Most hogy már évek óta töretlen fénnyel tündökölt az egyrandis, nullarandis ember csillaga, végre elérkezettnek láttam az időt, hogy bejelentsem: ennek a mai nappal vége!
Megházasodom.
Na jó, viccet félretéve: mi is az egy-nulla-ezerrandis ember? Egy mítosz. És hogy harcolunk a mítoszokkal? Adam-mal és Jamie-vel? Nem. Nem vadásszuk le őket. Egyszerűen kidöntjük, mint a korhadt fát, amit nem tart semmi gyökér, és fél kézzel is kifordítható a földből, könnyedén.
Csak látszólag kapaszkodik erősen, de már nem tarja semmi.
Szóval, dédelgetett mítoszom, egyrandis ember! Szépen vedd fel a hátizsákod a hátadra miután belepakoltad az összes unalmas érvedet és ellenérvedet hogy miért nincs második randi, és húzz el a halál retkes faszába az életemből, de most, és komolyan.
Hmm. Nem is volt olyan nehéz meghozni ezt a döntést.
Jó.
Most hogy elment, itt az ideje, hogy a randis ember üljön a helyére.
-Üdv, ki vagy?
-Én vagyok a randis éned, a randis ember.
-Ez remek! És mit tudsz?
-Én minimum háromszor randizok egy lánnyal, még az ágyba is el tudom vinni!
-Azta. Jó hogy jöttél. Amúgy rendben vagy, nem vagy nagyképű gyökér?
-Viccelsz? Ma kezdtem, mire legyek nagyképű?
-Rendben, jó vagy így ahogy vagy. Kell valami segítség?
-Hát, egy alvás jól esne.
-Nem, sajnos nem aludhatsz. Pinákkal körbetapétázott szobában van a hálóhelyed, és még nem takarítottuk ki.
-Ez egész jól hangzik, de kissé bizarr, mert az izgató képek miatt nem tudnék a pihenésre koncentrálni.
-Az elődöd tervezte meg így, esküdött rá, hogy kell a második randihoz a motiváció.
-Csak valamiért sose úgy sült el, hogy legyen második.
-Lehet azért, mert túl sokszor sütötte el előtte, és a nagy napon besült.
-Miről is beszélünk most pontosan?
-Mindegy, tessék a kulcsok, a tapétákat levesszük.
-Köszönöm.
Már az első nap szembetűnő volt a különbség az egyrandis és a randis ember között. Az előbbi egész idejét a szobájában, egymagában töltötte, csak néha lépett ki a külvilágba, akkor is gyorsan visszasietett a védett helyre, amilyen gyorsan csak tudott. Ezzel szemben a randis ember kinn üldögélt az erkélyen, nézegette az embereket alant, hallgatta a madarakat és élvezte az ittlétet.
Hagyjuk is az egyrandis embert, őt már egyszer bemutattuk pár bejegyzéssel előbb.
A randis ember úgy állt az ismerkedéshez, hogy nem zárkózott el. És nem dicsérte önmagát, meg a tárgyakat, amiket maga köré vett, hanem belevitte a másik személyt a saját világába, megmutatta a másiknak, hogy hogyan él, és épp mire gondol. Ő inkább a képek erejében hitt, a szavak csak útmutatók voltak, átkötők két kép között.
De persze volt sok olyan helyzet, amire nem volt épp kép. Így írt. Amiről akart. Nem érvelt, hogy miért nem ír., és az sem érdekelte, hogy az, amit "ír", az épp a másik ember szája íze szerint való. Így már az elején kiderült, hogy mennyire összeillő a randi másik szereplőjével.
De inkább elmesélem Dr. Baggit történetét, a randis ember pedig indulhat szabadon az útjára. Figyelni kell, hogy távollétében nehogy visszasettenkedjen az egyrandis ember, és ki ne sajátítsa magának újból a régi helyét...
Na. Szóval Dr. Baggit.
Joggal kérdezhetnék, hogy miért pont ilyen hülye szegénynek a neve. Hát, hogy szépen fejezzem ki magam, ez egy beszélő név. Baggit, a Zsákoló. A saját szabadalma szerint készített embernagyságú bőrbabákat, vízhatlan és szoros varrással, a megrendelő saját arcvonásaival a bőrbaba fején és pár, gyakran hordott ruháiba öltöztetve.
Dr. Baggit egy fekalomán állat volt. Pár száz évvel ezelőtt még máglyahalálra ítélték volna az inkvizítorok, ma viszont felkapott botrányhős.
Szabadalmaztatta ugyanis a szarzsákokat.
Igen, jól hallották.
Az életnagyságú bőrbabákba a tulajdonos ürülékét öntötték, csak szilárd formájút. Minden nap. Egészen addig, amíg a baba súlya el nem érte a megrendelő testsúlyát, ekkor összevarrták a fejénél a nyílást, és erős emberek állványostul kivitték a kiadótérbe. Orrfacsaró bűz terjengett. Még kevés megrendelő akadt. Naponta fél.
Majd hirtelen beindult az üzlet, mert az egyik népszerű hírlap riportere épp egy balesetnél volt jelen, ahol a lovaskocsi hajtója és utasa is megsérült, az előbbi könnyebben, az utóbbi egy zsák szarként fröccsent szét a kockaköveken. Az újságíró fél füllel kihallotta, hogy a babát egy bizonyos Mr. Baggit-től hozta el, mert már megtelt.
-Mi az hogy megtelt, kedves uram? kérdezte a hatalmas termetű, de pipaszárlábú, bajuszos rendőr a kocsistól.
-Hát az úgy van bisztosúr, hogy amikor tele lesz, akkor haza lehet hozni. Vagy ők kiállítják, ha otthon nem tűrnék meg.
-Mégis, minek van ilyen ótvarosan büdös szaga, uram?
-A saját, fél évig gyűjtögetett ürülékemnek.
-A saját ürülékével töltötte fel ezt a babát, és most otthon kiteszi magának valamelyik szobába?
-Eltalálta, pontosan ez volt a tervem! választotta a kocsis vidám-sokkos állapotban.
A rendőr ezek után már nem kérdezett újabbat tőle. Látta, hogy vagy teljesen elment az esze, vagy teljesen őrült.
Jobban belegondolva, a kettő majdnem ugyanaz.
Csupán árnyalatni tévedés, semmi több.
Az újságíró még feltett egy kérdést a kocsisnak, hogy mégis hol lehet ilyenekhez hozzájutni, és miután megkapta a címet, már rohant is a szerkesztőségbe, hogy még a holnapi számba bekerülhessen a cikk.
Az esetre egy héttel már kígyózó sorok volta a doktor úr ajtaja előtt, a ki szorgalmasan vette le a méreteket, és diktálta be őket az újonnan érkezett titkárnőjének, Arabell-nek.
De milyen messze is kanyarodtunk a randis embertől!
Mit lehet még tudni róla, csak hogy tisztában legyünk.
Ő nem hisz abban, hogy második randi esélytelen nála.
És abban sem hisz, hogy a vajas kenyér a vajas felével esik a földre/idáig egy kenyeret sem hagyott veszni hagyni/
Érdekli a másik ember, és figyel rá, hogy a másikat is érdekli-e az, amit mond magáról.
Úristen. Mindjárt fél egy. Alig látok.
Szóval ilyen a randis ember. Kicsit laza, kicsit közvetlen, nem száznyolcvan fokos eltérés az elődjétől, de kezdetnek megteszi.
A másik dolog, hogy sok-sok folyadékot kell inni. Valahogy összefüggés van a lelkiállapot és a test nedvességtartalma között: ha kevés a lé, újra az egyrandis ember veszi át az irányítást.
Ezért a randis ember mindig csinál magának egy jó nagy bögre teát, ami túl forró, hogy megigya, így mindig, amikor ránéz az üres pohárra, félig vagy egészen teásan találja. Kortyol egyet belőle, és visszaáll a rend.
Tényleg ragadnak le a szemeim. De megvan az ezer. Meg a többi is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése