Metró Újság Főcímek (1 Hét) 57.nap/1000

Múlt hét hétfőn történt. Épp mentem a szokásos utamon a munkahelyem felé, és átvágtam az Örsön a hévhez. Ott adta a kezembe az újságosztó lány az első gyanús jelet tartalmazó lapot. Metró újság. Szükség esetén vécépapírként is használható MTI hírcsatorna; a metrón utazó, okostelefonnal játszadozni nem hajlandó közönség lapozgatási pótcselekvés-serkentője. Jobb esetben a kukába dobtam volna tüstént, ahogy ezt tennie kéne minden egyes embernek, akit kicsit is érdekel az Igazság. És pont emiatt nem dobtam ki. Az első oldalon ugyanis meglepő hír fogadott: EGYRE TÖBB GYEREK PÖSZE.

Hétfő

Na álljunk csak meg egy pillanatra. Nem, nem egy szóra, ez nem az. Valakinek már poén szintjén sem üt a nyelvészműsor hasonlat, de meg kell szoknom, hogy egyre vénebb fasz leszek. Na mindegy. Megálltunk, az a lényeg. Egyre több gyerek pösze. Vajon mit akarnak ezzel mondani? Miért olyan fontos ez a hír, hogy az első oldalra került? Talán nem is a hírek fontossági sorrendje, rangsora dönt arról, hogy melyikük kerül előre. Itt valami más dolog forog fenn. A cím annyira oda nem illő volt, a hétfői embertömeg nyomasztó súlyához oly mértékkel nem harmonizált, szinte ordított róla, hogy ez egy üzenet az éles szemű összeesküvés-kutatóknak. Mintha pirospirula vodafonos reklámfilmjébe csöppentem volna, éreztem, hogy most valami nagyon fontosra bukkantam. A cikk nem szól sok minden különlegesről, a dadogás elfogadásának világnapjáról, meg a betegség egész életen keresztüli bélyegéről, és hogy a magyarok inkább pöszék, de nem dadognak. Mondom magamnak, ebből aztán nem sok derül ki, de várjuk meg a keddet.

Kedd

A taktikámon változtatnom kellett, mert reggel nem kaptam időben észbe, és már a héven utaztam ki a picsába, a metró újságról lekésve. Délután jutottam hozzá az aznapi újsághoz, és megdöbbenve láttam, hogy TÍZBŐL NÉGY FIATAL KÍSÉRTI A SZERENCSÉT.  A cikk teljes egészében a függőségre koncentrál, mint betegségre, minnesota modell a kezelésre meg egyéb patologikus faszságok, egy szó sem esik arról, hogy nyerni akarnak. Ugye, milyen egyszerű? De nem, csak a betegségre fókuszál a cikk írója, mert a betegséggel lehet rémítgetni. De tovább megyek: mit csinál a maradék hat gyerek? Na, mit? Talán nem játszanak. De az is lehet, hogy ők megszerzik azt, amit akarnak, ők a nyertesek, míg a maradék négy fiatal simán csak szánalmas függővé válik. De a rejtett jelentés a tíznek a hat per négyre való felosztása, amire még visszatérek.

Szerda

Rájöttem, hogy sokkal kényelmesebb a nap végén elvenni a már senkinek sem kellő újságot a diák munkaerőtől, mint reggel tülekedni érte a nyugdíjas vérebekkel. Úgyhogy szerdán is így tettem. Nem mondom, hogy meglepett a szalagcím, ugyanis tudva levő, hogy RITKÁN LESZNEK MEG AZ ELLOPOTT MOBILOK. A cikk szerint tízből három esetben jut el feljelentésig a károsult. És pár jó taktikát is ajánl, hogyan lehet biztonságossá tenni a mobilt, mindenféle képernyővédő ábrával, pin kóddal, távoli vezérléssel, letiltással...random információk egybeömlesztve, emészthető formában. Tízből három. Egy újabb nyom. Máskülönben mellékes hír.

Csütörtök

Szintén semmi különös nem volt az újság kézhezvételekor. Ez úgy hangzik, mintha minden nap írtam volna, hogy milyen apró részletek voltak. Nem ez a fontos. Hanem hogy RIZIKÓS A TÚLSÚLY, DE AZ ALULTÁPLÁLTSÁG IS. Itt a szülőket szólítják meg a gyerekeiken keresztül. A menzakaja nem a legjobb, de sok gyerek túlsúlyos, a szülők példáját követik sokszor, és az alulfejlett csecsemőkből is egyre több van. A lényeg annyi lehet, hogy a végletek mindig rosszak, az átlagos felé kell mozdulni. Na persze.

Péntek

Kíváncsian vártam, hogy mi lesz a kirakós utolsó eleme, mit fog írni a pénteki Metró. Nem kellett csalódnom, mert az ELRIASZTÓ DOBOZOK vészjósló ténymegállapítása virított a címlapon. A cigiket ezután még több rákos tüdős, halott embriós képpel fogják ellátni, meg egybe fognak mosódni a színek is, így nem lesz menő, ha valaki mondjuk Chesterfield-et szív egy Symphonia helyett, mert mindkettőnek a doboza ugyanúgy fog kinézni. Ausztráliában már bevált, érezzék magukat szarul a dohányosok a szar cigisdobozból előhúzott díszítetlen cigarettájukat szívva a buszmegállótól és minden közintézmény bejáratától legalább öt méternyi távolságban! Persze ez majd megugrasztja a feketepiacot, és a sodort cigiket már most is saját cigarettatartókban hordozzák, de ez a döntéshozó maffiózókat nem érdekli. 

Na akkor, álljon össze a történet.

Először pöszébbek kezdenek lenni a gyerekek. Egyre több pösze szerencsétlen születik a világra. Beszédhibás emberek generációi nőnek fel, és ami helytelen kiejtés volt, az válik helyessé. Egyre fiatalabb korban kezdenek el szejencsejátyékoznyi. Tízből négy fiatal a függőség és a dekadencia útjára lép, olcsó bort vagy Deep sört iszogató lecsúszott alakokká fognak válni hamar. A maradék hatvan százalékuk tovább lép, és mobiltelefonjuk is lesz meg minden, de harminc százalékukról kiderül, hogy ügyetlenek, mert nem vigyáznak rájuk eléggé, így tőlük elveszik a mobiljaikat, amik sosem kerülnek elő. Akikből nem vált szerencsejátékfüggő, és megmaradt a mobilja is, annak az elhízás vagy az alultápláltság szakadékai között kell egyensúlyoznia élete végéig, miközben önjelölt paleo-guruk, személyi edzőmágusok, dietetikuok és látónők meg kártyajósok, biztosítási és hitelügynökök, lakberendezők és csatornatisztítók hebehurgya anomáliája kavarog a fejük körül. Nem csoda, ha sokan dohányozni kezdenek, de nem marad már nekik semmi, csak a félelem a tüdőrákos magzatoktól és a koporsóhirdetésből hajtogatott cigisdobozok komor és szégyenteljes kisugárzása.

A Metró újság egy héten át felvázolt egy tragikus sorsutat, egy bátorítottan átlagos, és fogyóeszköz-emberhez mért sorsutat, egy programot, amit ha követsz, korán a sírban találod magad, ami munkaerőpiaci szempontból a legkedvezőbb forgatókönyv, tekintve a rohamosan növekvő emberiséget. Lehet, hogy ez így baromságnak hangzik, én sem hinném el, ha nem most írtam volna le. Mert van valami élő a leírt, összefüggésbe szedett dolgokban. Csak egy kis szikra kell, és máris mozogni kezdenek a történetek, mint egy gólem. Útjára ered, és saját kénye-kedve szerint változtatja az irányát. Vajon miért pont 2015 október 26-án, azon a hétfői napon nevettem el magam hangosan a pösze hírt olvasva? Miért nem előtte egy héttel ötlött a fejembe, hogy összefüggést keressek egy heti adag újságfőcímből? Most itt van előttem. Megírtam. És lehet, hogy valakinek felnyitom vele a szemét, mert folyamatosan tömik belénk a szart, és már észre sem vesszük, sőt, még tülekedünk is érte a nyugdíjas, húzókocsis mamákkal hogy hozzájussunk a napi adag szarunkhoz! Mert a metró újság, akármennyire is MTI, egy torz tükör. Ijesztő hírek halmaza, mint a kibaszott reggeli Tények, amiben ha nincs legalább száz halott felsorolva különböző balesetekben vagy merényletekben, akkor szinte úgy érzi az ember, mégis mi a fasz van a világgal, mi az, hogy nem kapom meg a ma reggeli halál-adagomat?

Kurva. Kibaszott. Hírek.

Mossátok át másnak az agyát.

Soha többé nem fogok metró újságot olvasni/kivéve az utolsó oldalt, mert ott van Kázmér és Huba, meg Garfield. Csak ezért. De tényleg csak ezért, semmi másért. De most komolyan./