A rottweiler

Ted kiskorában kapta meg a rottweilerét, tizedik szülinapja ajándékaként, apukájától, James-től.
Egy menhely hirdetésén látta meg, testvérek nélkül, mert a gazdájuk háza felgyulladt egyik téli este, és benn égtek mind, csak neki sikerült kimenekülnie. Clara, az anyja nagyon félt a kutyáktól, de a kiskutya bájossága megváltoztatott benne valamit, mert végül ő segített nevet találni neki.

Így került Anubis a család védő karjai közé.

Sok szép évet éltek meg együtt Teddel, mire a kisfiú felnőtt férfivá cseperedett; közös kirándulások, hosszú séták a parkban, egy szintén kutyát sétáltató lánnyal kibontakozó kapcsolat, ami később komollyá fordult, és Ted már a lánynál lakik három éve.
Csak ritkán látogatja meg az idős Anubis-t, akire apja és anyja vigyáz.

A kutya és a fiú olyan szoros köteléket épített fel egymás között, hogy a szülők szinte percre pontosan meg tudták mondani, mi történt a fiúkkal, mert a kutyán rögtön meglátszottak a jelek. Egyszer alig akart enni, és a rákövetkező nap Ted-nek gyomorrontása lett. Máskor pedig nyári táborba ment, és eltörte a lábát, mire Anubis sántítani kezdett-ugyanazon az oldalán lévő hátsó lábára, mint amelyiket Ted eltörte. A szülők szép lassan felfigyeltek ezekre az összefüggésekre, és rögtön kérdezték az egyetlen fiuk hogylétét, ha a kutya furán viselkedett, még ha több ezer kilométer is választotta el egymástól őket.

Az egyik nap Anubis nem jött ki a házából. Ekkor már négy éve külön élt Ted a szüleitől.
Aznap jelentették be, hogy gyermeket várnak.
A szülők teljesen megfeledkeztek a kutyáról, teljesen lefoglalta őket az örömhír, csak este vették észre, hogy egy falat sem fogyott a kutyatálban lévő szárazeledelből.
Anubis holtan feküdt a házában.

A szülők ezt látva már hívták is Ted-et, feszülten várakoztak, míg kapcsolt a telefon, végül felvette a fiuk, és megnyugodhattak. Elmesélték neki, mi történt. Másnap Ted hazautazott.

Arra jutottak, hogy nem temetik el Anubis-t. Helyette egy mummifikációs eljárással tartósíttatják, ami megőrzi a test eredeti állapotát, és még a szőr se fog lehullani róla. Találtak is egy ilyen embert, aki még aznap elvitte a kutyát a laborjába, és hozzálátott a kezeléshez. Egy hét múlva újból megjelent, a kocsijából előhúzott egy ebszállító dobozt, amiben zsugorfóliába burkolva ott feküdt Anubis, pont abban a pózban megörökítve, amit annyira megszoktak már tőle: két mellső mancsára hajtott fejjel. Ted visszament a barátnőjéhez, a szülei pedig együtt maradtak a száraz kutyával.
Kitették a kutyaházba, onnan nézett ki rájuk ezek után minden nap okos műszemeivel.

Ám az egyik nyári nap valami furcsára lettek figyelmesek a kutyaház körül.
Lódarazsak költözhettek be, mert körbedongták az egész házikót, vészjóslóan zúgtak, ahogy közelített feléjük valaki. Az egyik reggel, amikor a darazsak még alszanak a hidegtől, James óvatosan közelebb ment, egy nagy adag darázsgyilok rovarölőszer társaságában. Körbejárta Anubis lakhelyét, benézett a belsejébe is, de sehol sem látta a kaptárat.

És egyszer csak megjelent egy darázs a kutya szeménél, mivel a műszem körül elengedett a ragasztó, és már nem volt a helyén.
Csak egy fekete lyuk tátongott Anubis szemgödre mélyén.
És csak jöttek ki a lódarazsak, egyik a másik után a fekete lyukból.

James-t kirázta a hideg, elújságolta a konyhában Clara-nak, aki épp a reggeli készítésével volt elfoglalva, hogy mit látott kinn.
-Clara drágám, a darazsak Anubis bendőjében építették meg a fészküket, nem tudtam kiírtani őket.
-Fel kell hívnunk Ted-et. szólt Clara szárazon, érződött rajta, hogy magára erőlteti a nyugalmat.

A telefon cseng. Cseng. Még mindig cseng. Ted telefonját hívják. Nincs válasz.
Felhívják a lány számát. Kicseng. Cseng. Cseng. Ő sem veszi fel.
Van egy szomszédjuk, akiben megbíznak, jó barátjuk lett, felhívják őt.
A harmadik csengés után felveszi valaki, de egy rövid szuszogás után le is teszi.

Ted szülei autóba ülnek, épp hogy átöltöztek, már száguldanak is a hétvégi autópályán a fiukhoz.

A lány házához érve dörömbölni kezdenek, nem nyit senki ajtót, az autó nincs a garázsban. Átfutnak a szomszédba, de ott sincs senki. Fel akarják hívni a rendőrséget, amikor James észreveszi az üzenetet a telefonján:
-Megszületett a kis trónörökös, itt vagyunk a városi kórházban.
Rövid üzenet, akkor jött, amikor épp a pályán robogtak lefelé.
Egy nagy kő esett le a szívükről, és örömtől kivörösödött, könnyes szemekkel érkeztek meg a boldog párhoz, akik már harmadmagukban üldögéltek a babaszobában.
-Milyen aranyos kislány!
-Hirtelen kellett jönni, elfolyt a magzatvíz!
-Úgy aggódtunk, azt hittük, valami nagy baj történt!
-Szerencsére nem történt semmi, gond nélkül megszületett!

Egymás szavába vágva örvendeztek, ölelgették egymást, majd valami zümmögést hallottak, ami hirtelen megszűnt.
Pár pillanat múlva a kisbaba éktelen kapálózásba kezdett, a nyaka felfújódott, a feje kivörösödött. Pillanatokon belül eluralkodott a pánik, kiabáltak orvosért, de már késő volt.

A boncolás során egy idegen tárgyat találtak a légcsőben.
Egy darazsat.