2004.IV.19
A diák fogta magát, és egy unalmas munkavédelem-órán ->amikor az egyik "kiváló" osztálytárs szóbeli mentességéről folyt a vita a versenyeredményére hivatkozva<- elaludt. Próbálta már évközben szórványosan, öt tíz perces adagokban, de a hely és az idő konstellációja most érkezett el. Unalmát olyan mértékre növelte a felesleges vita, seggnyalás, viccelődés-üres humor, hogy nem tudott ellenállni többé az ernyedtség édes csábításának. Fura módon az alvás ezen állapota nem követelte meg a szemhéjak lecsukását, így az alvó úgy festett, mintha éber lenne. Elméje szárnyra kelt és távoli vidékeken csatangolt.
Langyos tavaszi szellő fújt a tornácon, hatalmas síkság; kék hegyóriásokkal övezve. A nap még csak most kezdett erőre kapni, fénye rikító volt, de heve elmaradt. Vidám, fehér bárányfelhők úsztak az azúrkék égen, a földből zsenge fű és apró fehér virágok -százszorszépek- bújtak ki. A levegő illatából rájöhet minden vándor, hogy a zápor már elment és bármikor visszajöhet.
A diák kinn ül egy fából készült nyugágyon, és a tornácra rézsútosan besütő nap melengeti lábait. A faházból főzés zaja hallatszik, egy lány húst szeletel, miközben néha megkavargatja a levest. A diák lenéz a lejtő alján húzódó ösvényre, egy régi barátját várja vasárnapi ebédre. Megigazítja párnáját a feje és dereka alatt, kortyol egyet a kávéból és megszívja a cseresznyés egyiptomi szivarját-épp jókor, hogy ki ne aludjon.
Tavasz érződik minden eleméből a világnak. Összébb húzza mellényét, mert felélénkült a szél, sűrűsödnek a felhők-de csak átrohannak az égen, máshol van dolguk. A tűzhelyet fűtő kályha füstjét felkapták láthatatlan kezek, és az ösvény felé húzták. Csönd van, de a fákat fújó szél megzenélteti a ház mögötti tölgyest. Az ajtóból kihallatszik a sercegő hús dühös harca az olajjal, lassan elérkezik az ebéd ideje.
A diák már 35 éves, fekete körszakálla és hosszú, hátul összefogott haja van. Csizmája már jó pár éve szolgálja őt, csakúgy mint kedvenc bőrtarsolya. Keze kemény lett és erős a nehéz munkától, amire az erdő-mező kényszeríti őt. Feleségével él egy völgy tetején lévő faházban, alpesi stílusú kő-gerenda alkotója. Hátulról és jobbról tölgyes öleli, elölről és balról legelő és szántóföld. A birkák és a két tehén visszahúzódott a pajtába, nem viselik jól a kiszámíthatatlan időjárást. A tyúkoktól hozott reggeli tojások vígan pörögnek a lobogó vízben.
Szántóföldjét a szomszédok segítségével műveli; kölcsönbe kéri az ökröt, hogy eke elé foghassa. Cserébe ő is segít a többieknek, akik elszórva élnek a völgy mentén. Luxusra csak kávéban és szivarban költ, és a feleségének ajándék-kedvességek formájában, ha a negyedévente megrendezett vásárba mennek. Élvezi a vallása szerinti szünnapot; e koronáját a hétnek, amikor van idő feltöltődni és erőt gyűjteni a jövőre. Gyereket még nem terveztek, de már itt van az ideje; mire felnevelkedik ők már túl lesznek életük delén.
Felesége kisétál a verandára, csípőre teszi a kezét, és egy nagy levegőt vesz a hegyek felé fordulva. A diák ránéz a nála hét évvel fiatalabb asszonyra, megcsodálja hatalmas szemeit, hegyes orrát, törékeny állát; lejjebb érve formás de lányos melleit, ujjait a dereka körül és a szoknya alól kivillanó bokát, a domborodó feneket. Fáradt lehet már, egész reggel a konyhában szorgoskodott és már mindjárt dél. Félre fordítja a fejét, és mosolyogva kérdi:
-Mikor jöhet már a régi barát? Vajon elhozza magával a hitvesét is?
A diák nem tudja, barátja még sosem mutatkozott vele, talán félti...á, félre az ilyen találgatásokkal. Feláll, átölelik és megcsókolják egymást. Nehéz időket éltek végig mindnyájan.
Egy korai fecskepár élesen visítva hasítja át a levegőt a lejtőn át, és az út alján megjelenik a várva várt barát, bajtárs. Nyomában egy másik árnyék válik ki az erdőből, hát mégis elhozta magával! A diák boldogan elindul feléjük, míg felesége megterít benn.
2014.IV.21.
A diák lerohan az álombeli ösvényhez, de közben álmodik álmában; visszaemlékszik azokra az időkre, amikor a körülmények elválasztották egymástól barátját és őt. Gyermekkorukban sokat töprengtek azon, milyen lesz majd nem gyereknek lenni, közös csínytevéseik és más emlékeik elválaszthatatlanná tették őket. Amikor befejezték tanulmányaikat a közösségben, szüleik vándorútjukra terelték őket. Mivel mindketten szerették megízlelni az ismeretlen kalandokat, nem nagyon kellett unszolásra fogni a szót, örömmel vágtak bele a férfikor kapujának tekintett, évekig tartó folyamatba. Kaptak a családoktól, barátoktól elég elég pénzt, nagyon fontos volt ez a segítség, míg meg nem találják a nekik tetsző mesterséget.
Búcsút intettek hát a völgynek és nyakukba vették a világot. Hatalmas síkságokon át vezetett az útjuk, csak elvétve találkoztak egy-egy szekérrel vagy vándorral. A fogadók félnapi járóföldre feküdtek az út mentén, útbaigazításokat kaphattak a közelben lévő településekről, mesterekről.
Amióta betakarították a terményt, a forgalom is megélénkült az úton, lisztet, szalmát, zöldséget szállítottak rajta. A két barát is segített itt-ott kévét kötni, vagy zsákokat hordani a malmokból, mivel a pénzükre vigyázniuk kellett.
2014.IV.22
Elszegődtek fegyverkészítőnek, és a háború fellendítette a kovácsmester forgalmát. Készültek a kardok, lándzsák, izzott a vas és az acél. Versenyezni kezdtek, ki tud jobban, szebben kovácsolni...stb, szokásos. Egészséges versenyszellem uralkodott köztük, jókedvűen dolgoztak nap mint nap.
Elcsábította őket a dicsőséges harc, küzdés és ifjonti hév, így katonának mentek. Csata csatát követett, mígnem elérkezett az a szörnyű nap...
De térjünk vissza a jelenbe. Az ösvény, a barát, a feleség, a barát hitvese, a faház, a nyugalom, a völgy...........Na nézzük akkor Albert úr! Vállalkozási ismeretekből folytatjuk az ügyek tárgyalását. Nem? Jó. Kővári úr, milyen százalékokkal számolunk egy vállalkozásnál?
A diák szörnyű fejfájását betetézte egy iszonyú gazdasági ismeretek óra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése