Van valami bájosan elragadó az egyszerű smap üzenetekben, és ez a gyermeki kíváncsiság. Tegyük fel, hogy Miss West-el levelezek, és éppen a vagináról és a padlizsánról beszélgetünk. A tárgy szerint Miss West az én levelemre válaszolt, így valószínűleg én indítottam a témát. A levél összesen egy mondat, és a link, amire ez a bizonyos mondat hivatkozik.
De mi is áll a háttérben? Egy történet, a mi közös történetünk Miss West-el.
Egy esős, tavaszi nap estéjén egyedül sétálok a kihalt utcán, bár eléggé egyértelmű hogy nincs más ott rajtam kívül, mégis olyan szépen mutat leírva az, hogy egy lélek sincs ott rajtam kívül. De én magamon belül vagyok, átázott ballonkabátom és az iniana jones kalapom karimájáról folydogáló patak egy cseppet sem tud eltéríteni sötét gondolataimtól. Az út szélén egy oszlásnak indult fehér angóramacskán marakodik három kövér patkány, éktelen süvöltésüktől nem is figyelnek rám, amint elhaladok mellettük. Az utcai lámpák halvány fényben égnek, szinte semmit sem lehet látni, mert a városvezetés egy uniós pályázatból felújította a közvilágítást, vagyis ellopták a pénzt, és kicserélték a lámpákat valami olcsó vackokra. Jobb kezemben cipelem a bőrtáskámat, benne az otthon elvégzendő feladatokkal, papírokkal, a bal kezem a kabátom zsebében markolja a pisztolyt. Nem csoda, hogy egyedül vagyok, a városnak abban a részében sikerült olcsón lakást bérelnem, amit már évek óta az élőhalottak velencéjének hívnak, bár még nem jöttem rá miért, mert egyetlen csatorna nem sok, de még annyi sincs erre. Drogosokból, lecsúszott alakokból viszont annál több. Szinte minden este hallani üvöltéseket, halálsikolyokat a málló vakolatú, kapu nélküli bérházakból kiszűrődni. Néha egész közelről, mintha csak az ablakom alatt történne épp egy gyilkosság, de sosem nézek ki. Meguntam. A fegyver mindig töltve van. És nem használom se ritkán, se ok nélkül.
Az eső miatt a mocskok nagy része az odúikban maradtak, így nem zavar senki az utamon. Felmegyek a harmadik emeleti lakásba, az egész házban nincs rajtam kívül más lakó. Ez annak köszönhető, hogy a tulajdonos egybenyitotta az első két emelet lakásait, és befalazta az összes ablakot és ajtót amin keresztül bejöhettek volna a csövesek. Az egyetlen lépcsőházból lehet feljutni, egy szűk bejáraton át, amit egy automata géppuska őriz. Néha betéved egy-egy nem helybéli arc, akik bepróbálkoznak, őket másnap reggel a hullaszállítók viszik el a hosszú folyosó elől. Természetesen nekem, mint az egyetlen lakónak, rfid-s beléptetőchipem van, így nem válik belőlem húspép, amikor hazajövök.
A lakás páncélajtaját magamra zárva végre levehetem a nehéz kabátot, a szobainasra akasztom a kalappal együtt, és begyújtom a turbókályhát, ami egyből kellemes melegséget varázsol a kriptahideg szobába. Készítek egy kávét, és bekapcsolom a híreket a falon. Halál, szex, szappanopera fejlemények, sztárhírek, még több áradás, karambol, rajzfilm vicces elefántokról, szinte meztelenül vonagló énekesnő, reklámok...várjunk csak! Leteszem a finom itallal félig teli forró csészémet a brokátborítású kávézóasztalomra egy lassú, ívelt mozdulattal. A faliképernyő reklámrovatában ott áll egy hirdetés, ami felettébb érdekes. Mintha az összetevők varázslatos összjátéka lenne, de a név, a zöldség, és a pina együtt megvilágítja az agyam árnyékban sínylődő, elfásult részein belül az örök sötétség és hideg kegyetlen ridegségébe zárt érzelmes részemet. Arcom fáraók halotti maszkjához hasonló rezzenéstelenségén megjelennek az első repedések, szemem szfinszk-szerű egykedvűségét huncut hunyorítássá húzza szét, recsegve kinyitom szélesebbre az állkapcsom, mint amit a mindennapi cigaretta és kávéfogyasztás miatt már beállítottam magamnak, és elhagyja ajkaimat egy évek óta nem hallott rövid kacaj:
-Heh.
A virtuális billentyűzeten rövid üzenetet gépelek a hirdetés feladójának, Miss West-nek. Csak úgy viccből. Mert most muris hangulatomban vagyok. Persze tudom, hogy képtelenség az egész, nyilvánvalóan csak egy robottal fogok beszélgetni, aki automatikus választ fog küldeni a levelemre, de mi van, ha mégsem? Mi van akkor, ha a sejtésem beigazolódik, ha az a halvány kis fénysugár a populáris média mocsoktengerén átszűrődve nem véletlenül pont bennem váltotta ki az isteni felismerés egyfajta heuréka-effektusát?
Valaminek lennie kell. Angolul írok a megadott címre. Egyetlen rövid mondat:
-What the fuck?
És várom a választ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése