0:50 - Hát, a tizedike kimaradt sajnos.
22:25 - Jó, most határoztam el. Mától kezdve egy éven át minden nap le fogok írni egy történetet. Volt már ilyen? Lehet hogy volt már. Vagy...igen. Emlékszem, beleuntam hamar. Hogy lehet minden nap leírni egy történetet? Lehetséges hogy van olyan nap, amikor nem történik semmi érdekes?
Fontosabb az, hogy mi a célom ezzel. Elsőre a szokás kialakítása, az írás kiszorult mostanában az életemből. Minden nap írni, bármiről. Viszont nem akarok ujjgyakorlatokat, vagy napló írást. Persze az is érdekes lehet pár év múlva hogy miket gondoltam, de ezek a gondolatok nagyrészt mind ismétlődő mintázatok körül forognak.
Nos.
Hmm.
Ez nem is olyan egyszerű.
Volt valaki a metrón. Nem bújtam a telefonomon a sok szarságot, már nem volt kedvem ugyanazt csinálni, mint amit mindenki más csinál a kocsiban. Utazás közben kinéztem az ablakon. Valamelyik megállóban kicsit tovább állt a szerelvény. Ott állt ez a csávó. Faszi. Pali. Fickó. Srác. Tök mindegy. Ott állt a fal mellett, a többi ember csoportosult az ajtóknál, várták hogy kinyíljanak az ajtók hogy felszállhassanak, és a szerelvényben is toporogtak az emberek hogy leszállhassanak a faszba.
Ez az...ember pedig nem izgult. Jobbra nézett, balra nézett, és nem szállt fel a metróra. Vajon mit akarhatott? Nem volt nála telefon, se újság, se semmi. Csak úgy állt ott, teljesen hétköznapi ruhában, nem nézett ki metrós alkalmazottnak, se semmilyen civil szerv emberének. Csak úgy állt ott, a fal mellett, és nem tett mást, csak jobbra és balra nézett, komótosan.
Mintha keresett volna valakit a tekintetével.
Majd miután végre mindenki fel és leszállt a szerelvényből és elindultunk, találkozott a tekintetünk. Meglepet arckifejezés suhant át az arcán, ami vékony mosollyá változott, és egy rövidet biccentett felém. Még láttam, ahogy lazán eltolja magát a faltól, és zsebre dugott kezekkel elindul a kijárat felé.
Vagy mégis egyszerű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése