2024. december 5., csütörtök

Kétség magamban

A kopasz (Szunim) mondta a hegyről hogy önszeretet nem létezik? Lehet másképp mondta, nagyon konkrétan beszél. A lényege az volt, amit leszűrtem, hogy nem mondhatom azt, hogy szeretem magam. Mert akkor lennie kellene egy másvala-kénnek, aki szeret engem, mint magamat, de rajtam kívül, mégis belül. Természetesen az önszeretet létező dolog. Viszont alapvetően egy becsapás, mert becsapom magam azzal hogy magamat szeretem, valójában pedig egy magamról kialakított képet szeretek, azt nézem, azt ruházom fel tulajdonságokkal.

Az AZ nem Ego. A szemlélő nem tudja magát szemlélni tükör nélkül. És a tükörkép már nem ő.

Amikor éneklem a pálkatapétert, és visszahallom magam azokban a részekben amiket a legjobbnak éreztem a felvételkor. Akkor olyan jónak hangzott. Később olyan rosszul. Nem vagyok megelégedve magammal. 

Kétségeim vannak.


2024. augusztus 18., vasárnap

Balatoni csipogó

"Amikor a strandon vagy, és rendelsz valamit a büféből, kapsz egy csipogót. Régen a pincérek kiáltozták hogy kész van ez meg az. Most a csipogód szól hogy mehetsz a kajádért."

Egyszer elhoztam egy ilyen csipogót, véletlenül, mert mennem kellett valami fontos dolog miatt, már nem emlékszem mi volt az. Sok éven keresztül lapult a táskámban, mire újra útra keltem és a pakolás közben észrevettem. Kezemben tartottam a kis fekete tárgyat, ami formailag egy kisebbfajta távirányítóra hasonlított. Eszembe jutott az a balatoni strand. Azóta teljesen kiszáradt a tó, és az összes strand bezárt. Hirtelen ötlettől vezérelve megváltoztattam a tervezett útvonalamat, és eldöntöttem: útba ejtem Örvényest.

A strand bejárata mellett a néptelen parkolóban leállítom a páncélozott terepjárómat. A testérzékelős kameráim nem jeleznek veszélyt, a hely teljesen kihalt.

A bejárattól balra volt a büfé. Minden száraz és kopár. A nagy fűzfák kaszáspóklábú csontvázakként álldogállnak, egy random western film díszleteinek is beillenének a poros ablakú épülettel együtt. Minden asztal és szék a teraszon áll, pont úgy mint régen. A jégkrémes hűtőben darazsak vertek tanyát, de minden érintetlen, fosztogatásnak itt se látom nyomát. Pokoli forróság van. A Dűne regénye ihlette ruhám tökéletesen ellátja feladatát, véd a hőségtől és visszaforgatja a szervezetemből távozó vizet. Szívok egy korty tisztított vizet a tasakomból a szájamig tartó vêkony csőből. Az ég szürkésfehér színű az állandó porviharoktól. Kisétálok a stéghez, a fémszerkezetről legörbültek a megperzselődött hajópadlók, nem is tudok rámenni. A parton barna és hamuszínű a föld, a vízibiciklik a kiszáradt tó sakktáblaszerűen felpattogzott alján vesztegelnek. Sivatagot látok, amerre nézek.

Visszaindulok a terepjárómhoz hogy folytassam az utamat; energiacellákat viszek eldugott kutatóállomásokra. Egy-egy ilyen cella harminc évre elegendő energiát biztosít az állomásokat üzemeltető robotoknak. Kíváncsiságból ránézek a sajátomra, a jobb karomon lévő kijelzőn megjelenik a 12 évnyi üzemidő, van még 18 évem a következő cseréig.  valami nem stimmel

A büfé előtt elsétálva valami csipogó hangra leszek  figyelmes. Leveszem a hátitáskámat, és a felső zsebében ott találom a kis szerkezetet ami félreérthetetlenül a tudtomra adja hogy kész a rendelésem. A pult felé fordulok, és ott van a rántott hekkem sült hasábbal és egy korsó sörrel. Csak állok és nézem a valószínűtlen jelenetet. A látómezőm jobb felső sarkába kivetített veszély jelző nem jelez semmit. Nem érzékelhető sem emberi, sem robot jelenlét. Közelebb lépek a pulthoz, a tálcámat amin az ételek vannak, mintha valami kékes derengés venné körül. Minden poros, csak a rendelésem nem. Lassan a tálca felé nyúlok, és megérintem...................................

-Na, csakhogy megkaptad te is, gyere ott ülünk a többiekkel! mondja egy ismerős hang, miközben megveregeti a vállam. Mit tehetnék? A rendelésemet elozom, és jóízűen elfogyasztom a barátaimmal -akiket már egyszer mind elveszítettem egy párhuzamos dimenizóban- és csak gyönyörködöm a szép tájban.

Valami nem sti m m el.

Az emlékek kompromittálódtak. B e ugra nak képe k meg nem t örté nt helyzet ekb ől. Beh úz ódok az árn yékba...emlék e kkkk....lerogy o kk a ppult mell éé....

A sörpadon megszólal a csipogóm. Felállok hogy a pulthoz menjek. Körülöttem a Balatonra látogató emberek ebéd utáni ejtőzésben vannak, a strandtörülközőiken fekszenek, cigiznek a távolban, sör és újság, gyerekek szaladgálnak és sírnak. Borzasztó meleg van, azt mondják már ilyen lesz az összes nyár. Visszaviszem a tálcán a hekkemet a sült krumplival, és akkor kapok észbe hogy mekkora felelőtlenséget csináltam, mert magára hagytam a telefonom. Pedig egy fontos hívást várok...a telefon már nincs ott. Lecsapom a tálcát az asztalra, és körbenézek, de kit keresek? Bárki elvihette! A lábaimból elmegy az erő, mindenem abban a kis fekete, lapos tárgyban van...azzal nyitom a kocsit, az a pénzem, az igazol engem...kinek kellhet? Senki sem tudja rajtam kívül használni. Lerogyok a sörpadra, és meglátom leesve a fűben. Nagyon megörülök neki, de rögtön észreveszem a változást. Nem tudom bekapcsolni. A kijelzője teljesen karcos, mintha valaki az aszfalton rugdosta volna. A hátsó borítása is teljesen elkopott., kissé púpos, mintha lenne a védőtok alatt valami. Leveszem hogy mögé nézzek. Egy összehajtott papír van ott, egyértelmű hogy az én írásom, de nem emlékszem rá hogy bármit is oda rejtettem volna...elkezdem olvasni a szöveget, és egyre hidegebb lesz körülöttem. A kezemben tartott lap egyre áttetszőbbé válik, a barna karjaimra szürke terepmintás szkafander kerül, a kezeimre pedig fekete kesztyűk...

Újra az árnyékos pultnál vagyok, magam elé tartott kesztyűim a semmit fogják, a szkafander kellemes hűvöse megnyugtat. Lassan leengedem magam mellé a kezeimet. Most nem mozdulhatok. Az implantátumom használatához nem kell megmozdulnom, elindítok egy öndiagnosztikát. Minden rendben működik. Viszont öt perc kiesett a naplófáljomból. Nincsenek képek, nem rögzült semmi adat. Hitetlenkedve futom át újból a teszteket. Hiszen emlékszem hogy valami zavart éreztem...hogyhogy nincs semmi nyoma? Lassan felállok, és újra látom magam előtt a sörpadot. Hallucináció? Csak a sörpad látszik, mint egy zöld színű kivágás a sárga homokszínű háttérből. Ott van az asztalon a telefonom. Egy fontos hívást várok...igen. Felé nyúlok és gyenge bizsergést érzek, felkészülök rá hogy továbbszalad a kezem, de szilárdat érek, megmarkolom a készüléket. Ahogy felveszem a kezembe, már csörög is.

-Halló? teszem a szkafanderem fülnyílásához a rég elfelejtett technikát.

-Üdvözlöm. Kérem ne távolodjon el a sörpadtól, mert megszakad az összeköttetés. 

-...ezt csak képzelem megint...

-Nem, ezt most nem képzeli. Ha gondolja, futtasson le egy gyors tesztet. 

A telefont még mindig a fülemhez tartva lefuttatok egy reality check-et, valóban ébren vagyok. A teszt szerint. Lehet hogy egy nagyon valóságos álom? Vagy nagyon súlyos programhiba...csak úgy deríthetem ki ha tovább beszélgetünk.

-Mit akar tőlem? Nem valószínű hogy ön ugyanaz az ember, akinek a hívását X évvel ezelőtt az örvényesi strandon vártam.

-Ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem áll módomban-jelenleg. Kérem üljön le a padra, úgy kényelmesebb a beszélgetés.

-Honnan tudja hogy állok...?

Lassan leguggolok a padhoz, és az is megtart. Leteszem a könyököm a sörpadra, az is szilárd. Felsőtestemmel teljesen benne vagyok a zöldellő kivágásban, körbe is tudok nézni. Emberek elmosódott alakjait látom egy-egy mozdulatukba merevedve, valaki épp lépni akar, valaki más pedig egy labdát akar elütni a levegőben, de a labda csak áll...

-Most hogy kényelembe helyezkedett és körbenézett, biztosra veszem hogy kissé meglepődött a látványon. Az előbbi sivár, napégette világ most milyen üde zöld, ugye?

-Igen, az. Különös hely, mert nem működnek az érzékelőim, itt ülök ezen a padon de a rendszereim szerint ezt nem tudnám megtenni mert nincs itt semmi amire leülhetnék.

-Egyelőre kérem fogadja el magyarázatnak amit most mondok: jelenleg egy tranzitzóna-pillanatban van.  Ez az a pont, ahol a történelem, vagy inkább a dimenzió visszavonhatatlanul irányt váltott, és a világ olyanná vált, amiben maga van a saját jelenlegje szerint.

-Honnan hív engem? Kicsoda maga? 

-Hihetetlen hogy egy ilyen helyzetben ennyire nyugodtan feltette ezeket a kérdéseket. Hamarosan válaszolni fogok önnek, de most az időm kevés. Az a célom, hogy a történelem alakulását visszájára fordítsam, és ehhez szükségem van a segítségére.

-Arra gondol, hogy a kataklizmát meg lehet előzni? Hogy a perzselő nap elé újból visszatermelődhet az ózonréteg? Hogy az atmoszférába kiáramló óceánok után sivataggá változott Föld újra zöld lehetne?

Rég nem érzett düh árasztotta el az elmém, lüktetni kezdett a fölemben az ér.

-Kérem nyugodjon meg. Ha most feláll a padtól, az utolsó lehetőség is elvész. Nem tudom másképp meggyőzni, mint hogy hallgasson a megérzéseire mint ahogy eddigi élete során is tette. A telefon amit jelenleg a kezében tart, újból meg fog szólalni. Ehhez viszont a megadott koordinátákra kell eljutnia. Amint odaér, újból fogunk bes szé  él ni ii....

A zöld jelenség körülöttem halványodni kezd. Felállok a padtól, mielőtt az is köddé válik. Érdekes hallucinációim vannak, aggasztóan valóságosak. Amint hazaérek egy tüzetes átvizsgálásba fogok kezdeni. Elindulok a terepjáróm felé, és várom hogy kinyíljon az ajtó, de helyette egy üzenet jelenik meg a szemem előtt: -IDEGEN TÁRGY A RUHÁZATON- és egy kis ábra hogy hol érzékeli rajtam az autó a veszélyt. A jobb zsebemben mutatja. Biztos a csipogó lesz az. Benyúlok a zsebembe, és az érintéstől kiráz a hideg. A csipogó helyett a régi mobiltelefonomat húzom elő. A képernyőjén egy koordinátát mutat. Beszállok az autóba, és rákeresek. A hely a svájci CERN részecskegyorsító területén van.

Csak nézek magam elé, miközben az autó önvezető módban a soron következő kutatóállomás felé visz. Várják már az energiacellákat. Ez a munkám. Elhozni a régi cellákat és hátrahagyni az újakat. Az utolsó állomás utáni hazaút elé beszúrom a svájci címet. Lassan elnyom az álom.

2024. május 13., hétfő

Máltai képek-videók-gondolatok 2024

Úgy adta a sors, hogy a barátnőm egy globális nevelés konferenciára kapott meghívást Máltára, és én pedig kedvezményes áron megszállhattam a szállodai szobájában, így amíg ő konferenciázkodott és szocializálődörgött, addig én célirányosan bolyongtam a tömegközlekedést felhasználva egy Tallina kártyával a zsebemben, ami amúgy az ottani bérlet.

De ennyi bevezetés elég is-ja még annyi, hogy nagyon megszerettem az olivaolajat, egy negyed litert megittam mindenféle ételekhez keverve április 18 és 20 között-.


Komppal átutazás Gozo szigetére


Elsőre megfogott a domb teteji templom

Kaktuszmezők, nem jöttem rá mire használják ezt a növényt
Masszív ajtó!
A Szent György bazilika belseje Rabat városában
Mit keres Jézus egy malomkövön?

Kis lámpa a szűk utcához
A bazilika távolról
Ez a ház olyan, mint egy kis erőd

Gyep nő a kőkerítés tetejéből
Jó messziről ugyanaz a bazilika
Disznós szent Antal
San Anton Abbati tér
A Xaghra-i Parish templom


Ez pedig már az ősi templom múzeum, a Ġgantija
Kerekded kis alakok
Itt egy koponyát rekonstruáltak



Út a kőtemplom felé

50 tonnás falacskák




A kép két oldalán látszanak a lyukak a kövekben, lehet egy függöny volt itt régen







Ezek az állványok tarják helyben a falakat a templom másik felében

A komp autótárolója
Ezek pedig életmentő bólyák azt gondolom...


Visza a fő szigetre

Festival hotel old ruins - egy régi szálloda maradványai
Kis terepszemle belül
Erős a pusztulás mértéke a téglákon
Kijöttem hamar, mert megjelentek más emberek is
A kinti rész
Ilyen kutakból locsolják a földeket


Pazar látvány a 2. világháborús bunkernél
A bunker belseje egy kulcsosház

Ezen az ablakon át dugtam be a gépem
Erre a szorosra látott rá a katona

Távolodok a bunkertől
Nagyon meredek, omladékos falak vezettek le a vízhez, inkább távolabb maradtam


Érdekes kőképződmények


Balra volt a tenger, de kb 4 méter mély, függőleges part választott el tőle

Itt látszik a mélység

A hullámok vájta szoros



Ez meg egy leshely, kicsit pazar a naplemente







The red tower



És egy Valletta-i utcakép még aznap estére.

2. nap

A Valletta-i erős masszív falai










Kiállítás a Spazio Creativo-ban







A művész, aki imádja a földet



Itt meg mindenféle anyagokból alkottak szellemeket





Öreg galamb, nem repül már
A Gugar hangout&bar olyan, mint a király utcai Szabad Budapesten



Óriási horgonyok St. Elmo-nál



Váci utca hangulat
Sárga görkoris utcazenész

Tyúk a kocsmában

Ősi kaputelefon

És újra a vidék felé vettem az utam


Is-Simblija középkori falu, ökogazdaság





Rendkívül nagy volt a szél

Egy kőfalba vésett menedék

 Ugyanaz a menedék, csak videón

Egy elhagyatott bánya


A bánya, csak videón

Nem volt másmerre út kifelé, így kénytelen voltam kimászni az ehagyatott bányán keresztül


És mit ad Isten, egy elhagyatott üdülőkomplexum...

Deja vu!


Mdina kapuja

Mdina homokvörös városa




Pazar látkép a várfalról



Kis mise

Sok szentszobor így körbe van lámpázva

Sylvester Stallone és a feszület







3. nap

Nagy babfa :)
Kis teknősök
A bezárt Fort Manoel erőd


Itt tudtunk egyet fürödni, kellemes hideg volt a víz




És ennyi.