egy hétköznapi ember 14/1000

Frank egy hétköznapi ember.

Több éven át meg volt győződve róla, hogy ő különleges. Ez teljesen infantilis véleményeken alapult. Amiket még kisgyermekkorában gyűjtött össze. Azt hitte, ülhet a babérjain, mert ő különleges. Csak azokat a dolgokat olvasta el az ezoterikus oldalakon, amik dicsőítették az ő karakterét. Álomvilágban élt.

Ám az egyik nap, az elhízott Frank ki akarta próbálni csodálatos, ám mindezidáig rejtegetett atlétikai képességét, a futást. A villamost akarta elérni az aluljárótól, futva. Alig tett meg pár lépést, és  a jobb bokájában iszonyatos fájdalmat érzett, és csak bicegve tudta megközelíteni a villamost, ami becsukta előtte az ajtaját. Nem várta meg. Frank-ben ekkor valami megtört. Önhittsége vastag burkán megjelent az első hajszálrepedés. És egyre tovább repedt, ahogy telt az idő. A nap már nem sütött rá vidáman. Nem tetszett neki a zene, amit a fülhallgatójában szólt. Bénának találta a ruháit. Petyhüdtnek látta a testét. Egyre szarabbul érezte magát a bőrében.

És az egyik reggel teljesen széttört a burok. Az ágyból kikelve egyetlen kívánság visszhangzott a fejében: -Jól akarom magam érezni a bőrömben!

Frank előtt hosszú út volt még, mire elérte azt az állapotot, amiben ma létezik. Személyi edzésre járt, vasakat emelt a pincékben lévő, izzadtságszagú edzőtermekben, futni kezdett az erdőben, lányokkal ismerkedett, lefogyott, megerősödött.

Lényegében elérte a hétköznapi állapotát, ami se nem túl erős, se nem túl gyenge. Olyan átlagos. Átlagos teljesítményekre sarkalló.

A túra során, szinte csak poénból, igent mondott egy kihívásra. Nehéz dolgokban könnyedén dönts, hallotta a visszatérő mondatot a Hagakure-ből. Már számtalanszor eljátszott a gondolattal, hogy mennyit lehet felfejlődni egy embert próbáló feladathoz. Főleg, ha ez a feladat mindennemű komfortzónájából kitépi az illetőt. 3.86 km úszva, 180,25km kerékpáron és 42,1km futva. Egymás 

után.

Újra egy lépés előtt áll, csak most nem az a feladat, hogy jobban érezze magát a bőrében.

Kell egy terv. Egy, maximum két évet ad magának rá. Kell kitartás. És a cél, ami a szeme előtt lebeg.

És itt jön be a képbe az a megannyi sok tényező, ami egy hétköznapi embert visszatart attól, hogy valami különlegeset hajtson végre. Ott van a komfortzóna hívogató melege. De jó is lenne folyamatosan csak a karosszékben ülve tévézni, sorozatozni, xboxozni! A munka után legurított hideg sör, a nehéz ételek utáni alvás! És másnap újra vár a gyár! Vagy az iroda. Minden nap. Hétvégenként egy kis kikapcsolódás, hétközben egy-egy óra testmozgás. Csak semmi megerőltető, már így is kialvatlan az illető!

Már lassan a csapból is az folyik, hogy az ember lépjen ki ebből a zónából, ha új dolgokat akar megtapasztalni, vagy szimplán csak változtatni az élete folyásán. Otthagyni a biztonságot valami bizonytalan kedvéért, a nyugalmat az izgalom kedvéért, a pihenést a kifáradás kedvéért.

És nem utolsó sorban, hogy valami rendkívülit hajtson végre, mind maga, mint az őt ismerők számára. De inkább saját maga számára.

A motiváció nagyon gyorsan elapad, ha nem eléggé nagyvonalú a cél. A feladat nagysága elől is megfutamodik az ember, ha nem bontja le részfeladatokra. El kell hinni, hogy lehetséges, hogy nem csak a több évtizede sportoló szupermenek tudják megcsinálni ezeket a távokat egyben! Igen, sok hit kell. Igen sok hit.

…

A reggeli kávéját már kiöntötte a csészébe, hozzá a hideg UHT tej, amiben igazából semmi tejhez köthető nincs, még az íze is inkább cukros vízre hasonlít, amibe krétaport kevertek. Tudja, hogy minden nap fenn kell tartania a szintet, és emelni rajta egy kicsit. Egy újabb hossz az uszodában. Egy hosszabb sprint a munkába menő úton. Rutinszerű lett már ez is a hosszú hónapok alatt, érzi a rutin jótékony hatását. Mindig egy kicsivel több, aztán vissza, és még több, mint előtte. Egyszerű recept. Bekap valami hideg sültet, paprikát hozzá, egy szelet kenyeret, zöldhagymát. Vitaminok a víz mellé. Kisebb versenyeken már indult futásban, kerékpárral hétvégenként megjárja a határt oda-vissza, az úszással is egész jól megbarátkozott, miután vett pár leckét hogy csiszolja a nyári úszás-tenisz napközis táborokban elsajátított technikáját. Lassan eltelik az év, amit a felkészülésre szánt. Közeleg a verseny napja. Beszerezte a megfelelő cipőt, a ruhákat, a bringát kölcsönkérte a barátjától. Csomagtartó a kocsi tetejére, rá az országúti gép, egy napi hideg élelem, és már ott is áll a rajtnál. A víz pont annyira hideg, ahogy szereti. És rajt!

…

Valójában az ilyen terveket nem szabad túlgondolni. Mert Frank imádja ezt csinálni, mindent túlgondol. És ez megöli a tettet. Így is alakulhatna: eltelik az év. És nem történt semmi változás, mert mindent csak halogatott. Közeleg a verseny napja. És Frank csak ül otthon a gép előtt, és várja a következő hetet, hogy dolgozhasson. Mint egy birka.  És ez annyira, de annyira… szomorú? Nem. Nincs itt mit sajnálni. A kényelem nagyon vonzó. Hétköznapi embernek lenni biztos szerep, nem lehet benne nagyot csalódni. Csak éppen ez az, ami nem csak a tettet öli meg, hanem magát az embert is. A saját magának tett ígéretet megszegve, félresöpörve a célt, visszaállítva a céltalan időtöltés szentségét. Így nem csak hogy nem nőtt meg az önbecsülése, hanem még alacsonyabb lett.

…

Két lehetőség áll Frank előtt ebben a pillanatban. Tudja mindkettőről, hogy hová vezetnek. Az elsőben létrehozza a csodát. A másodikban kompromittálja azt. Mert ha már egyszer ki lett mondva az ígéret, miszerint teljesíteni fogja a távokat, már nem lehet visszatáncolni úgy tőle, mintha mi sem történt volna. Nem. A kimondott szavaknak súlyuk van. És a be nem váltott ígéretek kísérteni fogják az ígéret tevőt.

De most komolyan! Annyi hétköznapi ember létezik! Nem akarnak semmi különöset, vagy megerőltetőt csinálni. Élni akarják az életük, és ennyi. Talán néhanapján elvégezni ezt-azt, bútort rendelni, füvet nyírni, edzeni járni /ami igazából szintén nem kell hogy nagyon megerőltető legyen…/, megismerni egy hétköznapi társat a hétköznapi életükhöz, és csak éldegélni amíg jól esik. Ha pedig van valami gubanc, akkor valamikor megoldani, de lehetőleg ne legyen nagy probléma, hogy várni lehessen vele. És még az álmok is hétköznapiak maradnak. Szinte minden oldalról körbe van egy ilyen ember bástyázva, hogy ki ne láthasson a birodalma gazdagságára, és tényleg elhiggye, hogy egy szép napon az övé lesz a függöny.

Nagy útra lépett Frank. És tudja, hogy nagy ellenállásba fog ütközni, már rögtön az elején.

A zóna nem fogja elengedni olyan könnyedén.