Nitara és Tosya részlet, 5. nap/1000

/előzmény/...nagyanyja táviratot küld neki a távoli gyárba. Szeretne elköszönni tőle, mielőtt elhagyja ezt a világot. Tosya szabadnapot kér, és visszatér a szülői házba. A rokonok, testvérek, a szülei mind a nagy asztal körül ülnek, álldogálnak, valaki már napok óta virraszt. A ház tele van aggatva különböző mágikus díszekkel, amiket mind titokban kellett tartani. A falakon selyemképek sorakoznak, üvegcsék különös folyadékokkal, kitömött állatkák, szárított növények. Egy magas, vörös hajú lány lép oda hozzá, átöleli.

-Szia, nagymama már nagyon vár téged. mondta a nővére

-Jöttem, ahogy tudtam.
A kis szobában, az ágyon fekszik az idős Moralen. Már alig van benne erő, de a szemei ragyognak, mint két smaragd  a kiszáradt homokban.
-Tosya…örülök hogy eljöttél. Gyere, ülj le az ágy szélére…
A fiú mosolyt erőltet az arcára, nagyon régen nem látta a nagyit, kissé zavarban van. A szobát felszórták szegfűszeggel, a zokniján keresztül szurkálják a talpát. Leül.
-Fogd meg a kezem, kisunokám.
Tosya fejében már a visszafelé tartó út van, és a másnapi munka, későn fog a munkásotthonba érni és fizetnie kell kapupénzt, hogy a portás beengedje, tompaságot érez a tagjaiban a folyamatos robotolástól.
Az idős asszony két kezébe fogja Tosya kezét, mélyen a szemébe néz. A fiú először elkapja a tekintetét, nem szokott hozzá a szemkontaktushoz, de a zöld szempárból megnyugtató erő sugárzik. Ahogy visszanéz rá, már nem tud többé másfelé nézni. Szinte megbabonázza nagyanyja ereje, a kezéből forróság árad a karján át a mellkasa közepéig, és elönti a teljes nyugalom, méghozzá az a fajta, amit talán csak kisgyerekkorában érzett utoljára. Egyre hangosabban kezdi hallani a nagyanyja hangját, de nem látja, hogy mozogna a szája. A szoba körvonalai is kezdenek elmosódni. Testtelenné vált, a szívében érzett forróságon és a nagyanyja tekintetén kívül nem létezik más.
-Tosya, drága kis unokám, vissza kell adnom neked valami nagyon fontosat, amit még kisgyerekkorodban elvesztettél.
A játszótér képe elevenedik meg előttük. –Hős akarok lenni! kiabálja a kisfiú.
Az iskola képe elevenedik meg: -Ne legyél más, legyél olyan, mint a többi! szólnak rá Tosyára a tanárok, pálcával fenyítve őt.
A munka képe elevenedik fel, a szürke gyár, gőz, hőség: -Itt nem lehet hősködni, kis fogaskererek vagytok mind! kiabálja a főnök.
Az időskor képe elevenedik meg, itt már Tosya öreg, megkeseredett, egyedül üldögél egy kis szobában, egy ugyanolyan munkásotthoni szobában, mint amiben most is lakik.
Majd hirtelen eltűnik a szoba, és egy zöldellő mező képe váltja fel. Lenéz a földre, egy kislány öleli át a jobb lábát, a hajában virágkoszorú. Bal oldalán egy alacsony, és nagyon szép lány áll, egymás kezét fogják. A mezőt fák kezdik körbevenni, megjelenik a délutáni nap a kékre színeződő, tiszta égbolton, felépül egy faház, zöldségeskert és kút nő ki a szeme láttára, és tudja biztosra, hogy a házban melegség és biztonság várja mindhármukat. A kislány erőlködve próbálja kihúzni apja kardját a hüvelyéből, de nem megy neki. –Egy nap én is akkora hős leszek, mint te, apa! kiabálja felfelé, kiesett tejfogaitól tarkított mosolyt küldve a végén. –Menjünk be előbb a házba kis hölgy, vár a vacsora! mondja az anyja, és egy mozdulatára kitárul a bejárati ajtó. –Ezt sosem fogom megérteni, hogy csinálod. néz a párjára Tosyo, de a választ már nem hallja. A nézőpontja egyre távolabb kerül a ház felé sétáló hármastól, majd újra a nagymama szobájában van.
-Most már nyugodtan elmehetek…ne feledd amit láttál…te döntesz, melyik úton indulsz el…kisunokám…
Az idős néni kezei engednek a szorításukból, a smaragdszerű szempár a plafon felé mozdul el, a ragyogás eltűnik belőlük. Tosya csak ül tovább az ágyon, némán folynak a könnyei.

3. Obloion

Nitara otthon előveszi a füzetét, amiben a különös egyenlet van. A több oldalon át tartó egyenlet bizonyításához mágiára van szükség. És a mágia Paretigo-ban van.

Remek.

Más sem hiányzott.

Újra átnézi a sorokat. Talán mégis van benne valami…ha ez bebizonyítja a mágia létét, akkor a világ, ahogy most van, fenekestül fog felfordulni.

De az egyenlet még túl összetett. Mindent úgy írt le, ahogy látta a táblán. Nem is ez bűvölte el igazán, nem ezért maradt ott a teremben, amikor már mindenki más elment…nem.

A professzorból mintha valami ragyogás tört volna elő. A ruhájától pár ujjnyira csillogott körülötte a levegő. Nitara érezte, hogy itt most valami nagy dolog fog történni. Ahogy befejezte a táblára írt egyenletet, a ragyogás is alábbhagyott. És hogy csak így hirtelen a mágiáról kezdett el beszélni!

Nitara alapjában véve bizalmatlan lány, megszokta hogy nem beszél senkinek arról, miket lát…elégszer nézték már bolondnak, nevették ki azok, akiket a barátainak hitt. Néha már szégyellte is, hogy másmilyen mint a többiek. A professzor mai kirohanása mélyen elnyomott érzéseket hívott benne elő.

Felteszi melegedni a tegnapi ebéd maradékát, az apró kis lakást az iskola biztosítja neki a jó tanulmányai fejében. A tűzön lassan kevergeti a sárgás színű kását.

Az egyetlen ablak két emelet magasságból néz le az utcára, a párkányára egy fekete varjú száll, és csőrével kopogtatni kezdi az üveget. Nitara megörül a visszatérő vendégének, és kitesz egy kis adagot a szemközti tetőre röpült madárnak, majd becsukja az ablakot.

Visszafordulva a félig konyha, félig szoba lakásába, meghűl benne a vér. Az ágyán egy pillanatig két alakot lát, egymás kezét fogva, az egyik fiatalember, míg a másik egy utolsó óráit élő, idős asszony. A professzornál látott ragyogás fogja őket is körbe, de sokkal erősebb fénnyel. És a következő pillanatban már újra üres az ágy, csak az egyenletet tartalmazó füzet hever magányosan a párnán.

Először az óra kattogását kezdi meghallani. Majd a fortyogó kását. A varjú is visszarepülhetett a párkányra, csőrével kopogtatja a kis tálat. Le kell zárni a gázt. A kásából kimer pár kanálnyit. Kissé remeg a kanál. Leül az asztalhoz, de nem tud enni. Csak nézi az ágyat. Rendkívüli ereje volt annak az asszonynak. Érezte. Lassan elkezdi enni az ebéd - vacsorát.

Egy mag, amit régen elültetett, most kihajtott lelke legmélyéből, és nőni kezd.

Megállíthatatlanul.

A nyugtalan éjszaka után másnap keresni kezdte a professzort, de sehol sem találta. A tanári szállását még előző este elhagyta, nem mondta meg senkinek, hová ment. Nitara egyre kevésbé érezte úgy, hogy bármi is kötné őt ehhez a helyhez, a szülei által előre eltervezett diplomához, a karrierhez, amit szintén megálmodtak helyette jó előre…egyre tisztábban látta maga előtt a célt, Paretigo-t. Az egyetemtől kapott egy kis pénzt „tanulmányi útra”, és kevés holmiját a vállára kapva elindult a paretigo-i tartományba.