Régi zene ez. Még jóval azon közösségi oldal előtt keletkezett, amin nem sűrűn írok bejegyzéseket, mert régimódi vagyok. Blogot szeretek írni, bejegyzéseket nem, naplót szeretek írni, fecsegni nem. Szerintem a végeérhetetlen fecsegés kiborító számomra, hetente egyszer ha elkezdem böngészni hogy az ismerőseim mit írtak az üzenőfalukra, de hamar beleunok az egyformaságába a sok különbözőségnek, három-négy érdekes dolog után már eltompul a figyelmem. Valamilyen szintem mindegyikőjük különleges akar lenni, valaki naponta tizenötször akarja ezt elérni, valaki többször, én naponta egyszer.
Itt.Ez a blog emléket állít a napnak, mert az utóbbi időben úgy vettem észre, egybemosódnak amikor összegyűlnek hetekké, hónapokká. Nem konkrét eseményeknek állítok emléket. Egy naplementét ahány hely van a világon, annyiféleképpen láthatnak a szemeink, egy börtön szűk ablakából, egy havas hegytetőről, egy hűs szelű óceánpartról, egy virágokkal teli folyosóról, egy sárga ködbe burkolódzó szmogos utca betonjáról, egy maláj repülőgép kabinablakából, az erdő mélyén felállított sátor bejáratából...
Leírom, ami aznap megragadta a figyelmem, hogy másnap már ne a tegnapi nap járjon a fejemben.
Hanem a friss, kezdő szellem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése