Az egyrandis ember

AZ egyrandis ember otthon üldögél, és épp nem csinál semmit. Ez azt jelenti, hogy próbálja túlélni a nap fennmaradó idejét addig, amíg ágyba nem dől, és újra nem kezdődik a nap.
Már egy jó ideje egyedül van a nagyváros betondzsungelében, minden napos irodai munkája épp elég ingerszegénységgel látta el ahhoz, hogy társkeresésre adja a fejét, és elkezdjen nőkkel randizni.
Unalmas, idegölően semmilyen munkájához nem fér kétség. Ez egy érdekes mondat, de inkább hagyjuk.

Felfigyelt egy ideje egy különleges, majdhogynem pikáns szabályszerűségre, már ami a randijait illeti.

Ugyanis sosem volt második alkalom.

Mindig csak az első találkozás, és utána semmi.

Sok ilyen alkalmon volt már túl. A kezdeti "sok más hal is úszkál a vízben" és "egyszer eljön majd, aki hozzám illik" álpozitivista közhelyszólások vidámnak tűnő nincs vesztenivalód-nyugalmát szép lassan kezdte átvenni a folyamatosan visszatérő hibaként jelentkező bizonyosság, hogy itt sincs második találkozó.

Úgy lepték el kezdeti derűjének szürkéskék egét ezek a sokasodó egyszerrandik, mint fekete autógumifüstből táplálkozó, lusta fellegek. Szinte érezni lehetett a súlyukat, ahogy tehetetlen tömegükkel megálljt parancsolnak a folytatásoknak.

Az egyrandis ember a szokások híve volt, szerette őket. Mindig egy azon székre ült le kedvenc éttermében, mindig ugyanúgy fogta a csészét, mindig egy kávét ivott amikor hazaért, és ha fejébe vette hogy átalakítja az életét, kivett belőle régi szokásokat, és helyettesítette őket újabb, használhatóbb fajtákkal.

Csak sajnos nem jött még rá, hogy az egyszerrandik szokását hogyan tudná megtörni. Mert tisztában volt vele, legalábbis egészen a mai napig, hogy itt valami isteni összeesküvést szőttek ellene, vagy van valami metakommunikatív kisugárzása, amit megérezve a nők hanyatt homlok menekülnek tőle.

És most rájön a megoldásra.

-Kurva nehéz a megoldás egyébként, de legalább annyira egyszerű is: nem szabad folytatnia a vágyódást egy újabb randi után.
-Igen, és ez mit akar jelenteni?
-Tök egyszerű. Ha már egyszer úgyis magammal beszélek, hát akár el is magyarázhatom.

Persze ne képzeljétek azt, hogy az egyrandis ember egy kettéhasadt tudatú őrült, aki dolankacsás pizsamában alszik, és lefekvéskor egy kitömött nyestet kell cirógatnia hogy jöjjön álom a szemére!

Öndialógus. Magábanbeszélgetés. Van ez így.

-Szóval annyi az egész, hogy már annyira megszokta, hogy nincs második alkalom, hogy egy ígéretes randi után is már szinte vágyja a megszokott végkifejletet, amitől persze szenved, de ezáltal újabb randikra mehet el.
-De nem társat akar magának találni?
-Az elején így volt, legalábbis amíg nem jött létre ez a szokás. De lehet, hogy már akkor is inkább olyan menekülőutakat keresett, amikkel kikerülheti a második-harmadik-beolajozódott találkozókat.
-Szerintem meg akar állapodni valakinél. Keres valakit. Szenved ettől az állapottól!
-Ez igaz, de most fejezzük is be ezt a kurva terápiás írássá fajult beszélgetést!
-Jó, váltás belső nézetre.

Önmonológ. Az a bizonyos hang. Az a bizonyos zene a füledben. Ismerős?

Hát, szóval....