Arra emlékszem, hogy a konyhában nézelődöm. Épp a mosogatóban lévő tányérokra és poharakra esik a tekintetem. Tegnap lehetett.
Egyike volt azoknak a pillanatoknak, amik csak úgy jönnek, és mennek. nem volt benne semmi különös, akár már a következő félpercben is hiába kerestem volna az emlékeim között.
A helyszín, a pillanat hétköznapiassága mégis mélyen beleivódott az emlékeimbe.
Mert ebben a pillanatban éreztem, szembesültem vele, tapasztaltam, éltem át, realizáltam, adtam át magam a valóságpillanatnak.
Valóságpillanat.
Hogyan is tudnám pontosan ugyanúgy leírni, hogy aki ezt olvassa, pontosan sejtse körülbelül, hogy mit is akarok mondani. Legjobb lesz talán úgy kezdenem, hogy...
...biztos veled is előfordult már, hogy a megszokott dolgok, életed burka, hirtelen megváltozik, és már nem az a -semmi újat nem tud nyújtani- mivoltában áll előtted, hanem élően.
A valóságpillanat élő emléke csak hosszas írás útján tud a felszínre törni. Amit most mondok, minden lesz, csak nem annak a pillanatnak a pontos leírása. Direkt pontatlanul fogom leírni. Megadom a szabadságot, hogy ne gondold azt, hogy azt akarom, hogy azt gondold, amit akarom hogy gondolj, és semmi többet-semmi kevesebbet annál. Tudom hogy semmit sem érne az ilyen erőfeszítés. A gondolatok mint szűk szobák, ablak nélkül, és a benn lakók egymásnak átkiabálva próbálják leírni, hogy mi van a szobájukban, de se ajtó, se ablak, se internet nincs, hogy megmutassák a másik szoba tulajdonosának a saját terüket...szóval ilyenek a gondolatok. De a valóságpillanat jellemezhető. El tudom mondani, hogy mit éltem át közben.
Az edények én voltam. A konyha levegője én voltam. A víz a csapban én voltam. A fal sárga színe én voltam. A favilla én voltam. A mosogatószer én voltam. A gázbojler én voltam. Az edényt a mosogatóba tévő kezem én voltam. A látványt befogadó szervek én voltam. Az értelmező gondolkodás én voltam.
A valóságpillanat varázslatos időtlensége alig pár másodpercig tartott.
Ebben a pár másodpercben megtapasztaltam, hogy a világ, ami körülvesz, mind az én tapasztalatom, tapintásom, kivetített gondolatom. Én veszem körbe magam.
Majd a tányér csörömpölő hangok kíséretében a mosogatóban elnyerte végső helyét, és a pillanatnak vége szakadt.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése