Düh

Sok teát ittunk ma, és hazafelé mentem. Akkor még nem éreztem a hatását, bár már tíz óra is elmúlt. Köszönet a Marumoto teaháznak a vadságért, amit a tea okozott!
Egy lány visszaelőzött bringán az Andrássy-n, de nem előztem újra vissza, otthon voltam már.
Mégis arra gondoltam, miért előzött meg.
Mit képzel!
Le kellet volna rúgnom a bringáról.
Vagy tarkóncsapni viperával.
Vagy követni, mindvégig nagyon közel tekerve hozzá.
Lesprintelt, és utána simán beértem, én vagyok a gyorsabb, de nem volt alkalmam megfelelően megbosszulni ezt a tettet!
Mit képzel, hogy előzhet meg engem!
Hazaérve ittam egy kis bort, ettem egy kis virslit.
De folyton az járt a fejemben, hogy miért nem mentem utána.
Tiszta dühöt érezem!
És akkor megkérdeztem magamtól: mi a fasznak vagyok most erre ennyire dühös?
Töprengtem a falatok rágása közötti szünetekben.
Végül rájöttem, hogy dühömet a sok tea okozta.
Semmi több.
Ez egybevág azzal, hogy amikor sok kávét iszom, szintén ideges leszek.
Mindenkire.
A kérdés adott: a hangulatomat a tea alakította dühössé, és beláttam ezt, így megnyugodtam, de ki volt dühös?
Nyilván nem én, aki beláttam a dühöt.
És nyilván nem én, aki most nyugodtan ezt írja.
De nem is én, aki a tea hatására lett dühös.
Akkor meg ki volt dühös?