2014. július 27., vasárnap

Dream Theater

A szemeim ki akartak robbanni a helyükről, a nyakam egyre keményebbé vált, ropogtak a csigolyáim. Álltam Lámával a Parkban, és hallgattuk a nagy zenekar új számait hogy végre befejezzék, és 15 perc szünet után elkezdődhessen a másfél órája várt valódi koncert.

 A régi, ismert számokat hallva az volt az érzésem, mintha más lenne minden, Láma szerint olyan volt mint egy teljesen másik zenekar. De tudni kell abbahagyni, a fejem zsongott már a sok cikornyás gitárfutamtól és a szintetizátor ördögi játékától, így a vége előtt bő fél órával eljöttem.

Most Mardukot hallgatok, és rendkívül megnyugtatónak érzem már az első üvöltés óta, mintha egy macskaköves útról színtiszta úttestre gördülnék a bicajjal. Elsimultak az elmémben tegnap óta felgyűrődött gondolatok.
Vasárnapi, ebéd utáni megnyugtató zene ez. Szinte érzem a fjordokból süvítő metsző hideg szelet a harmincfokos lakásban.

Nincsenek megjegyzések: