Van egy visszatérő álmom. Sétálok a kihalt városban, egy lélek sincs sehol. Estefelé jár már az idő, őszies meleg van. Ilyenkor szoktak megtelni a kiülős helyek. Sok ilyen mellett sétálok el, de mindegyik zárva van. A székek elpakolva, évek óta porosodnak a kirakatok mögé zárva. A helyek nevei még ott vannak a házfalakon, de a málló vakolat már a nagy részüket olvashatatlanná tette. Keret, sirály, ellátó, pótkulcs, szimpla, gozsdu...mind üresen sorakoznak egymás mellett. Ahogy elhaladok a bejárataik előtt, megcsapnak a bulik emlékei. Olyan bulik emlékei, amiken ott sem voltam, csak valaki mesélte, és én elképzeltem, milyen is volt a félrészeg lány tánca az asztalokon egy szál bikiniben, a vidám esték, a feszült pillanatok emlékei...
Nincs egyetlen ember sem rajtam kívül ebben az álomban.
Csak a mások emlékei.
És a csönd.
1 megjegyzés:
Ez pedig egy nem visszatérő: http://szebbcsiga.blogspot.hu/2008/12/letem-eckermannal.html
Megjegyzés küldése