Blame! manga és Byron Katey

Ez a borzasztóan sötét manga újra elém került, és nem tudtam leállni az olvasásával. Szerencsére nem volt sok szöveg benne, a hangulata volt sötét. Egy elképzelhetetlenül nagy városban elképzelhetetlen sok ideig vándorló hősről szól, akinek van egy elképzelhetetlen pusztító, pici pisztolya. Néha megjelennek a környező padlóból-falakból fehér arcú safeguardok, akik megölnek mindenkit, akiben nincs net terminal gén, már csak egy maroknyi eszkimószerű ember él, de a végén már ők is csak egy külön síkon alszanak, a szilikon lények átveszik a helyüket, amiket a főhős ott irt, ahol találkozik velük útja során a felszín felé egyedül, a végén már egy embriótojással, ami két nő gyermeke, mindezt sok sok sok feketével.

Utána hadd szóljak pár szót Byron Katey-ről. Ő reggelente vak, szereti a dolgokat szemlélni ahogy történnek vele, kedvesemnek nevezi hirtelen a vele beszélőket és 600 eurós szemináriumokon adja át a Munká-t, és a Négy Kérdés-t, amikkel az emberek végre felismerhetik, hogy saját maguk keverték ki azt a szart, amiben éppen most vannak, majd rájöjjenek, hogy ez nem rossz, hanem jó, mert milyen nagy fürdés fogja ezt a sok szennyet követni, ezért hálásnak kell lenni az életnek! Tetszik ahogy a pillanat-ban élést fordítja érthető példákra, a pillanat valami nagyon különleges dolog, mert ahogy rágondolok, már emlék, múlt, semmi, ahogy várom a megfelelő pillanatot, még jövő, szintén semmi. Az egyetlen dolog ami van, az a pillanat, mindig csak az adott pillanat. A gondolatok megállnak. Papaji Split Second-ja. Maharsi Egyhegyűsége. The waking moment of reality. És ahogy beszélsz róla, már ki is léptél belőle! Jókat ír a néni.

Legtöbbször a régről hordozott sebeinket képletesen egyre több kötés fedi, nehogy kifakadjon, mérgesedjen. Soha nem vesszük le a kötést, mert alatta tudjuk, hogy iszonyú durva a seb! Kukacok rágják az élő húst! Elüszkösödött a csontig minden! Felesleges vele foglalkozni, menthetetlen! Ezzel együtt kell élni!
És ekkor jön a néni kérdése: Biztos vagy benne, hogy ezzel együtt kell élni? És a válasz után újra jön ugyanaz a kérdés, mint egy faltörő kos a várkaput, úgy rombolja le a hitet abban, hogy nehogy hozzányúlj a sebhez. Megkérdőjeleződik a gondolatod. Biztos vagyok én abban hogy...és elkezded lefejteni a kötéseket, hogy meglásd, a seb már rég nincs is ott. De ebben nem segít neked senki, magad jössz rá, hogy le kell venned a kötést, nem segít senki, mert ha te nem akarod levenni, az ott fog maradni. Lehet hitegetni azzal, hogy a tünetek elmúlnak, már nem szorít a géz, nem viszket alatta a bőr, de attól még ott van a kurva kötés azon a régi seben a lelkedben, ami már rég nincs is ott! NINCS OTT SEMMI!