Hatalmas bokor szedrek szegélyezték az utat, mindig kiválasztottam egyet már jó messziről, és ahogy közeledtem a bokorhoz, pont azt a legérettebb szemet szedtem le. Mindig más és más ízűek voltak, sosem volt két egyforma. Néhány, a nagyon nagyok közül már szinte íztelen volt, egyáltalán nem maradt bennük cukor.
Salas-nál, hullafáradtan betértem egy kávézóba, ami előtt zarándokok ültek az asztalnál hárman, de én örültem ha végre árnyékban ülhetek. Alig tudtam írni a naplóba, és kaptam ajándékba egy zöldessárga banánt a pultosnőtől.
Érdekes a cigarettaautomata esete is: ha akar venni a dohányfüstre éhes ember egy dobozzal, előbb kérni kell a pultostól hogy engedélyezze a gépet egy autóriasztó-távirányítóra hasonlító kütyüvel, enélkül visszadobja a pénzt.
Az út menti térképeken fel van tüntetve sok érdekes dolog, de a szintemelkedésen kívül megbízhatatlanok, legalábbis vízvételi helyeket illetően.
A kávé Isten ajándéka! A hegyek különös erőt adnak. Itt az ideje indulni.
Valaki végig ilyen fekvő nyolcasokkal megrajzolt nyilakkal fújta tele az utat, lehet egy saját ötlet, viszont sokszor jobban észrevehetőbb volt, mint a hivatalos sárga nyíl: There's no straight way.
Hosszan sétáltam egy autópálya mellett, a jelek is eltűntek, de nem aggódtam, mert ugyan merre másmerre is ment volna az út? A nap a bal oldalamat sütötte, úgyhogy jó irányt tartottam.
Végül La Espina-ban szálltam meg az El Texu Albergue-ben.
Itt tizenkét euro volt azt hiszem a szállás, viszont volt internetes gép és jól felszerelt konyha. Még ezelőtt két kilométernyire volt egy másik szállás is, de ott nem volt bolt a közelben.
Sokat agyaltam az Alsa busz jegyfoglalásával, egyszerűen nem ment, Santiago-ból Porto-ba akartam lefoglalni. Majd kinéztem, hogy a portói Rede busz állomás a Praca de Batalha metrónál van a Rua Alexandre Herculano 366-ban. Úgy terveztem, hogy szept.9-én fogom befejezni az utat, és délután 5-kor Portóba megyek, ott valahogy megveszem aznapra a továbbutazós jegyet Aljezur-ba.
Spenótot vettem konzervként és hozzá virsliket. Konzerv babfőzelék és olivabogyók kéksajttal. Feladtam a leckét a testemnek, mert most fázom: minden erejével emészt. Kiszámoltam, napi 25-27km úttal pont elég lesz a 10 nap. Hmm. Most már van egy célom. Igaz, hogy egyre feszültebb is vagyok a spanyol-nemtudásom és a bal lábamban növekvő fájdalom miatt, de beszélni úgysem szeretek most, a lábamat meg bekenem géllel. Hmm. Lehet hogy egy szakaszt le kéne csalnom? Ma kb. 27 km-t jöttem. Hmm. A templomok szépek, de zárva vannak, viszont mindig ég bennük gyertya. Hmm. Melyik szakasz legyen az...
A teraszon smr masszázst végeztem a nálam lévő ásványvizes üveggel, amit buborékmentesen teletöltöttem vízzel.
Elfelejtettem leírni, de tegnap leesett egy örvösgalamb előttem z ösvényen a kerítés mellé, próbáltam böködéssel repülésre bírni, de csak bénán himbálta a fejét, a csőrét a begyébe mélyesztve. Majd később egy verébfióka méretű kismadarat láttam egy vaskapu előtt, őt kétszer megérintettem, mindkétszer csak sírt és megröppent, harmadjára végre erőre kapott és elszállt.
Inni kell. Az idő felhős, de száraz. fúj a szél néha. A spanyolok nem tudnak nem kiabálva beszélni, vidám népek ezek. A 2. kis sör visszahozza az életkedvemet/a konyhában becsületkassza van a sörre/. Már nincs bennem pánik meg sietség. A mai nap kb. 4km/óra átlaggal jöttem, 4 óra-16km. A masszázs csodát művelt. Holnap figyelnem kell hogy ne siessek. Kell egy ház az óceán partján...
Bárhová el lehet jutni. Nem szabad elhinnem az ellenkezőjét. És masszírozni, amikor elkezd fájni! Jó ez a San Miguel sör.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése