A kecskeméti, számomra kisebb kultikummá nőtt Global Vibes dorombfesztivált Mark Growden nyitotta, a san francisco-i Jaw Harp Choir vezetője ha jól értettem. Rövideket muzsikált különböző dorombokon, és mindegyik dalt külön-külön megnevesített ismerőseinek ajánlotta. Ő is a Hotel Uno-ban szállt meg mint mi, de sajnos későn kapcsoltam amikor szembe jött másnap reggel és nem gratuláltam neki a játékért.
Majd jött Páli Tibor a Terebes zenekarból, és párszor leesett a kalapja ahogy a pedáloknál próbálta állítani az effektjeit az egyéni előadása közben, amiben volt susogás, szinti ritmusok, és alig vártam hogy vége legyen mert bevallom őszintén, nem tetszett. Egyszerűen ő ezekkel az elektronikus kütyükkel az alábbi cikkben leírt zenészek második csoportját gazdagítja, a lelkes amatőrökét.
A cikkben idézik Catlin Magi-t, mint Artist-ot, és bár ez a szintezés a cikkíró magánvéleményét tükrözi, ha Páli Tibor mégis idetévedne a blogomra a keresőalgoritmusok fura összjátékának hatásából, akkor ajánlom figyelmébe hogy mi az a technikai tudás, amit elérendő célnak állíthat maga elé:
Eme kis kitérő után jött kedvenc zenészem, akit még a váci utcai 1000tea-ban ismertem meg mint felszolgálót ezer évvel ezelőtt, Paizs Miklós. Számomra ő egy nagyon jó dorombjátékos, és szerintem a Belga is addig volt csak jó amíg ő is köztük volt, de amit ezerrel felülír a Korai Öröm.
Utána jött a jól összekovácsolódott Révülés Doromb Trió, akik most is rászolgáltak a nevükre
Majd következett Even Westeng Norvégiából, akinek az elején volt egy kis technikai problémája a dobgépével, de a végére annyira belelkesült hogy még szaltókat is vetett tánc közben.
Utána következett a Ping Pong Harmonix Orchestra Franciaországból, lenyűgöző elektromos tekerőlant kezeléssel, szájdobolással és szakszofonjátékkal, nagyon egyben voltak.
A szabad színpadon egy fehér trikós srác eljátszotta a Saltarellót először furulyán, majd belekezdett dorombbal is, de nem nagyon jött össze neki, így virtuozitásba csapott át. Utána a megszokott torokéneklő srác jött, most sámándob nélkül, és most is meglepődtem mennyire magas hangon beszél és milyen mélyről jövően torokénekel.
Utána a Zoord dübörgött egy jót, bár az elején el lett cseszve a hangosítás, de hamar megoldották.
Végül egy Entrópia Architektúra-szerű produkció jött, a Vatafaka, ami brutalitásával lenyűgözött: a kétméteres óriás ember ököllel veri a műanyag hordókat, majd csörömpöl az asztallal és felmegy az emelvény tetejére hogy ott üsse az olajoshordókat, miközben körben állnak a dobosok, csodálatos volt.
Az este zárása pedig a Korai Elecrtic-é volt, Paizs Miklós dorombjátékával aláfestve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése