Gyors bevezető: egyszer még régebben elgondoltam, hogy milyen jó is lesz ezer blogbejegyzést írni, aminek mindegyike ezer szót tartalmaz.
A célom ezzel az írás gyakorlása, amolyan bodybuilding az ujjaim számára, az alkarom izmai számára.
És hogy újra halljam kattogni a Tesoro-m.
Mik szoktak az ilyen bejegyzésekben szerepelni?
Hát, úgy minden, ami épp eszembe jut.
Öreg hibának tartom, hogy emiatt a téma túl személyessé válik.
Ezért inkább összeollózok mindenféle emléket, ami megtörténik velem a munkám során.
De most fel kell vennem a vállamra egy pokrócot, mert csak 17 fok van a szobában.
Na. Az emlékeimmel kapcsolatban is kell egy kis emlékeztető, nem csak annak, aki ezt olvassa, hanem magamnak is. Legjobban úgy megy a visszaemlékezés, ha gyöngyfüzérhez hasonlítom. Mindig a legutolsó gyöngyre emlékszem a legjobban. És a legutolsó gyöngy egy film volt.
Akkor írok a Rossz Versek című filmről, mivel ezt láttam tegnap a Cirko-Gejzir moziban.
Itt láttam régebben a Stalkert és a Torinói Lovat is.
Na jó. Újra meg akarnak állni az ujjaim. Inkább túl leszek a személyeskedésen minél előbb.
Alapvetően hamar megsértődök, szinte imádok megsértődni, és akkor úgy tűnik, hogy jogosan, ami megerősíti a megsértettségemet. Váltok második személyre. -Ha elmegyünk moziba, akkor utána beszervezel egy randit magadnak, attól kiborul nálam a bili. De miért is? Mi közöm van ahhoz, mit csinálsz a magánéleteddel? Elmegyünk megnézni egy filmet, ami épp a szerelemről szól, rajtad smink, rákérdezek hogy randid lesz utána? De már felmegy bennem a pumpa. Miért is? Nem akarok randizni veled. Nem akarok semmi ilyet tőled, mert ismerlek már jól. Keresem az érzelmeim okát. Miért nem tudom elfogadni simán, hogy barátként vagy itt velem? Ez megvan, ezt elfogadom. De valami mégis zavar, a harag ott van bennem. Mi a haragom oka? A figyelmed hiánya. Igen, legtöbbször emiatt haragszom, ha úgy érzem, nem figyelnek rám. Nem, ez sem játszik ebben a szituációban. Akkor valami más érzésnek kell táplálnia azt a kényelmetlen sértettséget, amit magamban érzek. Igen, ez lesz az. Az irigység. Hogy mozi után én nem megyek randizni egy lánnyal, míg te elmész egy fiúhoz, aki nyolc évvel fiatalabb nálad, de mielőtt folytatnád, közlöm veled hogy tartsd meg a titkaid. Rosszul tettem volna? Igazából kíváncsi lettem volna rá, hogy hol ismerted meg, hogy néz ki, mi fog meg benne? Semmi értelmét nem láttam. Lekicsinylően gondolok az efféle dolgaidra, mert fellángolásoknak látom őket...
Oké.
Az ezer szavas bejegyzések másik fontos eleme a bullshit.
Ez általában az elején, a negyedét teszi ki.
Szabadon áramló gondolatok, gyerekes, összefüggéstelen érzelmek leírása, harag, ilyenek.
Egyetlen célja az ujjaim bejáratása.
Úgyhogy ha röviden össze akarom foglalni azt, amit ehhez a szerelem-témájú filmhez akartam írni, akkor az ez lenne: pár életkor, pár rossz vagy jó döntés, pár barátnő, egy barát, és faszkodás.
Amit neked akarok írni Gap: túl szoros az időbeosztásod, mindenhova rohannod kell, a te életed ilyen, szívesen beszélgettem volna a filmről utána, de felbasztad az agyam, hogy utána sietned kellett randira. Ha nem lennék ilyen kibaszottul érzékeny lelkületű ember, magasról tennék az egészre, és lazán kezelném, ahogy kell, meghagyva a szabadságodat, hogy majd legközelebb megbeszéljük, ha akkor még fogok valamire is emlékezni a filmből.
Lehet hogy ez is még csak ujjtorna?
Nem tudom.
Nem érzem még az ezer szavas bejegyzés lendületét.
Menthetetlenül a saját világomba süllyedtem, ahogy attól féltem is.
Ma reggel négy-fél öt körül ébredtem. Olvastam pár oldalt a Hold Börtöné-ből, ami 2070 körül játszódik, a Hold-on. Anno fegyenceket, menekülteket vittek fel a bányákba, akik később kisebb városokat kezdtek benépesíteni, családjaik lettek, és kereskedni kezdtek a felügyelő Hatósággal. Egy, a minden döntést irányító szuperszámítógép segítségével kiderül azonban, hogy ahogy haladnak a dolgok, pár éven belül nem lesz több megtermelhető étel a Hold alagútjaiban kialakított melegházakban, mert a Föld-re küldött gabonával együtt eltűnik az a kis tápanyag is, ami még maradt a Hold-nak. Az egész regény tele van párbeszédekkel, közvetlen, és a szuperszámítógép csak barátokat szeretne, mert unatkozik, és a kitörő forradalom is csak egy játék neki.
No, mennyi szó van idáig? Remélem több mint a fele már megvan, mert kezdem unni.
656 szó.
A bácsi nem akarta megérteni, vagyis akkor még azt hittem, hogy egy paraszt bunkó, amikor még az elején voltunk a bekötésnek, hogy mit is akarok neki mondani. Már harmadjára kérdezte, hogy akkor hogy fogunk kijönni a házból, amikor még be sem mentünk. Ott szorongattam a fekete kábelt a kezemben, a kollégám füstöket eregetve tőlem távolabb tekerte a dobot, és én egyre halkulóbb hangon azt mondtam már harmadjára is, hogy oda kell mennünk innen, mert csak oda lehet, és onnan majd meglátjuk. A létra tetejéről követtem, ahogy a bácsi lefelé görbülő szájával ott téblábol a ház előtt, átmegy a másik oszlophoz, próbál beszélni valamit a kollégámnak, és én már küldtem el magamban a francba hogy minek szól bele. Majd ahogy a másik oszlophoz értem, már láttam, hogy van egy jobb hely is arra, hogy bemenjünk: a tetőn lévő parabolaantenna! A bácsi is kissé megnyugodott ettől. Mire feljutottam a padlásra, többször is kérnem kellett hangosan az öreget hogy nem kell hogy segítsen, nem kell steklámpa mert van fejlámpám, nem kell hogy adjon bármit is, hagyjon dolgoznom a picsába már a kibaszott poros padláson, a kurva hidegben, görnyedezve, mindezt úgy, hogy be kell fizetnem százhetven ropit a cégnek, mert elhagytam nyáron egy optikai műszert és egy száltörőt! A kollégám látta ezt, mert a bácsi végül otthagyott, és már nem az ő fejét láttam a padlásajtóban. Elmondtam neki hogy ideges vagyok a bácsira, meg a pénzre is amit legombolnak majd rólam, meg köhögök is, de inkább a bácsira vagyok ki, hogy miért nem hagy már békén, amikor ezt mondta a kollégám:
-Amikor ideges az ember, az sose a másik miatt van.
Mi a franc. Ez baromság, ha valaki felidegesít, az az ő hibá...várjunk csak, mondom magamban. Egyik kezemben a felpucolt optikai szál, a másikban a törő, a kollégám már nem látszik mert visszamászott a padláslétrán, és én ott, abban a pillanatban rájöttem, hogy ennél igazabb dolgot nem is lehetne mondani az idegességre. Mert mit csináltam? Felhúztam magam a bácsi hülyeségein, hogy mindent háromszor kérdez meg, hogy semmit sem ért, hogy nem látom a kurva vékony optikát a lemerülőfélben lévő fejlámpámmal...és mindezt az idegességet csak magamnak köszönhetem.
Amúgy a bácsi fülében nagyothalló készülék volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése