Út a semmibe

Futár vagyok, fontos küldeményeket viszek távoli helyek között, veszélyes utakon, villámgyorsan. Már nagyon sokszor megtettem ezt az utat a ködös hegygerincen át. De ezúttal valami nem stimmelt. A szakadék felé vezető ösvényen találkoztam egy ismeretlen lánnyal. Biccentettem felé, és hamar lehagytam, mert jobban ismertem a járást nála. Az utam elkeskenyedett, és egy hosszú, kidőlt fatörzsre vezetett, ami a tejködbe burkolózott szakadék fölé nyúlt:

A másik oldalról szintén egy hasonló, kidőlt fa törzsére kellett átugranom. Apró kis szökkenés, ezerszer megtettem már előtte. De most valami nem stimmelt. A távolabbi pont elvékonyodott, életveszélyes átugrani rá. Vajon csak bebeszélem magamnak? A leesés hirtelen valós félelemmé vált, négykézláb másztam a végéig, és meglepetésemre a másik oldalon lévő, masszív fatörzs egy vékonyka kis ággá zsugorodott, át tudtam nyúlni érte. Erre ugrottam rá ennek előtte is? Az nem lehet, mondtam magamnak. A lány is erre akar jönni, akkor nem fog tudni átjutni. Minden bizonytalanná vált. Hogy változhat meg ilyen gyorsan a világ? Hátranéztem, és a lányt láttam, amint egy ágba kapaszkodik, miközben a másik kezével felhúz engem bénultságomból.