Írogat az
írógépén. Nagyon sokat írogat. Vajon miket írogat? Senkinek, sohase nem mutatja
meg, nem nem nem! De egyszer kiment valamiért. A papír bennmaradt a gépben. És
minden sor ugyanaz volt. Az unalom. Minden sor unalmas volt. És a titok
kitudódott. Nem is ír könyvet. Csak kamuzik.
Lehet, hogy itt van egy történet belül. Csak épp nem tud
kijönni. Ki tudja? Olyan furcsa néha ez a történetírás. Vagy lehet, hogy le
kéne kapcsolnom a Prodigy-t?
Hmm. Sokkal jobb. Lehet, hogy ennyi az egész. Kiszűrni a
felesleges dolgokat. De még így is nehezen forog a szószámláló. Mert megint a
szavakat nézem. Még kéne írni háromszázat. Talán könnyebb lesz, ha belekezdek
egy történetbe.
A hévmegállóban álldogált egy lány. Nem volt túl szép, se
túl ronda, se túl kövér, se túl vékony, se túl feltűnő, de annyira azért nem
volt átlagos sem. Egy ideig álldogált, és szokása szerint a mobilját bámulta.
Majd valami jelre, vagy mire, megindult az egyik bolt felé, elhagyván a
megállót. A bolt előtt egy kicsit megállt, lefotózott egy apró dolgot, majd
ment is tovább a hévvel, ami épp akkor állt be. Csak egy igen éles szemű ember
vehette észre, hogy a lány egy olyan játék részese, amit több százan játszanak
a városban, de itt ilyen éles szemű ember nincs, úgyhogy nem fogjuk soha sem
megtudni, hogy milyen játék is ez.
Érdekes kis történet, mi?
Hát nem.
Annyi baj legyen! Azt mondták a meteorológusok, hogy esni
fog, vagy nem. Ki is süthet a nap, de lehet hogy felhős lesz az ég. A….
Annyi minden hülyeség jön ki ilyenkor az író emberből. Telik
az idő, de veszettül. Az íráshoz való kedv pedig rohamosan csökken az idő
előrehaladtával. Nem lehet megjósolni, hogy mi értelme lesz ennek az írásnak.
Lehet hogy semmi. Most csak a szavak miatt írok? hogy meglegyen? Igen. Azt hiszem,
igen. Ez is egy töltelékbejegyzés lesz. Csak írok, és írok, és írok. És várom,
hogy valami történjen.
Egyébként az időtöltés is egy ilyen dolog. Az idő eltelik,
csak semmi nyoma nem lesz. Csak úgy, huss, eltelik. És utána jön a fáradtság.
Viszont ez az írással másképp megy. Itt lehet, hogy nem mindennap kerül ki
komoly történet a kezem közül, lehet hogy egyáltalán nem is történet lesz az,
ami jön. De a mindennapos rutin beállt. Mert itt, ebben a közegben, a kísértés
ereje nagy. Bármi mást csinálok a gép előtt az írás helyett! Ezt kell
felfedezni, de szerintem erről már írtam eleget, na mindegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése