Mad Mazel, 16.nap/1000

Ugye, mindenkinek ismerős Mad Max, a lábon lőtt rendőr, akinek kivégezte egy motorosbanda a feleségét és a kislányát, és aki bosszút áll értük? A bicegősen járó Mad Max… csak a világ kedvéért, amiben benne él, csak ezért hívom őt segítségül. Képzeljétek el Mad Mazel világát is olyannak, mint Mad Max-ét!

Na jó. Nem mindenkinek tiszta, hogy hogyan is néz ki Mad Max világa, ugye? Itt a legtöbbeteknek még sosem volt videókazetta a kezében, nem ismeritek azt az érzést, amikor a kölcsönzőből kivett filmet kibontjátok a téglalap alakú dobozából egy kattanós hang kíséretében, és benyomjátok a kazettát a lejátszó szájába, elindítjátok a filmet, aminek az eleje még olyan fehér sávos, mert sokan nézték már meg…

Szóval, a világ Apokaliptikus! Minden száraz, mint egy westernben. Sehol egy csöpp víz. És még a benzin is kifogyott. Őrült bandák fosztogatják a megmaradt kisvárosi népeket! Tina Turner egy ketrecvárosban énekel! Oké.

Mad Max világa szomorú. Tele van szenvedéssel, mert hiányzik belőle a vidámság. Mindenhol erőszak van, mert sehol sincs béke. És nincs harmadik ellentétpár. Tök rossz világ, élhetetlen, csak a bosszú van benne, meg a benzin utáni hajsza! Tiszta őrület! Egy ilyen világ nem működik, csak a filmekben, ahol pár órára el kell hitetni a nézővel, hogy amit lát, az elképzelhető disztrópiája a jelenkori problémáknak, egy sötét, de megvalósítható jövő!

Nem.

Mad Mazel világa mégsem Mad Max világa. Ő is egy sivár vidéken él, de ezen a vidéken az agyak a sivárak. Az utak mentén óriásplakátokkal támadják az autósokat és aki épp oda néz, amikor elmegy előttük, az óriásplakátokon óriás arcok óriás betűkkel megtöltött óriási szövegbuborékokkal üzennek Neked, hogy minden fasza, ne aggódj semmin, utálj minden idegent, és higgy el minden szart, amit egy szaros óriásplakát mond neked a kibaszott kátyús főút melletti, a parlagon heverő szántóföld közepén!

Mad Mazel különleges. Átlát a káoszon, mert valójában nincs káosz, csak halk és túlkiabált igazságok. Úgy látja a világot, ahogy a fejesek nem. Látja az alternatívákat a direkciók mellett, tudja zsigeri tapasztalatból, hogy az előítéletek mögé bújt emberek nem erősebbek lesznek az előítélet oltalmától, hanem még jobban fognak félni, a látásuk beszűkül, és láncon vezetett rabszolgaként fogják követni a nekik kijelölt, állami utat és gondolatokat! Mennyi ilyen ember van most is itt közöttünk, ugye?

Joggal kérdezhetitek, hogy akkor ki is ez a Mad Mazel.

Jogos kérdés… mégis nehéz rá válaszolni. A szavak, amikkel le lehetne őt írni, mind valahol hibásak, szegényesek. Sok szóval talán körül lehetne írni valamennyire a lényét, de még így is messze járnánk a valóságtól. Egyébként az esetek többségében, vagy majdnem az összes konkrét esetben, ha szabad ezt a szót használni hogy konkrét, a valóság köszönőviszonyban SEM áll azzal, amit mondunk róla. 

Szóval így továbbfolytatva, ő egy nőnemű lény.

Hah! Nő! Akkor biztos szoknyát hord! Nemis! Csadort, és elnyomás alatt van! Á, nem! Miniszoknyát hord, a hasa kilátszik, hosszú combjai villognak, mély dekoltázsa szinte mágnesként vonzza a férfiak /és irigykedő nők/ szemét! Nemis! Ő egy szürke kisegér a bölcsészkarról, szemüveget és kinyúlt pulcsit visel, nyáron pedig hosszú ujjú lenge inget! Nemis, ő egy komoly üzletasszony, aki öltönyben jár, és úrnőként viselkedik gyenge beosztottjaival!

/nevetéshullámok szakítják meg a felsorolást/

Na. Ha végre lecsillapodtak, akkor folytatnám. Mad Mazel egy nő. Mindegy, hogy néz ki. Mindegy, hogy mi a neve. A lelke miatt fontos, hogy nő? Talán. Ez jó kérdés…talán. A nőiességben van valami elbűvölő, ha szuperhős születik belőle.

Igen, jól hallották. Mad Mazel egy szuperhős nő. Na jó, lehet hogy nem olyan szuper szuperhős mint a betmen vagy a szupermen… milyen különös képességei vannak hát?

Pillanatok alatt el tud aludni, ha alkalmat talál rá, mert sosem alszik teljesen. Amikor valami érdekli, akkor összefogja népét egy cél érdekében, karizmatikus vezetőjükké válik, akit örömmel követnek a hozzá hűséges vezérei, akik meg nem hűségesek még annyira hozzá, mert még alig ismerik, azok is hamar rájönnek, hogy ő egy igazi hős. Már ha nem alszik el csata közben.

Mad Mazel felismerte, hogy a világban nem ellentétek uralkodnak, hanem a hülyeség. A mérhetetlen mértékű előítélet. A sztereotípiák és az előre lejátszott játszmák, amikor már esélyt sem kap valaki, mert innen vagy onnan származik!

Persze mondhatnátok azt is, hogy a világ mindig így működött. A hatalmasok, a jó családból jövők eluralkodtak a többség felett, akármennyire silányak is voltak mint erkölcsileg, mint lelkileg. Én erre visszakérdeznék: -Tényleg? Mutassatok példát egy olyan korra, ahol nem volt ellenállás a fennálló hatalommal szemben!

Rendben, megértem a rémült arcotokat. Mad Mazel-t valójában én találtam csak ki, ne higgyétek, hogy megőrültem volna. Ő egy olyan női szereplő, mint Jean d’Arc. Egy forradalmi személy, egy katalizátor-szereplő, aki nélkül a történet teljesen más irányt venne, ha egyáltalán történne valami. Alapkaraktere az álmosság és a nyüzsgés keveréke. Egyfajta gyerekesség, dacosság, mély igazságérzet. De bizonyos körülmények között kivetkőzik ezekből a kamu énjeiből, kilép belőlük, mint az izzadt sí overállból, és ott van Ő.

A mozgatórugó.

A központi meghajtórúd.
A Nap, mely körül bolygók keringenek!!
Hát, talán ez az utolsó kicsit erős volt.
Mint a hidrogén a növényi olajban…rendben, befejeztem.

Az a feladatotok, hogy a következő órára írjatok nekem egy három oldalas novellát, esszét, verset Mad Mazel-ről. Írjátok le egy napját. A szerelmének írt egyik versét. Mutassátok be őt, mintha egy távoli rokont mutatnátok be a barátaitoknak. Szállhattok vele együtt is, és leírhatjátok, vajon mit gondol, miközben a zöldségespultnál megveszik előtte az utolsó káposztát. Meséljetek a ruhájáról, az őt körülvevő barátnőiről és barátairól. Nincs megszabva semmi formai követelmény. Csak a három oldal. Köszönöm a figyelmeteket, az órának vége.

/A diákok nagy tömegben voltak jelen a professzor előadásán, szerették őt. Minden órája emlékezetes volt, pedig csak négyszer-ötször jelent meg egy szemeszter alatt. Az előadásai közben mintha megelevenedett volna a történet, amiről beszélt. Olyan hanghordozással és nyelvezettel megáldott mesélő volt, hogy elbűvölten hallgatta a legszétszórtabb diák is, ha betévedt az órájára./

Az üres terem. A katedra. A professzor, aki a katedra mögött ül egy széken. Kissé görnyedten. Kezében egy régi fénykép, még az analóg képek korából. Egy szenvtelen szemű, álmos tekintetű, mégis kedves mosolyú nő volt rajta. Hosszú, zöld szoknyában, zöld blúzban üldögélt egy szőlőlugasban, a kezében egy könyv, lehet egy kissé beállított volt a kép…

-Kedvesem… miért nem emlékszem rád? Miért kellett pont téged elfelejtselek, amikor annyi felesleges emlékem maradt még a baleset előttről…

Visszateszi a képet a tárcájába, kilép ő is a teremből a már elcsendesedett esti folyosóra. Minden csendes.