Már annyira megszoktam az arctalan tömeget, hogy egyfajta biztonságérzetet adott. Ott voltam közöttük, az utasok között, a gyalogosok között; utaztam amikor nem volt csúcsforgalom és utaztam akkor is amikor az volt, sétáltam a tömött aluljárókban reggel fél nyolckor, néztem a sok siető embert vajon merre mehetnek? Illatoztak, bűzlöttek, mocskos munkásruhák, tiszta kosztümök, lógó rongyok amik több százezret értek a tiniknek hogy úgy nézzenek ki mintha ők hordták volna szét. Hangoskodó részegek, ideges telefonálók, türelmetlen futárok, banyatankot húzó nyugdíjasok, kabátjukat a karjukon hordó zsebesek, telefonba zombuló masszák a villamosokon zötykölődve. Lassan esteledik, egyre kevesebb ember van már a járműveken. Néha mintha újra látnék valakit aki nem a saját világában van, mint az az ember pár órával ezelőtt a metróban, de nem. Ő felismert engem. Nem tudom ki lehetett, de ahogy rám nézett, láttam. Tudja ki vagyok.
A következő pár napot munkával töltöttem, és újra eljött az utazásokkal teli szünidőm, amikor is a hobbimnak hódolhattam. Megfigyeltem, jegyzeteltem, rajzoltam...és próbáltam rájönni, hogy mi az, ami miatt ez most mégse olyan felszabadult mint ezelőtt. Mintha valaki figyelne. Akasztják a hóhért, gondoltam, idáig én figyeltem másokat, és nem volt semmi baj, de most valaki engem figyel és rögtön kényelmetlenül érzem magam emiatt. Lehet hogy az arctalan tömeg ezernyi karaktere közül is többen érezték hasonlóan kellemetlenül magukat, amikor én csináltam velük ugyanezt? Ez más volt. Nem láttam ki lehet, csak éreztem. Amikor pont akkor kapja el valaki a tekintetét amikor odanéztem, talán engem nézett? Az utcán sétálva ki lehet az, aki pár emberrel mögöttem vagy mellettem halad? Hogy nézett ki az az ember ott lenn a föld alatt? Idő előtt abbahagytam a játékomat, és hazaindultam. Egy forgalmas utcára nyílt a bérházam kapuja, nem jött be utánam senki. A liftbe beszállva a magány ijesztő de biztonságos érzése járt át, ahogy az üres folyosón keresztül láttam a távoli bejárati üvegajtót. A záródó liftajtókon át még pont elcsíptem, ahogy egy ismerős alak benyit az előtérbe és elenged egy széles mosolyt felém. Megnyomtam a kettővel fölöttem lévő emelet gombját, és halkan lementem egy emeletet a lépcsőn hogy lássam, ugyanoda megy-e a lift ahol én kiszálltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése