A Kétség v:3.84

Milyen jó úgy elkezdeni egy posztot, hogy nem rólam fog szólni.
Mert van egy ilyen ki nem mondott szabályszerűség, hogy egy idő után a legtöbb történetbe beleszövöm magamat, vagyis az író saját tulajdonságaiból tölti meg a szereplőit.

De akkor miről is szóljon? Majdnem elkezdtem leírni, hogy itt ülök a kétszemélyes ágyamon egyedül, görbe háttal, törökülésben gépelve ezeket a sorokat a laptopomba...na vissza kell fognom magam.

..
..
...
..
...
.
.....
..
..........
...
.

Ötletem sincs. Ó, igen. Tudom mi ez. Ötletem sincs...aha. Persze. Ugyanaz a régi nóta, ugyanaz a tömör fal, amit nem lehet kikerülni.
A kétség.
Hmm. Ez jó címe lehetne ennek a bejegyzésnek, legyen hát: A Kétség.
Vagy volt már ilyen?
Valami mintha ismerős lenne.
Akkor legyen A Kétség v:3.84

Na. Címe már van.

Jó.

Szóval annyi az egész, hogy mindig ott van a kétség -nem bennem- az emberekben -honnan tudom ezt?- pont. De az is lehet, hogy ne érdekel az első mondat, és példázni fogok saját magammal.
Mert végül is én írom ezt, nem?
Akkor meg a saját példámnak kell...na jó elég ebből.
Ki kell fújnom az orrom mert ez tarthatatlan.
..
....
..
.
..
A KÉTSÉG EGY NAGY FAL, EGY SZÜRKE FAL, AMI MEGMÁSZHATATLANUL NAGY ÉS SIMA, MOZDÍTHATATLANUL NEHÉZ ÉS ÁTHATOLHATATLANUL TÖMÖR.

Ez a fal áll szemben mindennel, ami a fal másik oldalán van, és el szeretném érni. De miért akarok valami olyasmit elérni, ami egy ilyen kibaszott lehetetlenül kikerülhetetlen akadály mögött van?

Mi van a fal másik oldalán?

A FAL MÁSIK OLDALÁN TALÁLHATÓ AZ A CÉL, AMINEK AZ ELÉRÉSÉÉRT MEG SE PRÓBÁLOK ERŐFESZÍTÉST TENNI A FAL LÁTTÁN.

De akkor mi itt a kétség? Ha olyan nagy ez a fal, akkor miért nem zuhanok apátiába, és fogadom el a bezárt kis világom, a falon innenső univerzumom, lemondva a túlnani célról?

A KÉTSÉG OTT JELENTKEZIK, AMIKOR A FAL EGY ERŐS AKARAT HATÁSÁRA MEGINOG, ÉS MIVEL NEM VOLT VALÓDI ALAPJA, ELTŰNIK.

Tehát a fal ott sincs. Ha van erős akarat. Ami el akarja érni a célt.

Jó kis esti poszt. Tetszik. meg vagyok magammal elégedve. Ó, igen.